Úgy érezte, mintha a kivégzésére menne, majd szédítő hajrával nyert

17 évesen világbajnok, rá egy évre Európa-bajnok, a szöuli olimpián pedig megnyerte a 200 méteres mellúszást: Szabó József pályafutásának rövid esszenciája a három kivételes eredmény. Az olimpia előtti hullámvölgyből Széchy Tamás az utolsó pillanatban húzta ki.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, időrendben emlékezünk a győztesekre. Hajós Alfrédtól a rövidpályás gyorskorcsolya-váltóig.

Az 1982-es ifjúsági Európa-bajnokság legeredményesebb versenyzője Darnyi Tamás volt, de három év múlva a Széchy-műhelyből Szabó József jelentkezett, és még Darnyit is túlszárnyalva négy arannyal tért haza Genfből. A 400 és a 200 vegyes mellett az övé lett a 200 pillangó és a 200 mell aranyérme is. Egészen ritka, ha valaki a pillangón és a mellen emelkedik ki a mezőnyből, a svájci lapok is csak ámultak a sikerességén. Édesapja a verseny után elárulta, hogy

1975-ben beíratták a Vasas Izzóhoz, ahol gyorsan tanult, és Schumi József elég gyorsan felfedezte benne az úszót. Együtt mentek el a Honvédhoz, ott Gyertyánffy Tamás és Széles Sándor csiszolta a tudását, majd 1981-ben már csatlakozhatott a Széchy-csapathoz. Wladár Sándor a két Eb-aranya után pihenőt kapott, így a soron következő edzőtáborba Szabó utazhatott.

1982-ben a már említett ifi-Eb-n mindenkit meglepett, hogy 400 vegyesen az ötödik helyet érte el. 1985-ös remeklése szinte már papírformának mondható. Szabó úgy jelölte meg 1986-os céljait, hogy előbb szeretne benne lenni a vb-csapatban, ha pedig már ott van, akkor szeretne döntőt úszni Madridban.

A címvédő kanadai Victor Davist lepte meg 200 mellen, és több mint három másodpercet javított addigi legjobb idején. 2:14,27-tel ért célba. A kanadait valósággal leforrázta, mennyire gyors a számára ismeretlen magyar versenyző az első százon, és persze az is sokkolta, mennyire jól bírja a hajrát. 66 század döntött közöttük, a harmadik már messze leszakadt tőlük.

Széchy arról beszélt a vb előtt, hogy névtelen titánok fognak bizonyítani, de nem feltétlenül Szabóra gondolt, mert szerinte ő még kisfiú, még ha a vb-n nagy is volt. Azt a tanácsot adta neki, a benyúlás után ne lihegjen nagyon, viselkedjen természetesen, sugallja azt, neki meg se kottyant ez a 200 méter. 1987-ben Szabó megnyerte az Európa-bajnokságot, fél másodpercet javított legjobb idején, ami egyben Európa-csúcs is volt. Az olimpiai felkészülés azonban nem alakult mintaszerűen.

A műtét elkerülhetetlen volt, mert szúró fájdalmat érzett. Szabónak volt egy nagyon különleges lábtempója, amivel a világ elé tudott kerülni, de a műtét után ezt a technikát nem tudta ismét előhozni. A munka, a kilométerek benne voltak, az állóképességére sem lehetett panasz, de a szezonbeli versenyeken egyszerűen nem jött ki belőle a sebesség, megesett, hogy még döntőbe sem tudott bekerülni. Szabónak különösen az utolsó ötven méter volt az erőssége, ahhoz viszont, hogy maradjon ereje az utolsó méterekre, elengedhetetlen volt a kifinomult mozgás.

Az augusztusi országos bajnokságon abban reménykedett, hátha sikerült kijönnie a gödörből, ehelyett még lejjebb került.

A szörnyű állapotot Széchy észlelte, és a fűzfői edzőtáborban, az olimpiai felkészülés utolsó szakaszában a leghatékonyabban beavatkozott. A nyolcas pályára rendelte tanítványát, hogy hozzá a legközelebb legyen, és közelről figyelje a mozgását, minden apróságot ki akart javítani. Húsz tempóval végig kellett érnie az ötven méteren, és a mester végig árgus szemekkel követte, hogy ez megtörténik-e.

