Csak a szülők gyűlölik az évtized sztoriját

2013.02.01. 12:51
A vasárnapi Super Bowl lesz az NFL történetében az első olyan döntő, ami az edzők testvérharca lesz. Jim Harbaugh két éve irányítja a San Francisco 49erst, bátyja, John Harbaugh pedig 2008 óta a Baltimore Ravens edzője. Örülnek egymás sikerének, de nehezen viselik a felhajtást.

A család, ahol minden az amerikaifutballról szól

„Azt hiszem, ez áldás és átok is egyben. Egy áldás, mert a testvérem csapata döntős. Ráadásul voltam a Ravens játékosa, tisztelem a klubot. Sok embert ismerek onnan, nagyra tartom őket. Egyszerűen örülök, hogy mindketten eljutottunk idáig. Átok is ez a döntő, mert csak két edző harcáról szól a média, és nem a játékosokról. Minden alkalommal, amikor Johnról és rólam beszélnek, kevesebb szó esik a futballistákról. Ők harcolnak a pályán, róluk kellene szólnia a döntőnek” – mondta a 49ers edzője, Jim Harbaugh, a győztes konferenciadöntő után pár nappal, majd hozzátette, mindketten a lehető legkevesebbet fognak nyilatkozni ezzel a különleges helyzetről, nem is nagyon lesz idejük arra, hogy megvitassák egymással a rájuk váró Super Bowlt.

Együtt a három Harbaugh
Együtt a három Harbaugh

Az edzőtestvérek apja, Jack Harbaugh negyven éven át dolgozott egyetemi csapatoknál. Amikor a Michigannél volt a védők edzője, a fiai mindig ott lógtak a pálya környékén, autókat parkoltak le, hot-dogokat osztogattak a sajtópáholyban vagy az edzők holmijait hordozták. Testközelből látták a hetvenes évek két egyetemi edzőlegendájának, Woody Hayesnek és Bo Schembechlernek csatáit, amiről később Jim Harbaugh azt mondta az NFL Networknek, hogy mindkettejük számára megalapozta az edzősködés iránti elhivatottságot, felfogást.

A stílus

„Ha Bo vagy Woody még ma is velünk lenne, biztos vagyok benne, hogy olyan játék jellemezné a csapataikat, amit most a 49ers és a Ravens játszik. Jó védelem és speciális egységek, labdavesztés nélkül, és minél jobb mezőnypozíció. Ez az a futball, amit mi láttunk, és berögzült nekünk” – méltatta a példaképeket John Harbaugh.

Együtt mentették meg apjuk csapatát

A kilencvenes évek közepén a Jack Harbaugh által irányított Western Kentucky pocsék formában volt, egymás után bukták el a meccseket. Senki nem kérdőjelezte meg a több évtizedes tapasztalattal rendelkező edző szakértelmét, viszont azt mindenki belátta, hogy a játékoskeret gyenge.

John és Jim segíteni akartak apjuknak, ezért munkához láttak. John ekkor már több éve az egyetemi bajnokságban dolgozott, jó kapcsolata volt játékosmegfigyelőkkel, tehetséges játékosok hosszú listájával állt elő. Jim önkéntes toborzóként jelentkezett a csapatnál, ismert NFL-es irányítóként meg is látogatta ezeket a tehetségeket, hogy meggyőzze őket, igazoljanak apja csapatához. Néhányan alig akarták elhinni a telefonok után, hogy egy NFL-sztár akar velük találkozni.

„A telefonban csak annyit mondtam neki, én csak egyetlen Jim Harbaugh-t ismerek, aki a Chicago Bearsben játszott. Mire ő azt mondta, én vagyok az. Nem nagyon hittem neki" - idézte fel toborzását a Yahoo-nak Willie Tagarth, akit néhány napra rá is beszélt a fiatalabb Harbaugh, hogy apja csapatánál folytassa. Tagarth a Western Kentucky sztárja lett, négy éven át ő volt az első számú irányító, később a csapatnál segédedzőként segítette Jack Harbaugh munkáját, mai napig jóban van a családdal.

A Western Kentucky 2002-ben lett Divizió I-es bajnok, tizenhét olyan játékossal a keretben, akiket Jim vitt a klubhoz. A cím megszerzése után Jack Harbaugh visszavonult a vezetőedzői munkától.

A testvérek közül a másfél évvel fiatalabb Jim volt az, akinek már volt neve, mielőtt a NFL-edző lett. Irányítóként tizenöt évet töltött el a profik között, a Chicago Bears, az Indianapolis Colts és a mostani ellenfél, a Baltimore Ravens quarterbackje is volt, mielőtt 2001-ben visszavonult a Carolina Panthersből. Aktív pályafutása után belevágott az edzői munkába. Előbb az Oakland Raidersnél az irányítókért felelt, majd egyetemi edzőként a San Diego Torerost és a Stanford Cardinalt is vezette, mielőtt megkapta San Francisco 49ers irányítását 2011-ben.

