A sírból visszahozott arany, utolsó perces góllal

1952 és 1956 után a római olimpián elmaradt a triplázás a magyar vízilabda-válogatottnak, 1964-ben viszont az utolsó meccsen egy szovjetek elleni 5:2-vel sikerült bebiztosítani az aranyérmet. Dömötör Zoltán és az ő emlékezetes gólja rettenetesen kellett a sikerhez.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Az 1960-as olimpia vízilabda-tornáján csak egy magyar örülhetett, az olasz válogatottnak ugyanis Zólyomi Endre volt a szövetségi kapitánya. A 64-es olimpiára a nyolc évvel korábbi győztes magyar csapat tagjai közül ott volt Boros Ottó a kapuban, Mayer Mihály, Gyarmati Dezső, Kanizsa Tivadar, Kárpáti György a mezőnyben. Gyarmati még 37 évesen is válogatott szinten teljesített.

Az új hullámot a kapuban Ambrus Miklós, a mezőnyben Rusorán Péter, Dömötör Zoltán, Felkai László, Bodnár András, Pócsik Dénes és Konrád János képviselték.

Laky Károlynak ezt a csapatot kellett úgy összegyúrnia, hogy az 9162-es Európa-bajnokság aranyérme után ismét lehessen ünnepelni.

Két könnyed bemelegítő meccs, vagyis Egyiptom (11:1) és Belgium (5:0) könnyed legyőzése után a hollandok ellen egy váratlanul kemény meccs jött (6:5). A hollandok ellen Laky kétgólos sikerre számított, az álomszerű első negyed (3:0) után meg sem fordult senki fejében, hogy az utolsó pillanatokban Boros bravúrjaira lesz szükség, hogy megmaradjon a magyar győzelem.

A jugoszlávok ellen ennél több kellett, ezt mindenki tudta, négy évvel korábban ugyanis az a vereség döntötte romba az álmokat. 1964-ben elkerülte a vereséget a csapat, 4:4-es döntetlenre mentette a meccset. A körmérkőzéses négyesdöntő első meccsét velük játszottuk, a másik összecsapás az olasz-szovjet volt.

Kapkodás, rossz váltások, gyenge átadások, ez jellemezte az első negyedet, a jugoszlávok ezt kihasználva 3:0-ra megléptek. A második negyed gyökeres fordulatot hozott, Felkai emberelőnyből találta meg az utat a kapuig, majd Kárpáti duplája már az egyenlítést jelentette.

A harmadik negyedben Szandics bombagóljával megint a riválisnál volt az előny, a zárónegyedben pedig Gyarmati kiállítása után a kétgólos vezetésre is volt esélyük. Az előnnyel azonban nem éltek, az osztrák játékvezető bátor ítélettel elvette tőlük a labdát. Már az utolsó percben jártunk, amikor Rusorán meglógott, és csak szabálytalanság árán tudták szerelni.

Összeszorult a torkunk, a szomorú római emlékek kísértettek, amikor a kis Rusorán ugyanilyen sorsdöntő helyzetben — kapufára lőtt egy néqyméterest, éppen a jugoszlávok ellen. Most viszont bement! 4:4.

– így zárta le beszámolóját a Népsport.

A jugoszlávok elleni döntetlen után a folytatásban az olaszok ellen ismét győzelem kellett, de nem volt mindegy az aránya sem. Ezek után az első félidő végén az ellenfél volt előnyben (0:1), nem sikerült tehát valami jól az indítás. Bodnár becserélése azonban remek húzásnak bizonyult, mert ő egyenlített a második félidő elején, dinamikusan húzott a kapu felé, és be is fejezte a támadást. A csapat olyan lendületbe jött, hogy Rusorán és Dömötör góljaival a 3:1-es győzelem is megszületett. A másik meccsen a jugoszlávok 2:0-val intézték el a szovjeteket.

Az olaszok a harmadik, utolsó fordulóban ugyan már nem kerülhettek előrébb a negyedik helynél, sportszerűen játszottak, és nem adták könnyen a bőrüket a jugoszlávokkal szemben, 2:1-re kaptak ki.

Jöhetett a szovjetek elleni döntő csata, ahol nem volt elég a győzelem, ismét nagyon kellett figyelni a gólarányra: a 2:0-s, 3:1-es, 5:2-es eredmények mind üdvözítőnek számítottak, a 4:2-es siker viszont nem lett volna elég. (A gólkülönbséghez elég lett volna, az arányhoz nem – akkoriban ugyanis a gólkülönbség helyett a dobott és kapott gólok arányszámát vizsgálták pontegyenlőségnél, és a 11/7 nem lett volt elég az akkor már 8/5-tel álló jugoszlávok megelőzésére.)

A válogatott jól kezdett, Rusorán szenzációs csellel játszott át két védőt, és a kapuba lőtt. A második negyedben viszont rövidzárlat jött: Szemjonov és Kalasnyikov megfordította az állást, és az is egyértelmű lett, hogy a hátralévő két negyedben minimum 4 gólt kell lőnünk, miközben egyet sem kaphatunk. Embert próbáló feladat volt, még a sportág mai viszonyai között is nehéz egy félidőt négy góllal megnyerni.

