A kétszeres bajnok az aranyai után kitörölte magát a sportból

Pelle István nyerte a tornasport első magyar aranyérmét az olimpiák történetében, mindjárt kettőt is. Az összetett versenyben a második lett 1932-ben.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet szerzett. A tokiói olimpia július 24-i nyitányáig a győztesekről emlékezünk meg.

Kevés adat található arról, hogy az 1907-ben született Pelle István hogyan lett tornász, de tehetsége korán megmutatkozott, mert a Werbőczy Gimnázium tanulójaként 1923-ban megnyerte a középiskolások bajnokságát korláton. 20 évesen már összetett magyar bajnok a BTC sportolója, noha előtte fél évre eltiltották, mert két társával együtt szabálytalanul igazolt át. A szövetséggel való konfliktusai egyébként végigkísérték az egész pályafutását.

23 évesen, Luxemburgban lett világbajnok, ahol hat ország indult. Három nemzet azért lépett vissza, mert akkor még öt atlétikai számmal – 100 méteres futás, távolugrás, súlylökés, függeszkedés, rúdugrás – együtt rendezték meg a csapatversenyt. (Elsősorban persze a szertorna eredményei számítottak.)

Pelle a maximális 28-as pontszámot kapta nyújtón, így győzelme nem is lehetett kétséges, a második Péter Miklós lett mögötte. A magyar tornasportnak ezek voltak az első jelentős eredményei. Ezen a vb-n hoztak döntést arról, hogy az olimpián nem nyolcas, hanem négyes csapatok vegyenek részt. Az anyagi gondokkal küszködő sportéletnek ez jó hír volt, mert kevesebb versenyzőt kellett utaztatni. Igaz, így sem ment könnyen a pénz előteremtése, mert Pelle közadakozással, bemutatókörúttal jutott el Kaliforniába.

A sportoló anyagi helyzete sem volt jó, mert itthon a Társadalombiztosító Intézet ideiglenes díjnoka volt, és 92 pengős fizetéssel nyomorgott a korabeli beszámolók szerint. 200 pengőt szeretett volna kapni, ahogy annak idején ezt dalba is foglalták, de a fizetésemelését elutasították. A futballban 1926-ban vezették be a profizmust, miközben a többi sportágban a pénz, de még a tiszteletdíj is szitokszónak számított. Az olimpiai szellemmel ugyanis összeférhetetlen volt a profizmus.

1930-ban például Modenából kapott meghívást, az olasz szövetség elnöke egy kompakt ajánlatot tett elé, sok pénzért csak heti háromszor kellett volna az olasz tornászok edzéseit felügyelni. Pelle viszont inkább hazajött. Három másik neves tornász ez idő tájt a cirkuszt választotta, és Pelle előtt is ott volt a lehetőség, ő azonban bevállalta az olimpiát.

A Los Angeles-i olimpián építettek először olimpiai falut, a magyar bajnokot azonban nem a szobája, a lakhatás, hanem az edzéslehetőség érdekelte. Tudatosan mérte fel a körülményeket, és szerette volna megőrizni kiváló formáját. A japánok folyamatosan tanulmányozták a gyakorlatait, a mozgását. 

Az olimpián már egy hete tartottak a versenyek, de az első magyar arany csak nem akart megszületni, aztán jött Pelle, és műszabadgyakorlatban (a mai szóhasználattal: talajon) ő lett a legjobb.

A Nemzeti Sport így tudósított a helyszínről: „Gyakorlatait állandó tapsvihar kísérte. Különösen nagy tetszést aratott félkarú kézállása, amit kívüle alig valaki tud megcsinálni a világon. Gyakorlatában szerepelt egy mellső szabadmérleg, majd szaltók sorozata. Kitűnően sikerült flik-flak hátra gyakorlata pedig betetőzte a sikert. Pelle sokkal jobb volt, mint a többiek. Az a fáradságot nem mutató elegancia, amivel gyakorlatait végrehajtotta, imponált mindenkinek. Valósággal artista biztonsággal végezte nehéz gyakorlatait.” 

A második helyezett svájci Georges Miez az eredményhirdetés után a magyar zsűritagnak támadt, mert indokolatlannak érezte, hogy fél ponttal előtte végzett Pelle. A versenyző olyan sértő szavakat használt, amiért a többi szerenkénti döntőből kizárták. A Sporthírlap beszélt egy másik svájci versenyzővel, aki azt állította, hogy az egész olimpia legjobbja Pelle, ezért is érthetetlen neki, miért végzett az összetett második helyén.

Ennek a második helynek külön sztorija van. Az összetett verseny lólengés részében rögtön a gyakorlat elején rontott, de az akkori szabályok lehetővé tették az ismétlést, és ez nagyszerűen sikerült. A pontozás előtt azonban kiderült, nincs meg a javított gyakorlat jegyzőkönyve. Elsikkasztották – állapították meg a kinti magyar tudósítók. A magyar küldöttség órákon át kereste, ám nem került elő. A konkurencia zsebeibe nem nézhettek bele, így be kellett érnie azzal, hogy a rontott gyakorlatot számolták be az összetett pontszámhoz. Ha a javított eredményt számolják be, sokkal szorosabb a verseny, Pelle a győzelmet is megszerezhette volna.

