A 200 kórházban eltöltött naptól a 8 centivel megnyert olimpiáig

Kilenc vereség után a tizedik versenyen, az 1968-as mexikói olimpián legyőzte nagy ellenfelét a kalapácsvető Zsivótzky Gyula. Az évszázad legjobb magyar atlétájának választották, és 2007 szeptember végi haláláig a nemzet sportolója is volt.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, a győztesekre emlékezünk. Hajós Alfrédtól a rövid pályás gyorskorcsolya-váltóig.

Németh Angéla nagy dobása után egy nappal jött még egy döntő a mexikói olimpián, ahol egy győzelmi reményekkel Mexikóvárosba utazó magyarért lehetett szorítani. Az 1937. február 25-én született Zsivótzky Gyula 31 évesen, a két ezüst- után a hiányzó aranyéremért ment ki a harmadik olimpiájára.

Csermák József világcsúccsal elért sikere hatására döntötte el, hogy ő is kalapácsvető lesz. A gimnáziumban két évvel idősebb társával együtt kezdte a sportágat, majd önmagát edzette, és önmagának készített kalapácsot Kiskunfélegyházán.

Később Budapestre került, és a Testnevelési Főiskolán Harmati Sándor lett az edzője, vele egycsapásra nagy fejlődésnek indult, és 1955-ben már a negyedik volt a magyar bajnokságon, 1956-ban pedig már a válogatott keret tagja is lett. Az 1958-as stockholmi Európa-bajnokságon bronzérmet nyert, két év múlva az olimpián kevéssel a lengyel Rut előtt lett második – a szovjet Rudenkov a mezőny fölé nőtt még akkor. Zsivótzky 1962-ben majdnem három méterrel verte a szovjeteket az Eb-n, így jelentkezett be az aranyért.

A tokiói előolimpiára is kiment 1963. októberben, és amikor onnan hazatért, váratlanul rosszul lett. Kórházba vitték, ahol megállapították a bélelzáródását, és életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. Nem is egyet:

1964. április harmadikán edzhetett hosszú kihagyás után ismét. Több mint tíz kilót lefogyott a hosszú kezelés alatt.

„Nem dobáltam kalapácsot, az összeszabdalt hasizmaim ezt nem engedték volna meg, hanem csak futottam. Száz métert - többre nem telt az erőmből. De újra elkezdtem. Fokozatosan, lassan, keserves munkával készítettem fel magam a visszatérésre. Erősítettem a hasizmomat, bordásfalon függeszkedve emelgettem a lábam, aztán tízkilós homokzsákot erősítettem rá és egyre többször ismételve végeztem a gyakorlatot.

Ez már a tatai edzőtáborban történt, ahol külön főztek a részemre, eleinte diétásan, aztán pedig a kondíciómat igyekeztek az étkezéssel is feljavítani. Orvosi előírásra minden étkezés előtt kimentem a táborból és kötelezően meg kellett innom egy-egy deci vörösbort. Olyan étvágyam lett, hogy még a vasszöget is megettem volna. Elkezdtem dobálni a kalapácsot, és bár nem repült valami messzire, lassan-lassan éreztem, hogy mégis lesz értelme az olimpiai részvételnek. Júniusban, a belázasodott Eckschmiedt Sanyi előtt 66,66-os eredménnyel megnyertem a magyar bajnokságot.”

Az 1964-es tokiói októberi olimpián ilyen körülmények ellenére is volt esélye, és ha a szurkolók nagy eredménynek is tekintették volna a második helyet, ő nem. Zsivótzky inkább mérges volt, amiért a hirtelen jött októberi esőben nem a megfelelő öltözetet választotta, és izmai elmerevedtek. Három sorozat után még vezetett, a végén ezüstérmes lett.

A következő évekre ő lett a nagy ellenfele. Az 1966-os budapesti Európa-bajnokságon is a szovjet nyert, aki akkor átlépte a 70 méteres álomhatárt. Zsivótzky az újabb második hely után úgy érezte, váltania kell, és Harmati helyett a gyerekkori példakép, az 1952-ben világcsúccsal olimpiai bajnok Csermák József lett az edzője. Úgy tartották, már maga a jelenléte is ösztönzőleg hatott rá, az már csak a ráadás volt, hogy még nagyszerű tanácsokat is kapott tőle. Plusz összejött egy jó kis csapat is, mert Lovász Lázár és Eckschmidt Sándor is egymást segítve fejlődött.