Már az első évében kisebb csodát tett, tizenhárom győzelem és három vereség után kilenc évnyi szünet után bejutott a rájátszásba a San Francisco-i csapat, és csak a későbbi győztes New York Giants állította meg őket.

17 év után vághat vissza egy szerelésért

A Super Bowl lesz az utolsó meccse a Baltimore Ravens védőlegendájának, Ray Lewisnak, aki tizenhét évet húzott le a csapatban, és döntőt  is nyert a klubbal. Lewisnak  újoncként 1996-ban hatodik meccsén sikerült először földre vinnie egy irányítót az ellenfél csapatából, ami a meccseken dicsőségnek számít, külön statisztikát is vezetnek erről. Az áldozat az akkor még a Coltsban játszó Jim Harbaugh volt. A 49ers edzője most tizenhét évvel később állhat bosszút a szerelésért.

Bátyja, John Harbaugh sosem játszott a profik között. Középiskolában irányító akart lenni, de egy edzésen komolyabban megsérült az ujja, így a védelemben kötött ki.  Az egyetemi bajnokságban is védő volt a Miami Universitynél, de nem folytatta futballistaként, alulról kezdte el az edzősködést. Több mint húsz évet dolgozott, mielőtt megkapta első NFL-es vezetőedzői munkáját a Baltimore Ravensnél 2008-ban. Egyetemi csapatoknál volt a futók, a tight endek és a speciális egység trénere. Az NFL-es Philadelphia Eaglesnél is a speciális egységnél kezdett, aztán 2007-ben előrelépett, és a defensive backekeket felügyelte. Egy évvel később lett a Ravens-vezetőedzője, igaz nem ő volt az első számú jelölt a posztra, de a New England Patriots edzője, Bill Belichick beajánlotta a baltimore-i tulajdonosoknak.

John Harbaugh a tapasztaltabb NFL-es edző
John Harbaugh a tapasztaltabb NFL-es edző

Újonc edzőként tizenegy győzelem és öt vereség után bejutott a rájátszásba, ahol csak a konferenciadöntőben kaptak ki a Pittsburgh Steelerstől. A következő két szezonban is elvitte a playoffig a baltimore-iakat, tavaly meg is hosszabbították a szerződését.

Tavaly volt az első Harbowl

A két Harbaugh ellenfélként a 2011-es szezonban, az alapszakasz végén találkozott először. Szüleik ötvenedik házassági évfordulója előtt egy nappal John csapata masszív játékkal verte meg a Jim által irányított 49erst, 16-6 volt a végeredmény, a San Francisco-iak irányítóját, Alex Smith-et kilenc alkalommal döngölték földbe a ravenses védők.

Tavaly már összejöhetett volna a testvérharc a Super Bowlban, a 49ers és a Ravens is a főcsoportdöntőben kapott ki, a Ravens egy elrontott mezőnygóllal maradt le a hosszabbításról a Patriots ellen, a Giants pedig egy sikeres mezőnygóllal állította meg a 49erst. Idén mindkettejük csapata óriási formában menetelt végig a rájátszásban, így a sportág történetében először jött össze az edzők testvérharca.

A 49ers a Falconst verte a főcsoportdöntőben, gyözelmük után John Harbaugh a CBS kamerái előtt gratulált testvérének a döntőbe jutáshoz. „Jim, gratulálok, nagy edző vagy, szeretlek” – mondta csapata meccse előtt, majd néhány órával később ő is kiharcolta élete első Super Bowlját.

Nem akarnak beszélni róla

A szülők már a főcsoportdöntők után kijelentették, egyik fiuknak sem fognak szurkolni, úgy, mint a 2011-es meccsen. „Tudom, hogy az egyikük nyerni fog, a másik pedig veszíteni, de nem lehetne inkább döntetlen?” – mondta édesanyjuk, Jackie Harbaugh egy rádióműsorban. Férje, tudja, szülőként milyen feladat vár majd rájuk a döntő után.

„A legutóbbi meccsük óta már tudjuk, hogy mi mit fogunk átélni. Lementem a győztes Ravens öltözőjébe, a játékosok egymás nyakába ugráltak, John arcán pedig a boldogságot, elégedettséget láttam. Azt gondoltam, itt nincs is rám szükség. Aztán átmentem a 49ers-öltözőbe, ahol csend és szomorúság fogadott, majd az egyik irodában megláttam Jimet. Egymaga szomorkodott, azonnal tudtam, hogy itt már szükség van rám. Ez lesz a Super Bowl után is” – idézi a USA Today a legidősebb edzőt a családban.

A rádióműsort később megzavarta egy baltimore-i betelefonáló, aki azt kérdezte a szülőktől, igaz-e, hogy mindketten sokkal jobban szeretik Jimet, mint Johnt. Ott volt a Harbaugh-házaspárral lányuk, Joani is, aki egyből felismerte bátyja hangját, és leleplezte a Ravens-edző Johnt, mire a hetvenhároméves családfő csak annyit mondott. „John, édesanyád tudott volna válaszolni, de azért örülök, hogy Joani felismerte a hangod”.