Miért verhetik össze egymást az NHL-hokisok?

Míg más sportágakban egyből kiállítás és hosszú eltiltás is járhat érte, addig a jégkorongban megszokott, sőt elvárt dolog, hogy időnként jól összeverjék egymást a játékosok. Ha valami nagy zűr van, leröpülnek a kesztyűk és a sisakok, és mehet a belemenős pofozkodás. 

Azt már valószínűleg senki sem tudná megmondani, hogy honnan ered a verekedés hagyománya a hokiban. Vannak olyan vélemények, hogy bunyó mindig is volt, leginkább azért, mert a sportág kezdetén, másféle szabályok sem nagyon voltak, így minden belefért az amúgy is erősen fizikai játékba.

Erre lehet hivatkozni, de a futball is így kezdte, mégsem maradt a játék része a pofozkodás. Hivatkoztak már arra is, hogy a 19. századi Kanadában a vidéki hokisok között egy csomó bűnöző volt, és a játék emiatt vált olykor túlzottan agresszívvá.

A verekedés mellett leggyakrabban hangoztatott érv, hogy azzal megakadályozzák azt, hogy még annál is durvább legyen a játék a jégen. Sokak szerint igazából súlyos sérüléseket előznek meg vele. A közönség nagy része jól szórakozik rajta, a csapatok meg akár motivációt is nyerhetnek belőle.

A játékból adódó rengeteg ütközés eleve rengeteg feszültséget teremt, és ha egy könyökössel, vagy aljas bodicsekkel túlmegy valaki a határon, bunyóval vezetik le a feszültséget.

1875. március 13-án, a világ első fedett pályás meccse is harccal végződött Montrealban, a hokisok és szurkolóik mentek neki az arénában korcsolyázni akaróknak. Az alaphangot jól megadták, a huszadik század elején minden kisebb-nagyobb ligában általános volt a verekedés. A korabeli sajtó igyekezett elítélni a durvaságot, és ennek hangot is adott, de visszafelé sült el a kritikájuk. Egyre több néző ment ki csak azért, hogy lássa a verekedéseket a meccseken, elsősorban a gladiátorokra voltak kíváncsiak, és nem magára a játékra.

Nem egy olyan verekedés volt, ami halállal végződött, 1905-ben Alcide Laurin belehalt sérüléseibe, miután Allan Loney megverte és botjával is fejbe vágta. Loney-t gyilkossággal vádolták, de később ejtették a vádat.

Az NHL 1917-ben indult, a verekedések ott is mindennaposak voltak, és jó öt évbe telt, mire egyáltalán büntetni kezdték az ilyen megmozdulásokat. A bunyózásért ötperces kiállítást járt, de ez sem fogta vissza a játékosokat, továbbra is csépelték egymást.

Az 1920-as és 1960-as évek között visszaesett a verekedések száma, ezt azzal is magyarázzák, hogy a mindössze tíz csapatba csak az igazán technikás játékosok férhettek be, de aztán szépen lassan megjelentek azok a játékosok (enforcerek), akik kvázi verőemberként működtek a jégen. Ha balhé van, ők állnak ki a csapatkapitányok vagy a technikás játékosok helyett is. De a szerepük az is, hogy durvaságokkal kikényszerítsék harcot. Néhányan közülük egy csapat marketingjét is feldobták, a nagy verekedőkre imázst lehetett építeni.

Az, hogy mikor, hogyan és miért eshet egymásnak két vagy több játékos, annak írott és íratlan szabályai alakultak ki. Meccs közben az ütközések elkerülhetetlenek, de a sunyi szabálytalanságok szinte mindig együtt járnak valami megtorlással. Ha két játékos verekedni akar, a botját eldobja, leveszi a kesztyűjét és sisakját.

A bunyónak akkor van vége, ha az egyik verekedő a jégre esik. Általában a játékvezetők is csak ekkor lépnek közbe. Az is alapszabály, hogy egy mezőnyjátékos sosem ütheti meg a kapust, csak a két kapus eshet egymásnak.

A sportstatisztika a verekedéseket is feljegyzi, és ez alapján azt lehet mondani, ma már szinte barátságosak a meccsek. Volt idő, amikor átlagban minden meccsen volt bunyó, ma már azonban csak minden harmadikra jut egy.

A hockeyfights.com adatai szerint a 2008-09-es és a következő szezonban több mint 700 verekedés volt, az ideiben ötszáz alatt marad a számuk. Nem véletlenül. Az utóbbi tíz évben egyre kevésbé értékelik, az enforcereket, akik viszonylag szűkös játékrepertoárral rendelkeznek, és az orvosi statisztikák is azt mutatják, nem érdemes beleállni a bunyóba.

A verekedések szükségessége még a játékosok között is vitákat vált ki. 2013-ben tíz korábbi NHL-hokis pert indított, mert szerintük a liga gyenge szabályai nem védik a játékosok testi épségét. A sorozatos agyrázkódást kiváltó okok között a verekedéseket jelölték meg.

Nincs keresnivalója a sportban

A bunyók megítélése változó, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség elnöke, René Fasel szerint semmi keresnivalója sincs a sportágban, mert ez neandervölgyi viselkedés. Többen viszont kiálltak mellette, mert látványos, szórakoztató elem, és ahogy fentebb is említettük, sok játékos hisz abban, hogy erre a fajta feszültséglevezetésre szükség van, hogy ne legyenek durva sérülések.

Az azonban biztos, hogy divatja és hagyománya van, különben miért jutna eszükbe a nyolcéveseknek egy tömegverekedés?