Egész szezonban ezt a hétvégét vártuk: LESZÁMOLÁS
További 120 yard cikkek
- Ebben az évezredben még nem fordult elő olyan az Egyesült Államokban, mint a hétvégén
- Rákos megbetegedés miatt kellett műteni a történelem egyik legjobb sportolóját
- Ilyen sem volt még: jövőre Berlinben is rendeznek NFL-mérkőzést
- Olimpiai csúccsal lett aranyérmes Párizsban, most kipróbálná magát a világ legerősebb ligájában
- Kiderült, mi okozta a fiatal sportoló halálát
Úgy megyünk neki az idény utolsó igazi college hétvégéjének, hogy még ezer kérdés nyitott, ráadásul most jönnek a legnagyobb rivalizálások, ahhoz hasonló drámákra is lehet egy-két helyen számítani, mint a sokat emlegetett Iron Bowl tavalyi befejezése, ami egy életre a retinánkba égett.
Sőt, az őrület már péntek este munkaidő után, hatkor elkezdődik, mondjuk egy Nebraska-Iowával. Néhány hete még úgy nézett ki, hogy a Nebraskából még akármi is lehet, aztán jött a Wisconsin elleni összeomlás, vagy inkább pusztítás, ahogy nézzük. A Big 10 nyugati csoportgyőzelme már elszállt mind az Iowának, mind a Nebraskának, a jó bowl-pozíció a tét inkább, aztán majd kiderül, hogy mi lesz Bo Pelinivel a szezon után. Szoros meccsnek néz ki mindenesetre.
húbaszki erősség: * *
Ha ez nem tetszik nézzük meg a szezonban egyszer a Veretlen Csapatot, Ami Senkit Nem érdekel, azaz a Marshallt, amely hiába áll 13-0-s mérleggel, nem nagyon szólhat bele a nagyok versenyébe. Ők a Western Kentucky ellen zárhatják le hibátlanul az idényt.
Este fél kilenckor már egy másik rivalizálás kezdődik: a 17. kiemelt Missouri játszik az Arkansas-val, amely a múlt héten véget vetett az idei Ole Miss-szezon érdemi részének egy könnyed 30-0-val. Csakhogy a Mizzou egészen más felfogásban megy majd neki a meccsnek, ugyanis ők vezetik a SEC-ben a keleti csoportot, a seggükben a Georgiával, úgyhogy óriási a tét. Jó szórakozás lesz, egy Missouri Tigers-sikerrel a végén, akik így az idén is SEC-döntőbe mennek majd. Ez nem semmi, főleg úgy, hogy ez a második évük délkeleten.
húbaszki erősség: * * *
Egy órára rá fél tíztől pörgünk tovább, mert jön az arizonai derbi, ráadásul mindkét csapat rankingelt. A hazai pályán játszó Arizona a 11., míg az Arizona State a 13., de ami ennél is fontosabb: mindketten esélyesek még arra, hogy behúzzák a PAC 12-ben a déli csoportot, ami ugye egyúttal PAC 12-döntőt is jelentene. Na ez a nem mindegy, pláne, hogy ez egy utálattal teli rivalizálás egyben. Az ASU támadójátékáról szuperlatívuszokban lehetett beszélni egész idényben. a másik oldalon pedig rengeteg múlhat azon, hogy az újonc Anu Solomon egészséges-e. Persze figyelniük kell a velük egyidőben zajló Stanford-UCLA-ra is, mert a Bruins ugyanolyan mérleggel áll, mint a két arizonai csapat. Durva lesz, ami itt fog történni éjjel egyig.
húbaszki erősség: * * * * *
Éjjel kettőtől még el lehet nézni a virginiai rangadóra. A Virginia és a Virginia Tech-meccse után nagyon nagyot kell majd aludni, mert szombat este hattól elkezdődik a másnap reggelig tartó thriller. Először is ott van a georgiai gyűlölethullám: a 16. Georgie Tech megy a 9. kiemelt Georgia ellen. A Georgia Tech Yellow Jackets már behúzta az ACC-ben a csoportgyőzelmet, jövő héten az FSU vár rájuk az ACC-döntőben, míg a Bulldogsnak a SEC keleti csoportja a tét, persze ehhez az kell, hogy a Missouri ne nyerjen pénteken. Ellenfelüknek hosszú idő után most talán tényleg reális esélye van arra, hogy elkapja a nagy riválist, a rushing offense negyedik az országban, ennek ellenére Todd Gurley nélkül is nagyobb az esély a Georgia győzelmére. Alternatívaként az Ohio State-Michigan-rivalizálást tudjuk még ajánlani.
