Másnak akarták adni az aranyat, de az Hódosnak járt

1952-ben sem maradtak aranyérem nélkül a birkózók az olimpián. Az 57 kilós kötött fogású Hódos Imre a világbajnok legyőzése tán menetelt, a végén ugyan kikapott, de a körbeverés neki kedvezett. Halála után róla nevezték el a debreceni sportcsarnokot.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet szerzett. A tokiói olimpia július 24-i nyitányáig a győztesekről emlékezünk meg.

Hódos Imre Hajdúnánáson született 1928. január 10-én. Debrecenben futballozott, a birkózást kezdetben csak kiegészítő sportnak gondolta. 1945-ben érte el első kisebb sikerét a birkózásban, és onnantól már csak ezzel a sportággal foglalkozott. Voltak kisebb sikerei az olimpia előtt, de még csak titkos favoritnak sem számított az esemény előtt.

Helsinkiben aztán rögtön az első meccsen legyőzte az egyiptomi Mahmoud Hassant, aki az előző olimpián második volt, az 1950-es világbajnokságon pedig aranyérmes. Hódossal nem ismertették ellenfele korábbi eredményeit, és háromféle anekdota maradt fent erről az esetről.

• Elsőre azt mondták neki, hogy a rivális csak a nagy bajnok testvére
• A meccs előtt fél perccel derült ki a kegyes hazugság, és akkor azt mondta neki a kapitány, Matura Mihály, hogy mindegy ki van a túloldalon, birkózni jött ide, ezért hát tegyen meg mindent. 
• Csak azután mondták meg neki a győzelem értékét, amikor már egyhangú pontozással őt hirdették ki.

A végeredmény szempontjából mindegy, melyik az igaz. A nagyszerű rajt után másnap a finn Arno Kyllönen következett. Folyamatosan mozgatta, fárasztotta a hazai közönség buzdítását élvező riválisát, a pontozók közül az egyik mégis a finnt látta jobbnak, a másik kettő viszont a magyart.

A harmadik körben a norvég Reidar Marli sokszor meg nem engedett eszközökkel harcolt, mert a szabadfogásból kölcsönzött gáncsokkal haladt előre, de Hódost nem tudta megtörni, simán verte 3-0-ra. Igaz, a kapitány beszámolója szerint a füle olyan lett, mint a paradicsom, olyan lapos, és olyan piros.

A libanoni Zakaria Chihab volt a következő ellenfele, aki addig szintén remekül és akciódúsan birkózott. A harmadik percben földre vitte Hódost, de nem talált fogást rajta, ezért újra állásban folytatták. Hódos némi fölényt harcolt ki, Chihab békába került. A helyszínről tudósító Feleki László visszaemlékezése szerint Hódos emelésére alattomos gánccsal válaszolt a libanoni, akit ezért figyelmeztettek is.

Majd Hódos újra megemelte mérges ellenfelét, meg is forgatta, mint Toldi Miklós a farkast, és sok-sok pontot szerzett ezekkel a mozdulatokkal. A libanoni nem tudta megismételni Hódos támadásait. Az utolsó percekben biztosan tartotta a pontfölényét a Bástya versenyzője - így zárult Feleki beszámolója. Szepesi György a meccs után örökítette meg ezt a párbeszédet.

— Miska bácsi! Ugye bent vagyok a döntőben? Már biztos a második helyem, az ezüstérem?

— Ezüst? Második hely? — horkant fel Matura. — Az arany biztos, te falusi! Nem vesztheted el ezt az olimpiai bajnokságot, még akkor sem, ha pontozással vereséget szenvedsz. Csak tussal nem szabad kikapnod!

Az utolsó ellenfél a szovjet Artyom Tyerjan volt, akit Chihab is legyőzött már, és akivel egyszer már birkózott az olimpia előtt Hódos, és ugyan kétszer is eldobta, egyszer sem sikerült pontosan a manővere. Most megvernie nem kellett, csak pontosan védekezni.

Tyerjan rárontott a magyarra, hiszen rajta csak tusgyőzelem segített. Hódos azonban bontotta a fogásait, nem volt látványos, amit csinált, de a cél szentesítette az eszközt. Kétszer megintették, ezért az utolsó percekben már küzdenie is kellett, mert a leléptetés megint csak a szovjet első helyét jelentette volna. A vereség így is elkerülhetetlen volt, de ez nem számított.

A magyarok örültek, ezt a helyszínen senki sem értette. Azt ugyanis akkor nem közölték, hogy ő a döntőig veretlen maradt, és nem véletlenül választotta ezt a harcmodort. Nagy káosz alakult ki, még a helyi versenyigazgató is azt hitte, hogy Chihab a győztes, neki kedvez az összevetés, ezért a dobogó legfelső foka felé terelték. Később hathatós közbenjárásra észlelték, hogy a körbeverés a magyarnak kedvezett, és neki jár az aranyérem. Akkor már Hódost szólították a dobogó legmagasabb fokára. A Debrecen című lapban Hódos a győzelem utáni hangulatáról beszélt.

Kábultan sétáltam az éjszakában. Az éjszakai fény sejtelmességében álomnak tűnt az egész. A valóságra Sebes Gusztáv szavai döbbentettek rá. Ő is magányos sétáját rótta. Fiam, te olyan nagy dolgot csináltál, amiről most még fogalmad sincs. De később majd rájössz, hogy az egész életedet megalapozza a nagyszerű győzelmed. Igaza lett Guszti bácsinak."

1954-ben Hódos ezüstérmes lett a világbajnokságon, 1956-ban negyedik helyezett az olimpián, noha talán még erősebben érkezett, mint Helsinkibe. Akkor szintén körbeverés alakult ki, de akkor az eredmények nem neki kedveztek.

1960-ban is indult Rómában, de akkor már csak egy meccset nyert meg. Visszavonult, edzősködni kezdett, a 80-as években visszatért Debrecenbe, és az ottani szakosztályt vezette. Versenybíró lett, így vett részt az 1988-as olimpián. Egy év múlva, 61 éves korában halt meg.