Papírmasé tortából mászott elő ütni a 109 centis játékos

1951-ben elkeseredett lépésre szánta el magát St. Louis Browns baseballcsapat tulajdonosa, Bill Veeck. A csapatnak nagyon nem ment, emiatt a nézőszám is pocsék volt, ezért a csapatot az év elején megvásárló Veeck megpróbált némi hírverést csapni, és úgy döntött, hogy az American League főcsoport 50. születésnapi ünnepségének álcázott nagyszabású eseményt rendez augusztus 19-én, amikor két egymást követő meccset játszott a csapata.

A két meccs között cirkuszi attrakciók szórakoztatták a nézőket, egy bázis mellett zsonglőrök, egy másik mellett pedig artisták produkcióját lehetett megfigyelni, Veeck fő attrakciója viszont még odébb volt.

A tulajdonos ugyanis kitalálta, hogy felbérel egy törpét játékosnak. Egy ügynökségen keresztül jutott el Eddie Gaedelhez, aki a háborúban egy repülőgépgyárban, a háború után pedig kocsmárosként dolgozott. A baseballhoz nem sok köze volt, maximum annyi, hogy néha megnézett egy-egy meccset.

Veeck viszont a pályára küldte, nem is akárhogy. Pénteken, a lehető legkésőbbi időpontban szerződtette Gaedelt a vasárnapi meccsre, tudta ugyanis, hogy a liga hétvégén nem nézi az átigazolásokat, tehát a terve hétfőig nem derül ki. Gaedel bemutatkozásából is nagy show-t csinált, egy papírmasé tortába gyömöszölte be a 109 centis újdonsült játékosát, aki abból ugrott elő a pályán.

Gaedel a csapat alelnökének fiának mezét kapta meg, és a tortából kibújva egyből mehetett is ütni, úgy, hogy életében nem fogott még előtte baseballütőt. Különösebb tudásra nem is volt szüksége, az akció előtt Veeck a lelkére kötötte, hogy csak álljon oda rogyasztott terpeszben, és meg se mozduljon.

A tetőn leszek egy hatalmas puskával a mozdulataidat figyelve. Ha meglátom, hogy lendíteni akarod az ütőt, agyonlőlek

– véste Gaedel agyába a mondatot, mielőtt pályára küldte a játékost.

Amikor odaállt a hazai bázishoz ütni, a bíró nem akarta elhinni, amit lát, de a Browns általános igazgatója a szerződéssel igazolta, hogy nem vicc, valóban igazolt játékossal van dolguk.

A 109 centis igazolás a publicitás mellett taktikai szempontból is megfontolt volt. A baseballban ugyanis a dobójátékosnak az úgynevezett strike zone-t eltalálva kell az ütőjátékos felé dobnia a labdát. Ez a hazai bázist jelentő lap szélességével egyezik meg, a magassága pedig az ütőjátékos válla és dereka közti felezővonaltól kicsivel a térde fölöttig tart. A 109 centis, ütőállásban rogyasztó Gaedel esetében ez nagyjából 5-6 centinek felelt meg.

A dobójátékos Bob Cainnek szinte esélye sem volt egy ekkora zónát eltalálnia, nem csoda, hogy négy dobásából egy sem érintette a strike zone-t, így négy hibás dobás után Gaedel szabadon mehetett az első bázisra, ahol le is cserélték egy másik játékosra. A helyzet miatt a Detroit Tigers elkapója is gondban volt, Bob Swift előbb guggolva, majd végül a sarkaira ülve helyezkedett el, hogy legyen esélye a mélyre érkező labdát elkapnia.

Gaedel 100 dollárt kapott a produkcióért (ez az akkori minimális, 15 400 dolláros szerződés egy meccsre vetített részét tette ki), a Gaedelt felbérlő Veeck viszont kötött egy 1 millió dolláros életbiztosítást is az alkalmi játékosra, attól félve, hogy tragédiába torkollhat, ha véletlenül fejen találják Gaedelt. Az igazi pénzt nem is ezzel kaszálta, hanem a következő hetek médiaszerepléseivel, amelyekkel állítólag 17 ezer dollárt szedett össze.

A mérkőzés után három nappal a liga elnöke, Will Harridge törölte Gaedel szerződését a sportág érdekeire hivatkozva, és magassági minimumot vezetett be, betiltva a törpenövésűek játékjogát.

Gaedel az 1951-es akció után kapcsolatban maradt Veeckkel, később is vállalt pár fellépést a csapat kérésére, de a komolyabb hírnévre nem vágyott, filmes szerepeket is visszautasított. 1961-ben, 36 évesen halt meg egy verekedés után. Előtte pár héttel rendőrökkel kezdett el ordítozni késő este az utcán, amikor azok kisfiúnak nevezték, majd egy kocsmai verekedésbe keveredett, ami után másnap holtan talált rá anyja. A boncolás szerint a verés miatti szívroham végzett vele.

A temetésére egyetlen ember ment el a baseballközösségből: az a Bob Cain, aki négy dobásból egyet sem tudott célba vinni Gaedel ellen. Cain a temetés után 1997-es halálig mindig küldött képeslapot Gaedel családjának, mindig ugyanazzal a szöveggel:

Remélem, hogy a jövőben könnyebben elérik céljaikat, mint én tettem 1951-ben.

Forrás: The Athletic | All That's Interesting