A szovjetek elleni vérfürdő után a döntőt is meg kellett nyerni

Már az 1952-es győzelmi mámorban arról beszélt a vízilabdázók kapitánya, Rajki Béla, hogy mennyire fontos lenne a címvédés négy év múlva. Örökre emlékezetesre sikeredett a címvédés, a csapat történetéről film is készült, a szovjeteket a forradalom elbukása után egy véres meccsen sikerült legyőzni. De még kellett egy győzelem a végső sikerhez a kellemetlen harcmodorú jugoszlávokkal. Ez volt a kilencedik magyar arany Melbourne-ben, amivel a nemzetek rangsorában a negyedik helyen végzett Magyarország. 

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Az 1952-es vízilabda olimpiai győzelem idején olykor döcögött a játék, a hollandok (4:4) vagy a jugoszlávok elleni döntetlen (2:2) idején nem a legszebb arcát mutatta a csapat.

Két év múlva a torinói Európa-bajnokságon a csapat a jugoszlávok és az olaszok előtt nyert, de ezen a tornán egyre inkább látszódott, hogy a jugoszlávok a háború után sok energiát fordítanak a játékra és egyre markánsabbak. Amíg az olaszokat sikerült hazai pályán 8:1-re kiütni, a jugókkal 3:3-at játszott a magyar csapat. Ráadásul az olimpia előtti négy évben egyszer sikerült megverni őket.

A magyar válogatott átalakulóban volt, a kapuban Boros Ottó egyre többször jutott lehetőséghez, Martin Miklós egyre nagyobb szerepet kapott a támadójátékban, Hevesi István a védekezésben. Emellett a Gyarmati-Markovits-Kárpáti tengely még kiforrottabbá vált. És persze ott volt még a csapatkapitány, Szívós István is. Világbajnokságot akkor még nem rendeztek, így az Eb volt a főpróba, ezen a  szovjetek az ötödik helyen végeztek.

Ők utaztak: Boros Ottó és Jeney László (kapusok) Bolvári Antal, Gyarmati Dezső, Hevesi István, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György, Markovits Kálmán, Martin Miklós, Mayer Mihály, Zádor Ervin.

Csak később, Gyarmati hatásos unszolására gondolta meg magát a kapitány Rajki. Technikailag úgy lehetett mindezt kivitelezni, hogy Szívóst benevezték az úszásra, azt ugyanis a szabály lehetővé tette, hogy egy úszót pótlólag reaktiválni lehet.

A csapat után induló Szívós 200 mellen a második előfutamba került, a szovjet Zaszeda 2:40-gyel ért célba, Szívós 3:18-cal. A hasát fogta a komplett magyar válogatott a röhögéstél a nagy hátrányt látva, de így legalább kaptak egy veszélyes centert pótlólag a pólóválogatotthoz. Az eredetileg centernek gondolt Martin így végül nem is jutott szóhoz, és a Szívóssal együtt utazó Domján Árpád sem kapott lehetőséget a kisebb meccseken sem.

Nézzük is az eredményeket:

• Magyarország – Nagy-Britannia 6:1, gólok: Markovits és Kárpáti 2-2, Gyarmati és Szívós 1-1.
• Magyarország – Egyesült Államok 6:2, gólok: Kárpáti és Zádor 2-2, Markovits és Bolvári 1-1.
• Magyarország – Olaszország 4:0, gólok: Zádor 2, Markovits és Kárpáti 1-1.
• Magyarország – Németország 4:0, gólok: Gyarmati 2, Markovits és Kárpáti 1-1.

Így jutottunk el a december 6-i találkozóhoz, ami fél négykor kezdődött. A szovjetek legjobbja Pjotr Msvenieradze, a 198 centis és 92 kilós grúz óriás volt. Mivel a szovjetek a jugóktól kikaptak (2:3), rajtuk csak a győzelem segített. Ha nyernek, az aranyhoz vezető út is megnyílhatott volna előttük. Az volt a haditerv, hogy Msvenieradzét Gyarmati hátulról, Kárpáti elölről fogja, így kapcsolják ki a játékból, ő ugyanis az addigi összes meccsen eredményes volt. A mieink elképzelése olyan jól sikerült, hogy a grúz csak egyszer vállalkozott lövésre, akkor a kapufa hárított. Amikor centereztek, Kárpáti könnyedén vitte el a labdát, amikor távolról lőttek, a magyar kapus hárított, ezzel sikerült lerombolni a rivális önbizalmát. Mivel a szovjetek nem találták, mit kell játszaniuk, egyre feszültebbé váltak, és hát végig fütyülték is őket, a megmozdulásaikra azonnal reagált a közönség.

A Sport című lap csak annyit ír(hatot)t, hogy kiállításokkal tarkított kemény meccs volt. „Az első gólt megismételt négyméteresből Gyarmati szerezte, majd Kárpáti lövése került a hálóba. A második félidőben Zádor és Bolvári volt eredményes.”