Ezek után nem kis elégtételt érzett, amikor két nap múlva a szerenkénti döntőben a lovon az övé volt a legszebb, legjobban kimunkált gyakorlat. Mindez pontszámokban így nézett ki.

• Pelle István – 57,2
• Omero Bonoli – 56,6
• Frank Haubold – 55,7

A kormányzó gratulált a sikereihez, és nagy üdvrivalgás fogadta hazatérésekor, novemberben azonban már nem fantasztikus képességeivel volt tele a sajtó, hanem a Pelle-üggyel.

A hazai szövetség azért indított fegyelmi eljárást ellene, mert bemutatókra ment el, és azokért költségtérítést és pénzt kapott. Illetve olyan eseményeken vett részt, ahol nem engedélyezték részvételét, mert a szövetség párhuzamosan egy másik városban szerette volna, ha megjelenik. Pelle önmaga ellen kért fegyelmi eljárást ártatlanságát bizonyítandó, ennek lefolytatásáról folyamatosan jöttek a hírek, érvek, cáfolatok, és születtek sorra a cikkek.

December elején Pelle azt kérte, hogy töröljék a versenyzői nyilvántartásból, mert nem kíván többet amatőr státuszban maradni, és nem kíván többet a válogatott rendelkezésére állni. Majd nemsokára megjelent olyan írás is, fotóval illusztrálva, hogy súlyemelőnek készül.

Az eset azért váltott ki nagy felháborodást, mert 1934-ben Budapest rendezte a világbajnokságot, és a hazai közönség nem láthatta a legjobb magyart. Csak érzékeltetésül: ez olyan, mintha a 2017-es budapesti vizes vb-n nem indult volna a sikerei csúcsán lévő Hosszú Katinka. A férfiaknál nem is lett magyar érem, a nők két ezüstje mentette meg a sportolók becsületét.

Pelle folyamatosan szerepelt a hírekben, csak nem mindig a tornaeredményeivel. 1935-ben vette feleségül szerelmét, az ökölvívó olimpiai bajnok Énekes Istvánnal ugyanazon a napon. Egy év múlva visszatért a tornaszerek közé, de már nem tudott olyan kiváló formába lendülni, hogy érmet szerezzen, meglátszott rajta a kihagyás, testsúlya is gyarapodott. Négy darab negyedik hellyel tért haza az 1936-os berlini olimpiáról.

A legújabb ügy 1937-ben jött, erről már a kardvívó olimpiai bajnok Petschauer Attila írt Az Estben. A szövetség elhamarkodottan híresztelte, hogy a vele nem túl jó viszonyban álló Pelle ismét versenyezni fog.

- Miért mondta le a szereplést? - tette fel a kérdést Petschauer bajnoktársának.

- Megmondom őszintén: a sajtóból szereztünk tudomást szereplésünkről. A verseny előtt három nappal kaptuk meg a szövetségtől a részvételre felkérő levelet. Másnap, június 2-án felmentünk a szövetségbe és Krizmanics János művezető előtt bejelentettük távolmaradásunkat.

1938-ból olyan cikket találtunk, amelyik azt vázolta, hogy filmsztár lesz. A Zenebohócok egyik főszerepére őt szerződtették, és a próbafelvételeken kitűnően szerepelt. A következő években pontozóbíró lett. 

Ezután zavaros évek következtek. Találtunk olyan cikket 1945-ből, hogy felfüggesztették miniszteri tisztviselői pozíciójából. A Magyar Olimpiai Társaság 1945. júniusi közgyűlésén elbúcsúztatták a sport nagyságait, róla viszont azt hitték, hogy ő is dunántúli bombatámadás áldozata lett 1945-ben Csik Ferenccel együtt. 1947-ben azt írta a Szabad Népben Lukács László, hogy Nyugaton bujkál. Mindez csak erősítette azt a feltevést, hogy valójában senki sem tudta, merre lehet.

Egyik korábbi tornásztársa, Sárkány István sokkal később, a nyolcvanas években fedte fel, milyen utat járt be a háború alatt és után. Ő 1944 nyarán találkozott vele a körúton, és Pelle annak ellenére megölelte egykori társát, hogy neki a zakóján már ott volt a sárga csillag, és figyelmeztette is Sárkány, nehogy baja essen miatta.

Nem félek, el kell tűnniük hamarosan

– így reagált Pelle. Kiderült, nem kerülte el ő sem a behívót. Később amerikai fogságba esett, onnan került a földrészre, később pedig Argentínába. A hadifogság alatt mutatta be artistaképességeit, amikor fejen állva hegedült, és magyar nótákat énekelt. 1978-ban egy dél-amerikai túrán találkozott vele a magyar tornászválogatott.

„Tele volt energiával, sok-sok évet letagadhatott volna. Akcentusára nem emlékszem, a sok életvidám sztorijára igen, és boldog volt, hogy beszélhetett magyarul, és nagyon is figyelemmel követte a sportág eseményeit” – emlékezett vissza az Indexnek az olimpiai bronzérmes Kovács Péter, aki ezen a túrán részt vett. Valószínűleg ez a magyar küldöttség találkozott vele utoljára, 1986-ban ugyanis, 78 évesen meghalt Buenos Airesben.