40 éve játszott utoljára a Ferencváros nemzetközi kupadöntőt

2015.05.14. 21:04

Éppen negyven év telt azóta, hogy a Ferencvárosi Torna Club utoljára nemzetközi kupadöntőt játszott, az azóta felszámolt Kupagyőztesek Európa Kupájában a Dinamo Kijev verte őket 3-0-ra. Itt az egész mérkőzés:

A Fradi.hu feleleveníti az odáig vezető utat, amelynek sikereiben, mi tagadás, olykor a szerencse is közrejátszott, de tagadhatatlan, hogy elképesztő siker küszöbére ért az FTC. Ugyanakkor 1975 inkább szólt a Kijevről, mint az FTC-ről, hiszen az akkori szovjet bronzérmes olimpiai válogatott fele a Dinamo Kijevet erősítette, ráadásul a

kijeviek kezdőcsapatából négy játékost – Rudakovot, Muntyant, Burjakot és Blohint – is jelöltek Aranylabdára. Blohin 1975-ben meg is nyerte a legnagyobb egyéni elismerést.
 

Jellemző az akkori viszonyokra, hogy a Népsport meglehetősen visszafogottan kezelte a döntőt, sőt, ahogy arra a Tempofradi felhívta a figyelmet, a cseppet sem baráti „Méltó kezekbe került a kupa” címet adta a tudósításának. Nagyot fordult azóta a világ.

Kiket győzött le a Ferencváros a döntőig?

  • Az első fordulóban 2-0 majd 4-1 a Cardiff City ellen: gólszerzők: Szabó II Ferenc, Nyilasi, Takács, Pusztai, Máté
  • A második fordulóban 1-1 az Anfield Roadon, majd 0-0 Budapesten a Liverpool ellen: gólszerző: Máté János
  • A negyeddöntőben 3-1 majd Budapesten 1-1 a Malmö ellen: gólszerzők: Nyilasi, Jönsson, Máté ill. Máté
  • Az elődöntőben 2-1, majd 2-2 a Crvena Zvezda ellen, a hazai meccs gólszerzői: Branikovits, Magyar ill. Pusztai, Megyesi

A döntő:

Dinamo Kijev-FTC 3-0

Időpont: 1975. május 14., 20.15

Helyszín: Bázel, St. Jakob-Stadion

Játékvezető: Robert Davidson (skót)

Nézőszám: 10897

Kezdőcsapatok

Dinamo Kijev: Rudakov – Troskin, Matvijenko, Resko, Fomenko – Muntyan, Konykov, Burjak, Kolotov – Oniscsenko, Blohin

FTC: Géczi – Martos, Megyesi, Pataki, Rab – Nyilasi (Onhausz, 60.), Juhász, Mucha, Szabó F. – Máté, Magyar

G.: Oniscsenko (18., 39.), Blohin (67.)