Ambrus remekül védett, a meccs elején kapufákkal kezdő Felkai pedig a harmadik negyedben nem hibázott a kapu előtt. A duplájával 3:2 volt már, de ez a győzelem csak az ezüsthöz elég. Batallé játékvezető Rusoránnal újra dobatott egy négyméterest a kapus nem megfelelő helyezkedése miatt. Másodszorra mellément a labda, ám a csapat ettől nem zuhant össze, sőt!

A zárónegyedben ugyanis jött Dömötör Zoltán. Előbb egy négyméterest helyezett a kapuban – Grabovszkij kapus ugyan beleért, melléütni nem tudta a labdát. Szerencsés mozzanat volt, ami mintha egy jel is lett volna, ki lehet még egy gólt préselni ebből a meccsből.

A Népsport tudósításából idézzük az utolsó eseményeket:

A fiúk összeszorított fogakkal, utolsó erőfeszítéssel támadtak és támadtak. A félpályánál Konrádhoz került a labda, megindult vele előre, de a védők zavarták, így oldalra továbbított Rusoránhoz. Középcsatárunk megvárta, amíg az előre száguldó Dömötör kifordul, azután elé tálalta a labdát és Dömötör egy lövőcsel után a bal sarokba ívelt, 5:2. A hátralevő egyetlen percben Bodnár kitűnően szerelt egy szovjet támadást, és másra már nem maradt idő.

Itt pedig meg is nézhető az utolsó, mindent eldöntő ejtés. (A videón 1:02-től)

Hatalmas győzelem volt, ami így alakította a sorrendet. Jól látható, a 4:2-es siker az arányszámítás miatt nem lett volna elég.

1. Magyarország – 5 pont (12:7)
2. Jugoszlávia – 5 pont (8:5)
3. Szovjetunió – 2 pont (4:7)
4. Olaszország – 0 pont

Gyarmati Dezső és Kárpáti György ekkor szerezte meg harmadik aranyérmét, mindketten a sportág legendái lettek. Ők ketten vezették a csapatot edzőként az 1976-os olimpián, ami a következő győzelem dátuma. Mindketten a nemzet sportolói lettek, Gyarmatiról uszodákat neveztek el, 2013-ban halt meg 85 évesen.

Kárpáti György 84 éves, a 80-as évekre tehető ausztráliai edzősködése óta itthon él.

Boros Ottó (1929-1988) – Kétszeres olimpiai bajnok, az olimpia után fejezte be pályafutását. és félszezont leszámítva egész pályafutását Szolnokon töltötte. Visszavonulása után a helyi fiatalokkal foglalkozott. 1974-ben jogi diplomát szerzett, 1984-ben ment nyugdíjba a szolnoki kapitányság alezredesi rangjával.

Ambrus Miklós (1933-2019) – Egerben született, 1956-ban Ausztráliában maradt, de két év múlva hazatért, és onnan elválaszthatatlan a Ferencvárostól. Karakánsága miatt sokszor kegyvesztett lett. Ötszörös bajnokként vonult vissza, később a szakosztályvezetésből vette ki a részét. Fia, Tamás is válogatott kapus lett.

Pócsik Dénes (1940-2004) - Egerből lett válogatott, Kunágotán született. 68-ban bronz, négy év múlva ezüstérmes. Edző lett, a 84-es olimpián a hollandokat vezette.

Konrád János (1941-2014) - 1976-os visszavonulása után az OSC edzője lett, és két év múlva megnyerte a BEK-et. Volt női kapitány, a férfiakkal 1991-ben vb-bronzérmes. Testvére, Ferenc az 1976-os olimpiai bajnok csapat tagja.

Kanizsa Tivadar (1933-1975) – A tokiói volt az utolsó olimpiája, a szolnoki játékos visszavonulása után a klub edzője lett, autóbalesetben halt meg.

Mayer Mihály (1933-2000) – Kétszeres olimpiai bajnok (1956 és 1964), a 68-as bronzból is kivette a részét, utána az OSC, a Fradi és a Honvéd edzője volt, a válogatottal 1982-ben vb-második.

Bodnár András (1942) – Ungváron született, de Egerben nevelkedett, 1962-től lett az OSC játékosa. 1978-ban a BEK-győztes csapat tagja. Orvosi diplomát szerzett, osztályvezető főorvosként ment nyugdíjba. A MOB Mező Ferenc sportbizottságának a tagja.

Rusorán Péter (1940-2012) – A 64-es csapat legeredményesebb játékosa volt 8 góljával. Négy év múlva bronzérmes, 1972-ben hagyta abba, a Vasas edzője lett, amelyikkel BEK-et (1980, 1985) nyert. Április 11-én lett volna 80 éves.

Dömötör Zoltán (1935-2019) – A 64-es csapat második legeredményesebb játékosa 7 góljával. 1954-ben úszásban is Európa-bajnok volt (4x200-as gyorsváltó), a 68-as olimpián bronzérmes. 1981-től a KSI szakágvezetője, olimpiai bajnokok sorát fedezte fel Benedek Tibortól Vári Attiláig.

Felkai László (1941-2014) – 1964-ben az év férfi játékosának választották, az olimpián hat találatig jutott. Tagja a 68-as bronzérmes csapatnak is, a Fradi örökös bajnoka, villamosmérnöki diplomát szerzett. Edzősködött a felnőttek mellett, később pedig az utánpótlásban. Az évszázad csapatába is beválasztották.