Összeverekedett Hajós Alfréddal, aztán megnyerte az olimpiát

Az első magyar olimpiai bajnok birkózó, Weisz Richárd amilyen erős, olyan nehéz természetű volt, egyszer még Hajós Alfréddal is összeverekedett egy cikk miatt. Később, a háború után az ő lakásán alakult újjá az MTK.

Magyarország az olimpiák történetében 177 olimpiai aranyérmet szerzett. A tokiói olimpia július 24-i nyitányáig a győztesekről emlékezünk meg.

Weisz Richárd 1903-ban, első próbálkozásra megnyerte a középsúlyúak első birkózó bajnokságát, és súlyemelésben is a legjobb lett. 24 éves volt ekkor, a nyers erő mintaképe. A modora hasonlóan nyers volt, heves vérmérsékletére jellemző, hogy 1903-ban összeverekedett Hajós Alfréddal.

A hét évvel korábban olimpiai bajnok Hajós a Sport Világ főmunkatársa volt akkoriban, és éppen a súlyemelésről tudósított, amikor azt írta Weiszről,

Az érintett emiatt felkapta a vizet, és szeptemberben az MTK Csömöri úti pályájára ment, társai ugyan próbálták lebeszélni a hívatlan látogatásról, de mindenképp elégtételt akart venni Hajóson.

Szeméremsértő kifejezéssel beszólt Hajósnak, aki erre hirtelen felindulásból az arcába ütött. Weisz dühösen Hajósra rontott, miközben mind a ketten egyensúlyukat veszítve, a tribün lépcsőin legurultak. A két atlétát elválasztották egymástól, Weisz Richárdnak pedig, kinek az orra törött be, a mentők nyújtottak segélyt

– számolt be az esetről a Magyar Nemzet.

Weigand János edzősködése és pedagógiája kordában tartotta Weisz erejét a következő években, sőt, eközben folyamatosan erősödött, így hazai pályán nem is volt ellenfele, sorra nyerte a bajnoki címeket. Emellett kötélhúzásban is klubja, az MTK egyik erősségének számított. Folyamatosan munkával beleerősödött a nehézsúlyba, és 29 évesen a londoni olimpia egyik esélyesének tartották – lábait korinthoszi oszlopokhoz hasonlították a korabeli sajtóban. A viselkedésével viszont továbbra is voltak gondok: 1908-ban ismét bekerült a hírekbe, mert egy futballmeccsen megütött egy bankhivatalnokot, aki nem a kellő hangnemben szólt hozzá.

Az 1908-as olimpián nyolcan indultak nehézsúlyban a kötött fogásúak közt, előbb Carl Jensent (13 perc után tussal), majd a másik dánt, a nála jó néhány kilóval nehezebb Sören Jensent verte meg. A fináléban az orosz Alekszandr Petrov várt rá, mindketten fekete mezben álltak a félórán át tartó küzdelemhez.

A korabeli Nemzeti Sport így számolt be a fináléról: „Halálos csöndben dulakodott a két ellenfél egymással. Testükről csurgott a verejték, itt-ott a felhorzsolt bőr vérzett. Elmúlt a 20 perc, anélkül, hogy valamelyik birkózó két válla érintette volna a földet. A zsűri újabb 10 percnyi döntő birkózást rendelt el, amely alatt az orosz ismét csak azt bizonyította be, hogy olyan jó védő, mint amilyen jó támadó Weisz. A 10 perc elmúltával Weisz lett győztesnek kijelentve. Óriási éljenzés követte az ítélet kihirdetését; a magyarok Weiszt vállaikra kapták és minden oldalról elkezdtek működni a fényképező apparátusok. Örömünk kétszeres volt, mert Weisz Richárd. aki oly régóta végez komoly és becsületes munkát, igazán megérdemelte a címet.”

A Nyugati pályaudvarhoz futott be a vonattal, és ugyan este fél 11 volt, így is ezerfős tömeg várta lelkes ovációval. A kocsija elől kifogták a lovakat, és maguk az emberek húzták el a fogatot az Andrássy úton, a közvetlenül az Oktogon után található Japán Kávéházhoz. A helyszín nem véletlen, Weisz volt a kávéház vezetője, Brüll Alfréd MTK-elnöktől kapta a pozíciót.

Az 1912-es olimpián is esélyes lehetett volna, de elkövette azt a hibát, hogy bevállalt egy profi meccset, a szövetség pedig nem kegyelmezett, eltiltotta. Cirkuszokban lépett fel, ami után csak nagyon későn minősítették vissza amatőrnek, és az olimpiai részvételt nem vállalta.

Megfordult a haditengerészetben is, majd a háború után saját lakásán segédkezett az MTK újraalapításában. A háború alatt megviselte az éhezés, ez vezetett 1945. decemberi halálához.