Martin egyébként úgy emlékezett vissza, hogy az első gól nem büntetőből, de emberelőnyből esett, mert Msveniaradzét kiküldte a svéd Zuckermann bíró a medencéből. (Ő bíráskodott négy évvel korábban az olaszok ellen 7:2-es győzelemkor is.) Kárpáti egy szép lövéssel, az őrzőjétől megszabaduló Zádor centerből volt eredményes, Bolvári pedig Gyarmati passza után helyezte el a labdát a kapus hóna alá, ezzel 4:0-ra módosított.

A négygólos vezetés még inkább felbőszítette az ellenfelet, ráadásul az akkori szabályok szerint nem volt támadóidő, addig passzolgathattak a magyarok, ameddig csak akartak, eközben nyilván idegesítette az ellenfelet, hogy egyszerűen nem jut a labdához.

A világsajtót bejárta Zádor Ervin vérző feje, Prokopov könyöke ugyanis a szemhéjánál találta el. Zádor hűvös nyugalommal vette tudomásul, hogy vérzik, amikor szóltak neki a társai. Nem a legrövidebb úton ment az öltözőbe, hanem megkerülte a medencét, és ekkor mindenki láthatta a vérző sérülést. A sok ezres nézősereg azzal szembesült, hogy nemcsak a budapesti utcákon, hanem a vízben is erőszakosak a szovjetek.

A hátralévő másfél percet nem tudták lejátszani, mert a közönség – nemcsak a magyarok – egy része átugrott a korlátokon, és köpködni, gyalázni kezdte a szovjeteket. A korabeli tudósítások szerint lincshangulat alakult ki. A híres fotókon azért van rendőr Zádor közelében, mert a szurkolók kis híján nekitámadtak a szovjet játékosoknak, és szükség volt a rendőri biztosításra.

Zádor a mérkőzés ötvenedik évfordulója idején azt mondta az Indexnek, hogy a góljáról talán senki sem kérdezte.

„A vízilabda senkit sem érdekelt azon a meccsen. Nemcsak most, ötven év távlatából mondom, hogy jobb lett volna, ha meg sem történik az eset, korábban is úgy gondoltam. Nekem, személyesen, sokkal jobb lenne, de nem tehettem semmiről. Amerikában nem tudtam sehova se menni, hogy ne úgy mutattak volna be, hogy én voltam az, akit megütöttek. Állandó jelzőként kísért. Nagyon bántott, hogy ezért érdekelem az embereket. Örökösen erről kérdeztek, kikiáltottak szabadságharcosnak is, pedig tényleg csak egy egyszerű versenybaleset volt. Furcsa keresztet viselek”

Az ausztrál sajtó tudósításaiban rendre előjött a „Bloodbath of Melbourne„ (Melburne-i Vérfürdő) kifejezés. Minden idők legbrutálisabb meccsének minősítették, és amikor 2000-ben (ugyancsak Ausztráliában) a két ország ismét összecsapott a döntőben, akkor is előjött a brutalitás mellett a legvéresebb meccs összetétel is a külföldi sajtóban.

Zádor úgy értékelt a helyszínen, hogy ez nem is vízilabda meccs volt, hanem boksz, de a magyar csapat fegyelmezetten, taktikusan és intelligensen játszott, ennek köszönhető a fölényes győzelem is.

„Prokopov nem az én emberem volt, általában Bolvári fogta, az ütést sem nekem, hanem neki szánta. Bolvári megkért, hogy cseréljünk, mert a megvadult orosz őt már megütötte a fülén, és nem akart kockáztatni. Valószínűleg a számat vette célba az orosz, de elkaptam a fejem, és a szemöldököm ért az ütés” – tette még hozzá Zádor ötven évvel később.

„Amikor a magyarok gólt lőttek, csaknem összedőlt az uszoda. Ennyi érzelem még sohasem szabadult fel uszoda lelátóján, mint akkor” – ezt már Csuvik Oszkár mondta, aki az 1948-ban olimpiai ezüstérmet szerző csapat tagja volt, de már évek óta az országban élt, és segített a meccs helyi közvetítésében. Tőle tudjuk azt is, hogy háromszor annyian voltak kint az uszoda előtt, mint amennyien be tudtak jutni. Csuvik azt is elismerte, hogy a magyarok is keményen játszottak, de a szabályok engedte határokon belül maradtak, míg az ellenfél nem.

