Aranyat értek Papp László tanácsai

A római volt sorrendben a hetedik olyan olimpia, amikor magyar ökölvívó a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Az 51 kilós Török Gyula kiütéssel indított az olimpián, és a döntőben kis híján KO-val zárt. 22 évesen érte el élete legnagyobb sikerét.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Török Gyula Kispesten született 1938. január 24-én. A Béka becenevet vékony testalkata miatt kapta, családjában, a szorítók környékén mindenki így ismerte, de őt nem zavarta, sőt, egy idő után nem is érdekelte a becenév. 1956-ban, már 18 évesen volt arra esélye, hogy kijusson az olimpiára, de ez végül nem jött össze neki, úgyhogy négy évet még várnia kellett. 

1957-ben és rá egy évre már a légsúly magyar bajnoka volt, az 1959-es luzerni Európa-bajnokságon pedig második lett, ott a német Manfred Homberggel nem bírt a döntőben. Mindez csak arra ösztönözte, hogy az olimpiára még nagyobb erővel készüljön. Öntörvényű öklözőnek tartották, akit nem volt könnyű keretek közé szorítani, de Adler Zsigmond megpróbálkozott vele. Az olimpia előtt már sokat kellett fogyasztania, hogy beférjen az 51 kilósok közé, de meg kellett tennie, mert ott volt esélye a legnagyobb sikerre. Ütőerejét az akkori legalacsonyabb súlycsoportban tudta kamatoztatni igazán. Az olimpián így jutott el a döntőig:

• Eusebio Mesa (spanyol) – kiütés
• Rocky Gattellari (ausztrál) – egyhangú pontozás
• Miguel Botta (argentin) – egyhangú pontozás
• Abdel El-Gindy (egyiptomi) – egyhangú pontozás

Az ellenfelei közül Gattellari technikás volt, de nem volt elég erős Török ellen. A magyar bokszoló igazán az argentin Botta legyőzése után kezdett el hinni abban, hogy egészen sokáig elérhet. Az egyiptomi az amerikai Humberto Barrerát búcsúztatva, tele önbizalommal érkezett meg az elődöntőre, Török az első percek unalmas tapogatózása után támadólag lépett fel, és nem hagyott esélyt riválisának.

„Egykori szeleburdiságát leküzdve józanul, megfontoltan küzdött. Sőt, okosan”

– hangzott Énekes Árpád szövetségi edző értékelése.

Jöhetett a finálé, méghozzá a szovjet Szergej Szivko ellen, aki a negyeddöntőben az Eb-győztes német Hombergen gázolt át, az elődöntőben pedig a japán Tanabe Kijusi (Kiyoshi Tanabe) sem tudta megállítani. Szivko nagy lendülettel kezdett, Török azonban pontos horgokkal megállította. Hamarosan az irányítást is átvette a magyar, aki a belharcban látványosan jobb volt, kedvenc harcmodorát, a gyors beugrások utáni csapott horgokat alkalmazni tudta. A második menetben aztán visszaesett, Szivko ezt megérezve fölénybe került, és egyértelműen elvitte a menetet.

Az utolsó három percre aztán óriási lendülettel érkezett Török, olyan sebességgel közlekedett a ringben, amit nem tudott megállítani Szivko, aki annak örült, hogy az utolsó másodpercekben megúszta a kiütést. Van olyan visszaemlékezés, amely szerint ettől a végét jelző gongszó mentette csak meg. Amikor a mérkőzésvezető összeszedte a pontozók lapjait, nem volt kérdés, hogy a magyarnak emeli a kezét a magasba.

„Evés közben jön meg az étvágy. Amikor bekerültem a döntőbe, akkor gondoltam először arra, hogy első is lehetek és akkor már nagyon akartam is első lenni. Őszintén el kell mondanom, hogy a döntő közben nem éreztem, hogy jobb vagyok. Nagyon kemény gyerek volt ez a szovjet.

A második menetben egyszer sikerült megrendítenem legalábbis azt hittem. A következő pillanatban azonban akkora ütés ért, hogy egyszeriben észhez tértem. A harmadik menetben azt mondtam magamnak, na Béka, most aztán mindent bele, ne hagyd élni” – értékelt a Népsportnak. Sokszor gondolt arra a győzelme után, hogy a hároméves Ibolyka milyen boldog lehet most otthon, amikor az édesanyja azt mondta neki, olimpiai bajnok lett az édesapja.

Leleplezett egy kisebb titkot is. Tartotta a kapcsolatot az időközben profinak álló Papp Lászlóval, aki a felkészülés alatt nem a gyengeségein akart javítani, hanem az erősségeit igyekezett még komolyabbá tenni.

„Sokat foglalkozott velem, és nem új dolgokat akart tanítani, hanem éppen azokat gyakoroltatta vele, amiket már tudok. Pontosabbak, gyorsabbak lettek az ütéseim, aminek előnyét láttam az olimpián” – foglalta össze Török.

Elárulta még, hogy sokan biztosan el sem tudják képzelni, milyen borzasztó volt az, amikor ő a fogyasztási időszakban nem mehetett reggelizni, sem ebédelni, mert neki a szaunába, vagy a gőzfürdőbe szólt az étlapja. Nemcsak egyetlen nap, hanem sokszor.

Azt azonban már akkor megfogadta, hogy a csapatbajnokságon egy súlycsoporttal feljebb harcol, és a siker után egy kicsit elengedi magát, mert már nincs szükség arra, hogy mérlegen mérjék ki neki, mennyit ehet, és mihez nem szabad nyúlnia. Az olimpia után légsúlyú Toldi Miklósnak nevezték az egyik cikkben, ebből tudhattuk meg, hogy a Gránit-gyár gipszműhelyében dolgozott.

Nemsokára súlycsoportot váltott, és 54 kilóban megnyerte a hazai bajnokságokat, de nemzetközileg már nem volt sikere. A 64-es olimpián mindjárt az első körben kiesett, sérülése miatt léptették le. Bohémságát okolta, hogy a későbbi sikerek elmaradtak, és élete egyik utolsó interjújában azt mondta, sajnálja, hogy nem volt fegyelmezettebb, és ha újrakezdhetné, biztosan szerezne még egy-két érmet.

Később a hetvenes évek közepétől edzősködött is - Építők, Csepel, a magyar válogatott mellett is volt segédedző -, utolsó éveit agytrombózis tette nehézzé. 2014-ben, január 24-i születésnapja előtt két héttel, 75 évesen halt meg. Az MTK edzőterme a nevét viseli.