Örüljön, hogy nem tizenhétszer kell bevallania az adóját

Az adóbevallás kitöltése minden évben komoly stresszforrás. Ha Önnek szerdáig sikerült kitöltenie, aláírnia, majd a postai sorban állást is átvészelnie, akkor most dőljön hátra, és örüljön, hogy nem profi sportoló Amerikában, mert akkor a bevallását 15-20-szor, teljesen más szabályok alapján kellene kitöltenie, néha csak úgy, hogy megbecsüli, ami alapján majd valamennyit fizetnie kell.

Képzelje el, hogy mondjuk szombathelyi lakosként minden évben pár napot szakmai konferencián Debrecenben és Cegléden tölt, továbbképzésre párszor Esztergomba kell mennie, és rövidebb tárgyalásokon kell megjelennie Komlón, Keszthelyen és Tiszaújvárosban, aztán amikor eljön az SZJA-bevallás határideje, megyénként, az ott elvégzett munka és az eltöltött idő alapján egyesével külön-külön újabb bevallásokat ad be.

Természetesen az sem mindegy, hogy – Szombathely példáját már az Egyesült Államokra fordítva – mondjuk Pennsylvaniában, vagy éppen Oregonban él. Merthogy azok, akik az előbbiben élnek, mentességet élveznek a New Jersey-ben, Nyugat Virginiában, Ohióban, Marylandben, Virginiában és Indianában keresett jövedelem helyi adója alól, míg egy oregoni lakos amellett, hogy külön bevallást kell csináljon a kaliforniai jövedelméről, annak jóváírását nem az oregoni bevalláshoz fűzheti, mint egy másik államét, hanem külön, a kaliforniaiéra kell tenni. És ezek még az egyszerűbb esetek.

Kösz, Jordan!

Bár az államok már az 1960-as évektől kezdve folyamatosan vezettek be az államban idegenbeli mérkőzést játszó sportolókra vonatkozó illetékeket, a modern kori sportolói adókat csak 1991-től tartják számon, amikor is a Los Angeles  Lakers  és a Chicago  Bulls  között zajló (és elveszített)  NBA-döntő  után Kalifornia úgy döntött, hogy megadóztatja az illinois-i  Bulls  játékosainak Los Angeles-i jövedelmét. Válaszul Illinois is lépett: ők is bevezettek egy hasonló adót, de hogy jelezzék, csak bosszúról van szó, csak azokra a sportolókra érvényes ez, akik olyan állam csapatával érkeznek Illinois-ba, ahol az illinois-iaknak sportadót kell fizetniük. Nem véletlen, hogy az adó  Michael  Jordan bosszúja néven híresült el.

Az első dokumentált említés hasonló illetékről 1968-ból származik: a San Diego Chargers rúgójátékosa, Dennis Partree 1976-ban Kaliforniával pereskedett, ennek a pernek az irataiban tettek utalást egy korábbi határozatra. Partree vitatta, hogy a nem az államban lakó sportolókat milyen mértékben lehet különadóval sújtani az ott töltött munkanapok alapján.

2014-re a nagyobb amerikai joghatóságok közül, ahol van a négy fő ligának legalább egy csapata

Ez az NBA, az NHL, az MLB és az NFL csapatai között 21 államot jelent, ha hozzávesszük az előbbi három ligához tartozó farmcsapatokat nagyjából 30 államot kapunk. Erre jön rá nyolc város, Colombus, Cleveland, Cincinnati, Kansas City, St. Louis, Detroit, Philadelphia és Pittsburgh, ami saját különadóval rendelkezik, és az emiatt készített bevallások nem írhatók jóvá azzal az állammal, ahol vannak, tehát külön kell őket leadni.

Ennyi külön szabályt, jóváírást, bevallásra vonatkozó nüánszot lényegében lehetetlen is észben tartani nem szakembernek, ezért a sportolók jó része külön erre szakosodott cégeket alkalmaz az adóbevallásuk elkészítésére, de időnként még azoknak is gondot okoz a terhelés.

K. Sean Packard, a virginiai OFS Wealth adóigazgatója az április bevallási határidő előtt arról beszélt, hogy valamivel több, mint 200 ügyfél mellett is közel 50-nél kell határidő halasztást kérniük, de attól még, hogy később adják le a bevallást, a lehető legpontosabban kell megbecsülniük az adót, mert a fizetési határidő ettől még nem változik.

Volt egy ügyfelem, aki négy csapatot járt meg 2014-ben. Az a bevallás maga volt a pokol.

De megbecsülni sem mindig könnyű. A legtöbb állami és városi adó az ott töltött munkanapok arányában állapítja meg, mennyit kell fizetni: ha egy Boston Celtics-játékos 20 napot Kaliforniában meccsel, illetve edzéssel, csapatgyűléssel és egyéb, a csapathoz kötődő programokkal ennyit tölt el, összesen pedig 200 napot dolgozott az évben, akkor a bérének egytizede után Kaliforniában kell adóznia. Viszont ha egy NFL-irányító példáját vesszük, aki novemberben jár a New York állambeli Buffalónál, egyből meg kell becsülnie, mennyi adó illeti a meccspénz után az államot, pedig ekkor még fogalma sem lehet, hogy ha be is jut a rájátszásba, akkor ott meddig jut a csapat, és az hány munkanappal növeli meg a szezonját.

Az sem mindegy, hol laksz

Hogy mennyire nem, azt egykori center Kevin Mawae példája is jól mutatja. 2000-ben, amikor épp a második gyermeküket várták, Louisianába költöztek, hogy közel legyenek a családhoz, miközben Mawae épp a New York Jetsnél játszott, ami papíron viszont már New Jersey-ben van. Abban a szezonban nagyjából 5 millió dollárt keresett tucatnál is több államban, mindezt viszont lakóhelyén, Louisianában vallotta volna be. Úgyhogy benzinkutas számlákkal, repülőjegyekkel, bankkártya-kivonatokkal és minden mással bizonyítania kellett, hogy nem töltött 183 napnál többet New Yorkban, különben minden már oda számított volna.

