A szaltókirály alig tudott megélni győzelme után

A második világháború utáni első olimpián, 1948-ban, Londonban a tornász Pataki Ferenc szerezte meg a tizedik magyar aranyérmet, vagyis a magyar sport ugyanarra a teljesítményre volt képes, mint 12 évvel korábban Berlinben. Patakin volt egy kis nyomás, hogy ez a tizedik meglegyen, végül csapattársát előzte meg. Víváson kívül ekkor fordult elő először, hogy két magyar osztozott az első két helyen.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet szerzett. A tokiói olimpia július 24-i nyitányáig a győztesekről emlékezünk meg.

Hét testvérével együtt szerény körülmények között nőtt fel az 1917. szeptember 18-án Budapesten született Pataki Ferenc. Tizenkét évesen vitték először cirkuszba, ahol egyből megtetszettek neki az artisták gyakorlatai. Hazament, megpróbálta a szaltókat, de kétszer a hátára esett, harmadszor viszont már sikeres volt. Ruganyosságát látva egy hetedik kerületi kis klubba csábította le Horváth István, a korszak egyik nagy tekintélyű edzője, aki a strandon figyelt fel rá.

Az edzéseken nem voltam valami szorgalmas, mert napközben dolgoztam, előbb plakátragasztóként, majd liftesfiúként, estére úgy elfáradtam, hogy a tornateremben pihentem ki magam. De nagyon szerettem ott lenni, élveztem a mozgást. Akkor parkettán vagy linóleumon ugrálhattunk, mondanom sem kell, hogy a mai rugalmas talajszőnyegekhez képest milyen körülmények között. Ha nekem is lehetőségem lett volna ilyenen edzeni, versenyezni

– tekintette vissza már idősen a kezdetekre egy 1986-os Népsport cikkben. Ebben beszámolt arról is, egyik szórakozása volt, hogy köztéri szobrokon, és kéményeken kézen állt. 

Húszévesen került a válogatottba, 1938-ban nyerte első bajnoki címét műszabadgyakorlatban. Mai nevén, vagyis talajon érte el legnagyobb sikerét is a londoni olimpián. A háború után a miskolci színházban egy nagy sikerű darabban is játszott, artistát.

Elég kalandos körülmények között jutottak el Londonba.

Jött egy pótgép, amelyik a müncheni leszálláskor defektet kapott, és csak másnap tudtak továbbmenni. Másnap viszont akkora vihar fogadta őket Londonban, hogy csak egy katonai bázison tudtak leszállni, sokaknak halálfélelmük volt a földet éréskor. A küldöttség végül még két óra buszozás után érkezett meg a játékok helyszínére.

Pataki finoman szólva nem volt elragadtatva a körülményektől, a szűk helyre panaszkodott az öltözőknél éppúgy, mint már bent a teremben, amiben öt szaltót sem tudott megcsinálni egymás után, miközben ő otthon tízhez szokott. Ráadásul két órát kellett utazni csak az edzéslehetőségekért, maga a verseny pedig három nappal később kezdődött, mert a gyakori esőzés miatt a szabadban nem lehetett megrendezni semmit, a szervezők pedig eredetileg a szabad ég alá tervezték a sportág küzdelmeit.

Ha nem leszek bajnok, haza se merek jönni közétek

– ezt mondta családi körben közvetlenül az utazás előtt. Már áprilisban, vagyis 4 hónappal az olimpia előtt összeállította az aranygyakorlatot, magában csak így hívta. A Munkás Torna Egylet (MTE) tornászát nem tette önhitté, hogy talajon három éve nem verték meg, ennek ellenére is folyamatosan csiszolta a mozdulatait.

A kötelezők után a pontozók eléggé szigorúan bántak Patakival: 19,3 pontot kapott, igaz, így is csak Mogyorósi Klencs János előzte meg, aki két tizeddel kapott többet nála. A szabadon választott gyakorlat viszont Patakinak sikerült legjobban. A londoni publikumot a hátraszaltó mérlegállásba gyakorlatával kápráztatta el, amit akkoriban rajta kívül nem csinált senki a világon.

A 121 fős gigamezőnyben ez lett a sorrend az élen:

1. Pataki Ferenc – 38,7 (19,3 és 19,4)
2. Mogyorósi Klencs János – 38,4 (19,5 és 18,9)
3. Zdenek Ruzicka (csehszlovák) – 38,1 (19,1 és 19,0)

Ma már elképzelhetetlen, de az eredményeket akkor nem közölték, így Pataki a gyakorlata után közvetlenül nem örülhetett, csak másnapra összesítették a sorrendet, ki lett a legjobb.

A negyedik helyen végző francia, Raymond Dor ezt írta krétával a magyarok öltözőjének ajtajára: éljenek a jók. Ennél nagyobb elismerést nehéz lehetett volna kapni. (A csapat a finnek és a svájciak mögött a harmadik helyen végzett.)

Pataki a győzelem után azt mondta, rengetegszer álmodozott arról még a tatai edzőtáborban, hogy egy saját lakást szeretne, hogy méltó körülmények között élhessen Budapesten két kislányával. Nem telt el egy hét, Flohr János, a híres grafikus teljesítette a kívánságát, és adott neki egyet.

Patakinak, noha már a 31 felé közeledett az olimpián, eszébe sem jutott a visszavonulás, ott akart lenni a következő olimpián is Helsinkiben. 1950. április 14-én a Népsport címlapján nyilatkozott.

„Nem is tudom szavakkal kifejezni boldogságomat, hogy megláthatom a Szovjetuniót — mondja sugárzó arccal Pataki Ferenc olimpiai bajnok. — Csak titokban mertem gondolni arra, hogy saját szememmel láthatom hazájában azt a népet, amelynek mindent köszönhetünk. Amit sportszempontból látni és tanulni fogok, azt a magyar tornasport továbbfejlesztése javára fogom fordítani.”

Csak sejtéseink lehetnek arról, mennyire gondolta valóban így a moszkvai érkezést, az viszont tény, hogy balesetéről nem lehetett sehol sem olvasni, csak jóval később mondta el, mi történt vele 1950 nyarán. A debreceni strandon fogadást kötött, az volt a tét, képes-e száz szaltót megcsinálni egymás után. Ámulatba ejtette a fürdőzőket, hogy gumiemberként pattog, kilencven után már vele együtt számolták, és nagy szurkolótábora is lett.

Felépülése nagyjából egy éven át tartott, pedig minden utasítást betartott, és nagy akaraterővel bekerült az olimpiai csapatba.

Helsinkiben azonban már nem tudta megismételni korábbi gyakorlatait, és a csapat sem volt olyan erős, mint korábban, egy hatodik hellyel tért haza. Nem szegte kedvét, célba vette a következő olimpiát, de már nem volt valós kijutási esélye.

1957. februárban racionalizálták munkahelyéről – az nem derült ki a cikkből, hol dolgozott –, írta a Képes Sport, és a lap feltette a kérdést, miért nem a sportág felemeléséért munkálkodik egy olimpiai bajnok, és miért az artistákat képzi, megélhetést is alig biztosító órabérért. Az artistaléthez gyerekkorától vonzódott, eredetileg is az akart lenni, és később az Állami Artistaképző Intézet tanára lett nyugdíjazásáig.

Egyik lánya, Katalin az ökölvívó Európa-bajnok, Kajdi János felesége lett. A másik, Zsuzsa válogatott kerettag is volt tornában, volt olyan időszak, amikor együtt tanítottak az artistaképzőben.

Pataki Ferenc 1988. április 25-én halt meg, 70 évesen.