Záporoztak az irányítók a draft negyedik körében
További 120 yard cikkek
-
„Szétb***lak” – mondta a riporternek az erőszakkal fenyegető sportlegenda
- Serena Williams beszólt a többszörös Super Bowl-győztes játékosnak
- Autóbalesetben meghalt a fiatal, tehetséges sportoló
- Tokióban olimpiai bajnok volt, leszerződtette az NFL-csapat
- Megéri tartalékolni a szabadnapokat az év végéhez közeledve
Miután az első körben csak EJ Manuel, a másodikban a sértődös Geno Smith, a harmadikban pedig a NC State Wolfpack játékosa, Mike Glennon (őt a Tampa Bay Buccaneers igazolta le) kelt el a 2013-as draftra jelentkező irányítók közül, a szombat este hatkor kezdődő negyedik körben valóságos quarterback-cunami indult meg. Rögtön elsőnek a Philadelphia Eagles választotta ki a korábban az egyik legnagyobb tehetségnek tartott, utolsó egyetemi szezonjában viszont értékéből sokat vesztő Matt Barkleyt, aki nagy szerényen csak annyit fűzött hozzá a dologhoz, hogy minden csapat meg fogja bánni, hogy nem őt szerződtette. Az egykori USC Trojans-játékos arcoskodását mindenki elnéző mosollyal fogadta, hiszen a Trojans soraiból eddig szinte kizárólag pocsék irányítók – többek közt Mark "Buttfumble" Sanchez, a Heisman-győztesként az NFL-ben csak betliző Matt Leinart, vagy az örökösen új csapat után rinyáló Carson Palmer – kerültek ki.
Matt Barkley az USC Trojans színeiben
Barkley után gyors egymásutánban még három másik irányító is csapatra talált a negyedik körben. Az Oakland Raiders az Arkansas Razorbackstől érkezett, a szakértők szerint leginkább Brett Favre-ra emlékeztető Tyler Wilsont ültette oda a Seattle-től megszerzett Matt Flynn és a balhés Terrelle Pryor nyakára. A New York Giants talán a legjobban járt a korábban a Buffalo Billsnek jósolt Ryan Nassibbal, aki a tartalékszerepet kinőve idővel akár Eli Manning utódja is lehet a csapatnál, a Pittsburgh Steelers pedig – eléggé megkérdőjelezhető logikával – elvitte a tehetséges, de megkérdőjelezhető munkamorállal játszó egykori Oklahoma Sooners-vezér Landry Jonest, aki felesége az Oklahoma Sooners kosárlabdacsapatában pár évig együtt játszott a jelenlegi Pittsburgh-irányító Ben Roethlisberger húgával.
Az irányítókon kívül jónéhány izgalmas választás is történt a harmadik napon. A tavaly ősszel brutális sérülést szenvedő Marcus Lattimore-t, akinek egészségét még pár nappal a draft előtt is sokan kétségbe vonták, a tavalyi Super Bowl vesztes csapata, a San Francisco 49ers draftolta a negyedik körben, akik nagyot nyerhetnek vele, ha a kiemelkedően tehetséges játékos végre teljesen felgyógyul. Szintén a San Francisco 49ershez került Lawrence Okoye, a brit diszkoszvető-olimpikon is, akit Jim Harbaugh vezetőedző egyenesen Adoniszhoz hasonlított a nyilatkozatában. A korábbi Michigan Wolverines-játékos Denard "Shoelace" Robinson pedig a Jacksonville Jaguars játékosa lett, akik szintén komoly nyertesei lennének az irányítóként brutális NCAA-rekordokat halmozó – többek közt ő az egyetlen, aki egy szezonban irányítóként több mint 1500 yardot passzolt és ugyanennyti futott is –, a draftra viszont már wide receiverként jelentkező, notóriusan bekötetlen cipőfűzővel, sőt olykor cipő nélkül játszó Robinsonnal.
Denard Robinson koncentrál
Rovataink a Facebookon