Egy évben egyszer tudtak jól menni, az olimpia napjára tartogatták

Már a 2000-es sydney-i olimpiai előtt egy évvel most vagy soha hangulatban készült fel a férfi kajaknégyes. Akkor megszakították a németek egyeduralmát a világbajnokságon, és a Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth összetételű négyes az olimpián is maga mögé utasította a nagy riválist.

Magyarország az olimpiák történetében 177 aranyérmet nyert, időrendben emlékezünk a győztesekre. Hajós Alfrédtól a rövidpályás gyorskorcsolya-váltóig.

A férfi kajaknégyes történelmi, 1988-as első olimpiai bajnoki sikere után a címvédés nem sikerült Barcelonában, és 1992-höz hasonlóan 1996-ban is a németek nyerték ezt a számot. A következő olimpiai ciklust vb-ezüstéremmel nyitotta a magyar egység, és egy év múlva a szegedi világbajnokságon sokkal nagyobb visszhangot kiváltó második helyezés jött. Fábián László edző hirtelen haragjában azt vágta a versenyzők fejéhez, hogy a tippmixen fogadtak arra: nem nyernek.

A következő évre három ember ki is cserélődött a hajóban, egyedül Storcz Botond maradt meg. Storcz nem volt túl szerencsés Atlanta előtt, mert egy ételmérgezés miatt nem mehetett ki az olimpiára, utána 1997-ben egyéni világbajnok lett, majd sérülések hátráltatták.

A vezérevezős helyét a csapat legfiatalabb tagja, Kammerer Zoltán foglalta el, aki Storcz kiesése miatt ott lehetett Atlantában, de 18 évesen nem lehetett tőle éremre, csak megfelelő helytállásra számítani. Az ötszázon kimagaslóan sikeres, egyedi taktikájával világbajnoki címeket nyerő Vereckei Ákos is beült, miután kiderült, hogy bírja az ezret is, és megvan az állóképessége hozzá. A negyedik hely pedig Horváth Gáboré lett, aki már ott volt az előző olimpián is, ideális felépítésű volt az utolsó beülőre, a tolóember pozíciójára.

Az 1999-es milánói világbajnokságon meg is mutatták, hogyan kell nyerni, visszavágtak a németeknek, akik ugyanabban az összeállításban versenyeztek, mint az előző két évben. Most vagy soha hangulatban készültek, ismerte el Kammerer a döntő után. Félretették az egyéni érdekeket, ha korábban volt is széthúzás, most összetartottak, és arra figyeltek, hogyan lehet megnyerni a vb-t. Vereckei szerint úgy oda tudtak figyelni arra a három percre, mint addig soha.

Négyen négy klubból verbuválódtak, Kammerer Győrből, Vereckei a Csepelből, Horváth honvédos, Storcz pedig MTK-s volt, de az együttműködésük a mintapéldája lett annak, ha az ország sikere múlik rajta, akkor nem számítanak a klubok érdekei, kellő intelligenciával lehet kezelni ezt a helyzetet. És persze ők négyen is nagyon vágytak a sikerre.

A szegedi nemzetközi versenyen gyengén mentek 2000. áprilisban, lehorgasztott fejjel szálltak ki a hajóból. A júliusi poznani Európa-bajnokságon az ezüstérem már biztató volt, mert összerázódott ismét a csapat. Megegyeztek abban, hogy szöuli mintára ugyanúgy, együtt, közösen készülnek fel, hiszen a szó szoros értelmében egy hajóban eveznek, és az nem működik, hogy csak néhány edzésen ülnek egymás mögé. A közös edző Sári Nándor lett, akit mind a négyen elfogadtak. Kammerernek és Vereckeinek nagyon is ismerős volt Sári, mert nekik már a csepeli edző irányította a felkészülésüket, sőt Kammerert mentálisan is remekül felkészítette a '98-as gyengén sikerült éve után. Horváth és Storcz két hónappal az olimpia előtt csatlakozott Sárihoz.

Az Eb-re a németek egy új egységgel érkeztek, a már korábban mindent megnyerő Kai Blumot és Torsten Gutschét kicserélték, és a sokkal éhesebb Stefan Ulm és Jan Schäfer került be a már szintén mindent megnyerő Mark Zabel és Björn Bach mellé. Az első szárnypróbálgatásuk jól sikerült, hiszen a poznani Eb-n a mieink előtt végeztek. Kammerer szerint ez sem volt rossz előjel, mert a mieink egy évben egyszer képesek csak igazán klasszis teljesítményre, ezt pedig az olimpiára tartogatták.

Az pedig kifejezetten jó előjel volt, hogy egy hónappal az olimpia előtt megérkezett az a lengyelek által tervezett hajó, ami a mieink stílusához legjobban illett. Apróságnak tűnhetett ez, de amikor mindenki a tizedeket kereste, és a magyarok ebben a hajóban tizedekkel jobbak lettek, akkor a legfontosabb az volt, hogy a Plastex nevű hajóban gyakorolhassanak, a szövetség pedig ezt a feltételt megteremtette.

Kammerer és Storcz vitte az ötszáz párost az olimpián, Vereckei az ötszáz egyest, de ez nem zavart be a programba, hiszen az ötszázas döntőket egy nappal a négyes ezerméteres fináléja után rendezték meg.

A sydney-i olimpián a magyar és a német egység is megnyerte előfutamát, ezzel azonnal a döntőben találta magát. Biztató volt, hogy a magyarok másfél másodperccel voltak gyorsabbak, mint a nagy rivális. Jöhetett a döntő, és egyértelmű volt, hogy más nemzet nem szólhat bele ebbe a küzdelembe. 

Az oroszok egy darabig próbálták tartani az iramot, de nem tudták. Féltávnál minimális különbséggel a mieink vezettek, 750 méterrel a cél előtt a németek, de csak két tizeddel. Akkor azonban a mieink ritmust váltottak, Vereckeinek volt a feladata, hogy bemondja a hopp vezényszót egy balos csapásnál. Akkor jobbal még egy átlagosat húznak, a következő balosnál viszont erősebbet, és akkor megindul a hajó.

Ezt a váltást a németek már nem tudták lekövetni, és nem tudták tartani a sebességet, ezért a különbség egyre csak nőtt a célig, a végén szét is esett a mozgásuk. Kammererék viszont harmonikusan és dinamikusan versenyeztek, hasították a vizet, és nagy fölénnyel, méterekkel nyertek.

1. Magyarország – 2:55,188
2. Németország – 2:55,704
3. Lengyelország – 2:57,192

„Téthelyzetben tudjuk hozni magunkat. Megfogadtuk, ahogy a lányok veszítettek, úgy fogunk mi nyerni” – ez volt Storcz Botond válasza a Telesport kérdésére, hol keresendő a magyar csapat ereje. Vereckei szerint az volt a döntő, hogy nem engedték el a németeket az elején, ezt is beszélték meg. A végén pedig megmutatták, hogy ők a jobbak.

Horváth azt hangoztatta, hogy az Eb-n négyszáz méternél a németek eldöntötték a versenyt. „Nálunk akkor még volt egy lyuk, de azt a lyukat sok edzéssel, kemény munkával sikerült befoltozni. Remekül mentünk.”