A mozgás azonban csak nem állt össze. Már az olimpián voltak, amikor Szabó továbbra is csak szenvedett, még ha már lényegesen biztatóbban is mozgott, mint itthon. Két nappal az olimpiai döntő előtt jött az a bizonyos szikra, amitől a lesajnált Szabó egycsapásra favorittá emelkedett. Kellett ehhez az is, hogy a 400 vegyesen a negyedik lett, és ha kicsivel gyorsabban indul el, talán még a bronzérem is meg lehetett volna, és a győztes Darnyi mellett ott állhatott volna a dobogón. 14 századdal csúszott le a bronzról, az olasz Battistelli ennyivel előzte meg. Így is örült azonban, mert végre a mellúszásának meglett a ritmusa, a frekvenciája, a sebessége.

Két nap múlva rendezték a 200 mell előfutamát, a brit Nick Gillingham a legjobb időt úszta, Szabó a másodikat. Azt az amerikai Mike Barrowman előzte meg, akit Nagy József készített fel, és négy év múlva őt csodálta a világ. Szöulban azonban nem tudott beleszólni a versenybe a döntőben, mert az újonc szovjet Lozik vezetett 150 méterig, de akkor már lehetett látni, hogy Szabó megközelíti, és a harmadik fordulót úgy csinálta meg, hogy rögtön előnybe került az utolsó ötvenre. Fokozatosan húzott el, Lozik a befejező hosszon teljesen visszaesett, Gillingham pedig ugyan megközelítette az utolsó métereken Szabót, arra nem volt esélye, hogy utol is érje. Az első 50 métert leszámítva a többi hármat egyaránt 34,5 másodpercre teljesítette, ezért tűnt úgy, nagy a hajrája.

A döntő másik magyar résztvevője, Szabó Péter a hetedik helyen ért célba. Széchy zokogott, úgy sírt Szabó vállán, mint egy gyerek. Szabó volt a harmadik aranyérmese, de minden tudására szüksége volt, hogy a versenyzőt felhozza a mélypontról, és az utolsó pillanatban minden sikerült.

A kétszáz mell fináléja előtt hét döntős társammal együtt, mindenkitől elkülönítve, egy szobában vártuk a rajtot. Iszonyú percek voltak. Állandóan arra gondoltam, hogy milyen rosszul ment az idén, és mi lesz, ha most is lebőgök. Ráadásul, Darnyi Tamás győzelme után tőlem is mindenki aranyat várt. Azt viszont kevesen tudták, hogy az én felkészülésem egyáltalán nem volt olyan sima, mint Tamásé. Olyan érzésem támadt, mintha a kivégzésemre mennék. Izzadt kezem-lábam, borzasztóan féltem. Szerencsére, amikor kivonultunk a medencéhez, a bemelegítő mozdulatok már lekötötték a figyelmemet

– amikor már leülepedtek az emlékek benne, akkor nyilatkozott így a Népsportban egykori úszótársának, Énekes Zoltánnak.

Szabó pályafutásába még egy érem fért, az 1989-es Európa-bajnokságon harmadik lett 200 mellen. Döntős volt az 1991-es vb-n, de már érem nem jutott neki sem 400 vegyesen, sem 200 mellen. Akkor megfogadta Széchy Tamás tanácsát, hogy aki egyszer főszereplő volt, abból ne legyen már statiszta. 

Súlyproblémái állandósultak, a '92-es olimpiára nem jutott ki, és egy év múlva abbahagyta az úszást. Azt a motivációt már nem találta meg a sportban, ami korábban jellemezte. A mellúszás pedig olyan erős volt, hogy 1991-ben már Rózsa Norbert volt a világbajnok százon.

1993. július elején búcsúztatták el az aktív pályafutásától. Utána Szabó úszóiskolát nyitott, zöldséges vállalkozása volt, amikor ezek befuccsoltak, visszatalált az úszáshoz, és edző lett. 2003 és 2010 között volt a hazai szövetség alelnöke is.