húbaszki erősség: * * *
Kicsit tanácstalanok vagyunk, mert szombat este fél tíztől valahogy meg kellene állítani az időt, vagy különböző idősíkokban mozogni. Ugyanis fél tíztől például a Florida Gators játszik a 3. Florida State Universityvel. Van még valaki, aki a legjobb négyben szeretné látni Jameis Winstonékat? Valószínűleg elég kevesen, úgyhogy most mindenki abban reménykedik, hogy a Gators a leköszönő Will Muschamppal megállítja az FSU-t, amely így repülne a rájátszásból is. A Florida State legutóbb a Gatorstől kapott ki, akkor is Muschamp volt az edző. De azért legyünk realisták, hiába rezgett a léc hetek óta az FSU-nál, van olyan minőségbeli különbség, hogy Winstonék lehozzák ezt a meccset: a QB már számtalanszor megmentette őket az idén. Ha mégis kikapnak, elkezdődik az őskáosz a következő órákban. És még kampány is indult, hogy ez történjen.
húbaszki erősség: * * * *
Merthogy ugyanígy fél tíztől kezdődik az Egg Bowl, a két mississippi-i csapattal. A Mississippi State-t szépen lassan a negyedik helyre rangsorolta vissza a bizottság az Alabama elleni vereség óta, részben jogosan, de ennek most az lett az eredménye, hogy a rájátszásuk és a SEC-konferenciadöntő múlik a szezon utolsó meccsén. Ha az Ole Miss elveri őket, vagy nem elég meggyőzően hozzák a derbit, akkor a bizottság szívbaj nélkül berak valakit a helyükre, mondjuk a Baylort. Vagy az Ohiót, esetleg a TCU-t. Az Ole Miss viszont a legutóbbi három konferencián belüli mérkőzését elvesztette, ellenben Dak Prescotték sem azok a félelmetes ellenfelek, mint néhány hete. Igazából bármi lehet, de biztos, hogy hihetetlen küzdelmet láthatunk majd.
húbaszki erősség: * * * *
Mellesleg eközben megy majd USC-Notre Dame, Baylor-Texas Tech, Kansas-Kansas State és egy Wisconsin-Minnesota is, ami már csak azért is fontos, mert a Big 10-ben a nyugati csoportról dönthet. Szólni fog a Jump Around a minnesotai stadionban, őrjöngeni fog a lelátó.
Szóval van miből válogatni, majd éjjel 01.45-kor jön az a mérkőzés, amiért a legtöbb amerikaifutball kedvelő évente egyszer college footballt néz. Az Iron Bowl.
Olyan biztosan nem lesz, mint a tavalyi Iron Bowl, sőt, igazából egyetlen college meccs sem lesz olyan drámai, mint amikor Chris Davis a 0 másodperccel az órán visszahordta az Alabama mezőnygólját. Tét az idén is van, még ha az Auburn ki is pukkadt a Texas A&M és a Georgia ellen, és visszacsúszott a 15. helyre. Tavaly sem adtak sok esélyt nekik, aztán láthatjuk, mi lett a vége. Ugyanakkor az Alabama a legjobb csapat az országban: ezt az elmúlt egy hónapban bizonyították, de képzeljük csak el, mi lenne itt, ha nyerne az Auburn és kikapna mondjuk a Mississippi State is. Kicsi ennek a valószínűsége, mármint az Alabama-vereségnek, de ez az Iron Bowl, a college-szezon legnagyobb meccse.
húbaszki erősség: * * * * *
Pac 12-ben is lesz néznivaló közben, az Oregon és Marcus Mariota még egyszer erődemonstrálhat a Pac 12-döntő előtt, ahol az állami rivális Oregon State lesz az ellenfél éjjel kettőtől. Az lenne a világ meglepetése, ha a 2. kiemelt csapat kikapna, de ne aggódjon senki, nem fog. Aztán pedig valószínűleg a Pac 12-t is behúzzák, de az már egy másik történet és egy másik hétvégén; addig épp elég lesz ezt a két napot kipihenni.
húbaszki erősség: * *
Pénteki program
18.00: Iowa-Nebraska
18.00: Marshall-Western Kentucky
20.30: Missouri-Arkansas
21.30: Arizona-Arizona State
02.00: Virginia Tech-Virginia
Szombati program
18.00: Georgia-Georgia Tech
21.30: Ole Miss-Mississippi State
21.30: Florida State-Florida
21.30: Wisconsin-Minnesota
21.30: USC-Notre Dame
01.15: Alabama-Auburn
02.00: Oregon State-Oregon
Rovataink a Facebookon