Mi az a biatlon, és mire jó?

A világ első ismert síklubját 1861-ben alapították Norvégiában, de a Trysil Rifle and Ski Club nem a békés síelők összekovácsolása miatt jött létre, hanem a helyi polgári védelem egyik bástyájának szánták. Merthogy a klub tagjai polgárőrök voltak, és nem a havas lejtő nyújtotta pogány örömöknek hódoltak, hanem sífutó járőrök voltak, akiknél mindig kéznél volt a hatékony járőrözés elengedhetetlen kelléke: a puska.

A XX. században több országnak bőven volt alkalma élesben gyakorolni, az I. világháború után nem is akarták csak úgy hagyni veszendőbe menni a felgyülemlett tapasztalatokat, inkább megalapították a katonai járőrözés nevű sportágat. 1924-ben hivatalos olimpiai sport volt, Chamonix után további négy eseményen bemutató sportként szerepelt a biatlon hivatalos jogelődje, amelyről véletlenül se gondoljuk, hogy eltűnt volna a süllyesztőben a modern rokon felbukkanásával.

A katonai járőrözés – szemben a biatlonnal – csapatmunka. A kezdetekben egy csapat állt egy tisztből, egy tiszthelyettesből és két közlegényből. A tiszt nem lőtt, csak irányította a csapatát, cserébe rajta nem volt minimum 24 kg tömegű málha, mint a többieken. A verseny lebonyolítása a mai napig hasonló, az északi országokban a lövöldözni járó civilek így élik ki agressziójukat.

A biatlon azt jelenti, kéttusa. Az első tusa a sífutás, amelyre a rendes sífutás szabályai érvényesek, bármelyik futási technika alkalmazható. Legtöbben az 1984 óta elfogadott szabadstílust alkalmazzák, mert ez a leggyorsabb, 84 előtt klasszikus stílusban futottak, azaz a korcsolyázó stílus tilos volt. A távok versenyszámonként változók: a sprintversenyé 10 km (a nőknél 7,5), az üldözőversenyé 12,5 km (10 km), a tömegrajtosé 15 km (12,5 km). A hosszabb távú egyéni versenyeken négy lövészet van (testhelyzetek: fekvő-álló-fekvő-álló), a sprintversenyeken kettő, és a lövéshibákat is másképp szankcionálják.

A kezdetekben még irgalmatlan távolságokról tüzeltek, a legmesszebbi lőállás 200 méterre volt a céltáblától. A távolságot folyamatosan csökkentve jutottak el a mostani 50 méteres távig, amire már nem mordályokkal tüzelnek, hanem kisöbű sportpuskával. A 80-as olimpián mutatkoztak be a mechanikus találatjelzők, Lake Placid után jött az elektromos verzió, most már szenzorokon keresztül számítógép érzékeli a találatot, így a tévéközvetítések is jobban követhetők lettek. A pontatlan célzást vagy 150 méteres büntetőkörrel, vagy egy perccel büntetik, amit a teljes futott időhöz adnak hozzá. Az öt cél eltalálásához előfordul, hogy extra töltényeket adnak, ezek mindegyikének felhasználása egy-egy büntetőkörrel terheli az egyébként is alélt sportolót. A sprintszámban, az üldözéses versenyben és a tömegrajtos lebonyolításnál pluszköröket futnak, az egyéni versenyben időhozzáadás a büntetés.

Az öt célkör mérete a sílövő testhelyzetétől függ. Fekvő helyzetben 4,5 centiméter, álló helyzetben 11,5 centiméter átmérőjű a célkör, amire 50 méterről lőnek a versenyzők. A feladat nehézségét úgy tudjuk leginkább elképzelni, ha kimegyünk egy futballpályára, egy puskával a vállunkon körbefutjuk 12-szer, majd a felezővonalra állva megpróbáljuk Oliver Kahnt mellbe lőni, majd újabb 12 kör után fekve a mellkasán levő német címert vesszük célba.

A sífutó legnagyobb ellensége tehát saját maga. Minél nagyobb iramban tolja végig a futótávot, annál magasabb pulzusszámmal csap célba a lőállásban, a pontos célzást pedig nem segíti, hogy a tébolyult fújtatástól a puska csöve 30 centikre kileng. A legjobb sífutók számára a légzéslassítás technikája biztosít előnyt, amihez nem árt, ha fejlett vitálkapacitás, és bődületes erőnlét párosul. Sajnos a biatlon a fenti okok miatt a téli olimpia doppinggal leginkább fertőzött száma.

A sílövőknél 10 aranyat osztanak ki Vancouverben, az alábbi versenyszámokban:

Nők: 7,5 km sprint, 10 km üldözéses, 15 km egyéni, 12,5 km tömegstart, 4×6 km váltó
Férfiak: 10 km sprint, 12,5 km üldözéses, 20 km egyéni, 15 km tömegstart, 4×7,5 km váltó