Három magyar a 32 között férfi kardban
Mindhárom főtáblás magyar - az olimpiai bajnok Szilágyi Áron, valamint Gémesi Csanád és Szatmári András - sikerrel vette az első akadályt a kardozók 64-es tábláján a budapesti vívó-világbajnokságon.
Elsőként Gémesi lépett pástra az amerikai Aleksander Ochocki ellen. Az asszó nem tartogatott különösebb izgalmakat, a magyar kardozó 2-0 után kapott ugyan egy találatot, de aztán hatot adott sorozatban, így gyorsan következhetett az egyperces szünet. A pihenőt követően sem változott a helyzet, Gémesi sokkal jobban vívott ellenfelénél, így végül kilenc tusnyi különbséggel győzött.
Másodjára Szatmáriért szoríthattak a lelátókat szépen lassan megtöltő nézők. A fiatal magyar vívó Gémesihez hasonlóan végig vezetett, de szorosabb küzdelemben múlta felül a kanadai Joseph Polossifakist, aki ezzel együtt 4-3 után két tusnál közelebb sosem került a magyarhoz. Szatmári bátor vívással jutott a legjobb 32 közé.
Az utolsó akcióknál pár méterrel arrébb már az olimpiai bajnok Szilágyi és Sergio Escudero várakozott a számukra kijelölt páston. Aztán ahogy véget ért Szatmáriék asszója, kezdődhetett Szilágyiéké. A magyar kardozónak kellemes ellenfele volt a spanyol, aki mindössze hat találatot tudott adni. Szilágyi sok akciója egylámpás tussal ért véget, az asszót pedig egy látványos parád-riposzttal, azaz védés-visszavágással zárta le.
A 64 között:
Gémesi Csanád-Aleksander Ochocki (amerikai) 15-6
Szatmári András-Joseph Polossifakis (kanadai) 15-11
Szilágyi Áron-Sergio Escudero (spanyol) 15-6
A negyedik magyar induló, Iliász Nikolász nem jutott fel a főtáblára.
Rovataink a Facebookon