Kárpáti György gondolata, hogy a nézők ugyanazt érezték, mint ők a vízben, hogy most sikerült valamit visszafizetniük az oroszoknak. Mert hát a CCCP felirat nemcsak a melegítőkön szerepelt, hanem a magyar fővárosba bevonult tankokon is. 

akiknek a stílusa, ahogy már említettük, nem igazán feküdt nekünk. Természetesen Zádor nélkül kezdődött meg a Magyarország–Jugoszlávia vízilabdadöntő helyi idő szerint este 21.20-kor. Hevesi naplójából tudjuk, hogy mindenkinek nagy volt a zabszem.

• A magyar csapat így állt fel: Boros – Gyarmati, Hevesi – Markovits – Bolváry, Mayer, Kárpáti.

Rajki az eszelte ki, hogy Zádor helyére Mayert teszi, noha ott volt opciónak Martin vagy Szívós is. Mayer feladata az volt, hogy tartsa a labdát, és várja meg, készítse elő a helyet a széleken megiramodó játékosoknak, elsősorban Kárpátinak.

A Sport így számolt be erről a meccsről.

„A jugoszlávok kezdtek jobban, de hamarosan a magyar csapat vette át a kezdeményezést. A játékunk nem volt a szokott ötletes, a játékosok nem mertek kockáztatni, biztonsági játékra törekedtek kiváló ellenfelükkel szemben. Négyméteresből Mayer szerezte meg a vezetést. Az 1:0 után már nyugodtabbá váltak játékosaink és ekkor néhány szép támadást láthattunk tőlük. Különösen Markovits játszott ezúttal is igen jól. Fél perccel a félidő befejezése előtt Kárpáti szerezte második gólunkat egy szép sarkos lövéssel.

Szünet után a jugoszlávok erősen támadtak, de Boros minden lövést kitűnően védett. Egy alkalommal emberelőnyhöz jutottak a jugoszlávok és gólt szereztek. Utána a mieink inkább csak a labda tartására törekedtek, nem mertek kockáztatni, hiszen nekünk akár a döntetlen is jó lett volna a végső győzelemhez. A mérkőzés végefelé újból emberelőnyhöz jutottak a jugoszlávok, de ezt nem tudták kihasználni, mert a magyarok tartották a labdát. Nem volt tehát nagy játék, de csapatunk biztosan győzött és általános vélemény szerint nagyon megérdemelten jutott az olimpiai bajnoksághoz.”

A cikkben kiemelt Markovits percekig tudta tartani a labdát, úgy cselezett, és körözött a vízben, hogy nem tudták elvenni tőle, így pörgette le az órát az előny tudatában. Markovits ezen a tornán nyújtotta a legjobbját. Az utolsó pillanatokban Kárpáti rossz helyezkedését kihasználva egyenlíthettek volna a jugoszlávok, de hibáztak. Kárpáti egyébként mindegyik meccsen eredményes volt, ezen is. A döntetlen a magyaroknak lett volna megfelelő, így viszont sikerült hibátlanul befejezni az olimpiát, 1932 után először. Gólt is csak a jugoszlávok tudtak lőni, ők is csak egyet a magyar csapat utolsó négy meccsén. 

• A 75. válogatottságát Melbourne-ben ünneplő Markovits Kálmán (1931-2009) még tíz évet játszott, nyert két Európa-bajnokságot, ott volt a 60-as csapatban, 1968-ban pedig már mint szövetségi kapitány ült a kispadon. Mexikóba ment, a Barcelonával BEK-et nyert 1981-ben. Fia, László a Vasas elnöke.
• Bolvári Antal (1932-2019) 1970-től edzősködni kezdett, rövid időre a válogatott kapitánya is volt.
• Hevesi István (1931-2018) Egerben született, 1952-től egész pályafutását a Honvédban töltötte, karrierje után is a szakosztálynál maradt. Az 1960-as olimpián bronzérmes lett.
• Zádor Ervin (1934-2012) nem tért haza Melbourne-ből, San Francisco mellett telepedett le, Mark Spitzet ő tanította úszni.
• Martin Miklós (1931-2019) később Los Angelesben élt, és az ottani egyetemen francia irodalmat tanított.
• Jeney László (1923-2006) Ausztráliából Amerikába ment, ott is akart maradni, de már 1957 tavaszán hazatért. A Fradiban védett, de a Vasashoz kötődött pályafutása után
• Szívós Istvánnak (1920-1992) az 56-os volt az utolsó olimpiája, de 59-ben, 39 évesen még a bajnokság gólkirálya volt. Utána edzősködött, szaktanácsadó volt. Fia, István 1976-ban a győztes csapat tagja lett. Unokája, Márton a 2013-ban világbajnok csapat tagja.

Boros Ottó, Mayer Mihály, Gyarmati Dezső, Kanizsa Tivadar és Kárpáti György a 64-ben aranyérmes csapatban is játszott, az ő pályájukról majd az akkori győzelemkor írunk.

Az 56-os csapatból egyedül Kárpáti György él, illetve a tartalék, Domján Árpád, aki vagyonos üzletember lett Los Angelesben.