1968. szeptemberben Zsivótzky megmutatta, hogy kirobbanó erőben van: 73,76-os világcsúcsot állított fel Budapesten, két centivel dobta túl saját, három évvel korábban Debrecenben elért eredményét. Már Mexikóban edzett, amikor az egyik szovjet edző nem hitt a szemének, látva, hogy a 75 méteres vonal mögött landolt a magyar kalapácsa.

Zsivótzky kilencszer kapott ki az olimpiáig Klimtől, ami még éhesebbé és természetesen elszántabbá tette. A korabeli magyar újságok, megkérdezték a szovjettől, mit gondol ellenfeléről. A Magyar Ifjúságban jegyezték fel ezeket a sorokat.

„Ha ellenem kell bizonyítania, elmarad képességeitől. Előre felidegesíti magát, mert attól tart, hogy nem fog nyerni. Ez már gátolja a maximális erőkifejtésben.

No, persze, van egy adottságból eredő előnyöm is. Erősebb lábaim vannak és súlyosabb is vagyok Zsivótzkynál. Nem vagyok elbizakodott, engem is elkaphat Gyula, de ez remélem, nem az olimpián lesz" - mondta. 

Hat héttel a verseny előtt már megérkeztek Mexikóvárosba, akklimatizálódtak, és egy próbaversenyen ismét találkoztak, és a szovjet dobott ismét nagyobbat. Zsivótzky nagy önbizalommal mondta, ez most nem jelent semmit.

Az olimpiai selejtezőben aztán Klim lefagyott, a magyar hat méterrel dobott nagyobbat nála. Klim 66,82-es eredményével a tizenkettedik helyen jutott a tizenhárom résztvevős döntőbe. Klim a 12-es, Zsivótzky a 13-as számot kapta, vagyis egymás után következtek, és érezni lehetett, a különpárharcukba nem szólhat bele más.

• Az első sorozat után így álltak: Zsivótzky 72,26, a szovjet 72,24.

Klim a harmadik sorozatban átvette a vezetést, majd a negyedikben megerősítette első helyét, miközben a magyar rontott, a hálóba vágta a kalapácsot. Akkor úgy látszott, hogy a verseny a már korábban is megszokott forgatókönyv szerint alakul, és megint második lesz a magyar, ám az ötödik sorozatban jött a fordulat. Zsivótzky technikailag a legjobb dobását mutatva 73 méter 36 centire vetette el a kalapácsot, és nyolc centivel megelőzte ellenfelét, aki abban a sorozatban nem tudott javítani.

A hatodik, mindent eldöntő sorozatban Klim ment előbb a dobókörbe. Sokan oda se mertek nézni, Klim forgott, nagy erőt adott a kalapácsnak, ami repült, repült, de a 72 méteres vonal előtt csapódott a földbe. Sokáig nem jelent meg a kijelzőn az eredmény. A 71-gyel kezdődő teljesítmény láttán nagy lett az öröm, mert mindez azt jelentette, az a nyolc centi kitartott, és Zsivótzky élete legnagyobb sikerét elérve olimpiai bajnok lett. Utolsóra, már bajnokként szeretett volna nagyot dobni, de nem sikerült neki. A nagy dobásáról úgy beszélt, hogy érezte, lényegesen többet tud, mint amit a döntőben addig nyújtott.

„Lehetetlennek tartottam, hogy mikor edzéseimen többször dobtam 74 méter fölött, mint alatt, akkor a versenyen egyetlen, dobást sem tudjak tökéletesen végrehajtani! Megpróbáltam nem gondolni a tétre, csak arra, hogy nekem tudásom, felkészültségem alapján nagyot kell dobnom. Utólag bevallhatom, a dobás nem sikerült igazán. Nem tudtam valahogy elég erőt adni a lendületbe. Így is elég volt. Mindig ez volt a vágyam, és most sikerült. Érdemes volt átverekedni magam a kritikus pillanatokon, a holtpontokon” - értékelt

A dobogó harmadik fokára Lovász Lázár állhatott, 69,78-cal. Zsivótzky negyedik olimpiáján Münchenben az ötödik helyet szerezte meg, egy év múlva pedig befejezte pályafutását. Diplomát szerzett, a 90-es évek elején volt az Újpest elnökhelyettese is volt. Idősebb fia, Gyula a Fradiban is futballozott. Másik fia, Attila világbajnoki bronzérmes tízpróbázó és természetesen sokszoros magyar bajnok.

(Borítókép: Zsivótzky Gyula 1965-ben. Fotó: Ullstein bild via Getty Images)