A Super Bowl hősére utaztak a bírók

2014.10.07. 10:13 Módosítva: 2014.10.07. 10:14

A Seattle Seahawks a hétfő esti rangadón simán verte a Washington Redskinst, de még simább lett volna a győzelmük, ha a bírók nem szálltak volna rá Percy Harvinra, akitől három touchdownt is elvettek.

Ráadásul úgy, hogy a három visszafújt TD-ből kettőnél legalábbis kérdéses volt a szabálytalanság, amit látni véltek.

Az első két esetet szó szerint csak másodpercek választották el egymástól, ugyanis két egymást követő játék során jött a touchdown, amit elvettek Harvintól. Mindkettő a második negyed elején, 7-0-s Seahawks vezetésnél jött.

harv1.0.gif

Előbb egy balra induló futást fújtak vissza az egyik támadó falember szabálytalan blokkolása miatt, majd rögtön utána egy elkapásból szerzett – több védőn átgázolva – TD-t az elkapó, ám ekkor bemozdulást láttak a játékvezetők Harvinnál. Csakhogy a false startot le kellett volna fújni egyből, mert az ún. „halott labda” szabálytalanság. Ha a játékvezető Jeff Tripplette illegal motiont fújt volna, úgy minden rendben lett volna.

harv2.0.gif

A támadást végül csak mezőnygóllal zárták, vagyis négy pontot vesztettek ekkor.

A harmadik kérdéses játék már a negyedik negyedben volt, amikor szintén hétpontos előnye volt a vendég Seattle-nek 17-10-nél. Harvin egy 51 yardos átadás végén volt eredményes, de ismét hiába – másodszor is James Carpenter (aki az első TD-nél is hibázott) volt a szabálytalan. A bírók szerint megütött egy földön fekvő játékost, ezért kellett 15 yarddal hátrébbról folytatnia a Seahawksnak

harv3.0.gif

A címvédő lendületét nem törte meg a büntetés, 11 játékkal, köztük egy trükkös megoldással később meglett a TD, amivel eldöntötték a végül 27-17-re megnyert mérkőzést.

A Washington 32 yardosához érve ugyanis kicsit megtorpantak, mezőnygólra álltak fel negyedik és egynél, de a holder szerepben feltűnő punter, Jon Ryan felkapta a labdát és megiramodott előre, sikerrel.

Harvin a tavalyi szezon nagy részét kihagyta sérülése miatt, az alapszakaszban mindössze egy mérkőzésen szerepelt és egyetlen elkapást hozott össze. A Super Bowlra viszont felépült és remekül is játszott, volt egy 87 yardos visszahordott TD-je, két futása és egy elkapása a Denver Broncos ellen 43-8-ra megnyert döntőben.