Tennessee-t nagyon utálták, Clevelandet még mindig

Tennessee állami, Cleveland városi szinten állt elő a maga jock taxével, ami némileg különbözik az általános eljárástól. Tenneessee-ben, ahol 2014-ben félig már törölték is az eljárást, egységes adó volt: aki odament játszani egy meccset, 2500 dollárt fizetett, attól függetlenül, hogy mennyit keresett, ha minimálbéren volt, ha 100 milliós maximumon, egyezett az összeg, de legalább három meccsben kötötték meg a maximumot, így senkinek nem kellett 7500 dollárnál többet fizetnie egy idényben.

A 2013-14-es szezonban egy újonc minimálbére 490180 dollár volt, pont ennyiért írt alá a Milwaukee Bucks csereirányítója, Nate Wolters is, aki a 2500 dolláros adó miatt nagyjából 1000 dollár mínusszal zárta csapata memphisi meccsét. Nincs egyedül: az NHL kimutatásai szerint a Tennessee-be utazó játékosok harmada pénzt veszít, amikor az államban játszik, de legalább helyettük a liga kifizeti a sportadót a kollektív szerződés értelmében. Az NBA-ben ugyanez az arány nagyjából 20 százalék (az NFL-játékosok felmentést kaptak az adó alól, profiligás baseballcsapat pedig nincs az államban), nekik saját zsebből ment az adózás,

Ezt az adót mindig annak a létesítménynek az üzemeltetője kapta, ahol a meccset rendezték, ők évi nagyjából 3,6 millió dolláron osztozkodhattak, egészen 2014 júniusáig, amikor az NHL számára azonnali, az NBA-re nézve 2016 júniusi érvénnyel visszavonták a 2009-ben bevezetett adót.

Cleveland is sajátos módon számol: nem a munkanapok arányában adóztatnak, mint a többi város vagy állam, hanem a játszott meccsek alapján. Ez piszkálja nagyon a csőrét Jeff Saturday-nek, Peyton Manning és Aaron Rodgers korábbi centerének is, aki a korábbi chicagói linebackerrel, Hunter Hillenmeyerrel közösen perli a várost - első fokon az ohiói bíróság nekik adott igazat.

Az ohiói város csak akkor adóztathat helyi lakosokat, ha azok 12 napnál többet töltenek a városban, kivéve, ha sportoló az illető: őket a szezonban játszott meccsek arányában sarcolják meg. Ha a többi mintát követve a munkanapokat vennék alapul, nagyjából egy hetvenötöd rész után kapna pénzt a város, így viszont egy tizenhatod-egy huszad alapján számlázhatnak az NFL-játékosoknak, attól függően, hogy meddig jutott az érintett csapat a rájátszásban. De ez náluk nem csak a vendégcsapattal érkezőkre vonatkozik, hanem a Cleveland Browns minden játékosára, aki nem rendelkezik a városban bejelentett lakcímmel.

Ami külön fáj Saturday-nek, hogy egy olyan 2008-as meccs után kellett adóznia Clevelandnek, amin sérülés miatt pályára sem lépett, a város szerint viszont a Colts alkalmazottja volt így is, az adó tehát jogos, ugyanis a sportolók mellett mindenkire vonatkozik, aki a csapattal tart, a felső vezetéstől az edzőkön át az orvosokig bezárólag. Ha a legfelsőbb bíróság a két játékosnak ad igazat, Cleveland is Tennessee sorsára juthat, addig viszont marad az adózgatás.

Eszelősen nagy üzlet

Tennesseeben a felső korlát miatt ugyan csak évi 3,6 millió dollárt jelent évente az adó, Kalifornia viszont eszméletlen összegeket kaszál. Az államban 15 NFL, NBA, NHL vagy MLB-csapat van, ez pedig egyet jelent a Kánaánnal.

igaz, ehhez az is hozzátartozik, hogy 2012 óta 10,3-ról 13,3 százalékra emelték az állam SZJA-ját.

Az MLB-ben, az NHL-ben és az NBA-ben egymáshoz mennek a döntőben a csapatok, a Super Bowl történetében viszont még sosem jött össze, hogy csapat hazai pályán legyen, tehát az adózás szempontjából mindkét fél vendégnek számít, ezzel pedig igen jól lehet kaszálni. 2015-ben Arizona, 2014-ben New Jersey volt a szerencsés.

Utóbbi a hihetetlenül komplex szabályok miatt még azt is figyelembe veszi, hogy a Super Bowlban pályára lépő játékos visszavonul-e a meccs után, vagy folytatja karrierjét, így fordulhatott elő, hogy a Denver Broncos irányítója, Peyton Manning a vesztesnek járó 46 ezer dolláros prémiumra összesen 46844 dollár adót fizetett be, ami 101,83 százalék. Ez annyira bonyolult, hogy bele sem kezdünk abba a magyarázatba, amit a Forbes magazin lépésről lépésre levezetett 2014-ben. A 2015-ben győztes Patriots-irányító Tom Brady kicsivel jobban járt: ő a 97 ezer dolláros bónuszt és a nyereményautót 62164 dolláros adóval megúszta Arizonában.

Sajnálni persze emiatt nem kell őket, 2014-ben például csak az NFL-, MLB- és NBA-játékosok adóját 3 milliárd dollárra becsülték, a minimálbérük is tízszerese annak, amit az átlagember fizet. Igaz, nekik könnyebb dolguk is van minden áprilisban.