Jönnek az NFL-szabályváltozások

2014.03.28. 13:58

Az NFL-nek nem sikerült lenyomnia az igazán vitatott szabálymódosítási javaslatokat a klubtulajdonosok torkán, jelen állás szerint csak néhány kisebb változtatás várható a következő szezonban. 

Az biztos, hogy öt yarddal megnyújtják a kapufákat, így a bíróknak könnyebb lesz megítélni, bent volt-e a mezőnygól, a kezdeményezést a tulajdonosok többsége támogatta. Eldőlt az is, hogy a bírók a visszajátszásoknál kapcsolatba léphetnek a New York-i központtal, hogy egészen biztosan jó döntést hozzanak, arról nincs információ, ez mennyivel növelheti meg a szüneteket. 

Ha földre viszik az irányítókat, akkor a két percen kívül nem áll meg az óra, illetve elfogadták Navorro Bowman-szabályt, a San Fransico 49ers linebackeréről elnevezett szabály lehetővé teszi, hogy a bírók visszanézzék fumble-nél, ki szedte fel a labdát. 

Nemet mondtak viszont arra a kezdeményezésre, amely a kirúgások helyét a 35 yardos vonalról a 40 yardosra vitte volna előre. Ez azért merült fel, mert az NFL szerint kisebb lenne a sérülésveszély a visszahordásoknál, a játékosok sem tudnának úgy felgyorsulni. Már akkor is nagy volt az ellenkezés, amikor néhány éve a 30 yardos vonalról elvitték a kirúgásokat, azóta egyre több játékos bombázza ki a labdát a pályáról, így a visszahordások száma is csökkent. 

A kirúgások helye marad
A kirúgások helye marad

Megvitatták annak lehetőségét is, hogy a touchdownokat követő extra pontok helyét 25 yardra vigyék el, erről egyelőre nem született végleges döntés. Az extra pontokkal már egy ideje próbál kezdeni valamit a liga, mivel a múlt szezonban is mindössze néhány extra pont maradt ki, sokan időpocsékolásnak tartják az egészet. 

Volt egy olyan felvetés is, hogy az összes játékot tegyék visszanézhetővé, így a bírók a kulcsfontosságú akcióknál is mindent ellenőrizni tudnának, erre a vezetőedzők húzták a szájukat, nem is ment át. 

Legyen több csapat a rájátszásban?

Évről-évre felmerül, hogy kibővítsék a rájátszás mezőnyét két csapattal, idén is előkerült a téma, Roger Goodell NFL-komisszár a következő hónap elején ül majd le a játékosok szakszervezetével, hogy megbeszéljék a dolgot. 

Nem valószínű, hogy már a következő szezonban tizennégy csapat jut be a playoffba, de Goodell nyilatkozatai egyre inkább arra utalnak, hogy a 2015-os idényben ez már megtörténik.