1995 óta nem volt ilyen: kicsináltak egy college-csapatot
További 120 yard cikkek
- Parádés visszatérés: a magyar fiatalok tönkreverték a dán elitakadémiát
- Véget ért az elképesztő sorozat, pezsgőt bontottak az Egyesült Államokban
- Olyan sportdrámát kaptak az emberek az arcukba, amit soha nem felejtenek el
- A világ egyetlen helye, ahol a két legpocsékabbért is megőrül 86 ezer ember
- Dán elitakadémia ellen bizonyíthatnak a legjobb magyar fiatalok
Kedd esti infók alapján már szinte biztos: vége a UAB Blazer (University of Alabama-Birmingham) amerikaifutball-csapatának, pedig idén még a bowl-szereplést is kiharcolták maguknak a hatodik győzelem megszerzésével.
A vezetőedzőjük, Bill Clark azt mondta a Southern Mississippi elleni 45-24-re megnyert meccs után, hogy ha csak nem történik valami hatalmas változás a hét végéig, szinte biztos, hogy annyi a csapatnak. Pedig ő mindent megtett, miután a nyáron hároméves szerződést írt alá, hiszen 2004 óta az először, a csapat történetében másodszor vitte bowlba a Blazerst. (Azt egyelőre nem tudni, hogy a hat győzelem után melyik döntőbe kapnának meghívást.)
A UAB ugyanabban a rendszerben van, amiben az Alabama, illetve a focicsapattal nem rendelkező Alabama in Huntsville. A megszűnésről már legalább egy hónapja lehet hallani, november elején a Blazers leghíresebb korábbi játékosa, a jelenleg az Atlanta Falconst erősítő Roddie White is megpróbált kampányolni a program megmentéséért, de a jelek szerint ez sem segített.
Ezzel együtt a UAB kirúgja a sportigazgatóját, Brian Mackint is, de a CBS szerint nem az ő hibája, hogy idáig fajult a dolog, hiszen a Kuratórium 8-10 éve azon dolgozott, hogy kicsinálják a Blazers focicsapatát.
A döntés hátterében a sikertelenség és az állandó pénzhiány áll. 2006-ban például az utóbbi akadályozta meg a Blazerst abban, hogy a most a Florida State-nél dolgozó Jimbo Fishert nevezzék ki vezetőedzőnek, akivel az utolsó pillanatban szakadtak meg a tárgyalások.
A program törlésével viszont az egész egyetemi sportélet nagy bajba kerülhet, mivel a Conference-USA az amerikai futball mellett minden más sportágat is kidobna a főcsoportból, így kérdésessé válna, hol tudnák folytatni a sportolók a versenyzést. A C-USA egyébként már el is kezdte keresni a lehetséges utódokat, a Liberty, a James Madison, a Georgia State, a South Alabama, a Texas State, az Arkansas State, illetve a University of Louisiana at Lafayett jöhetnek szóba.
Utoljára 1995-ben szűnt meg FBS-csapat, akkor a University of Pacific Tigers fuccsolt be 100 év működés után. A Blazers nem ért meg ennyit, 1991-ben alakult csak a focicsapat a UAB-n, két évvel később már a Div I-AA-ben, voltak, 1996-ra Div I-A -csapat lett belőlük, a C-USA pedig 1999-ben fogadta be őket. Azt egyelőre nem tudni, mi lesz a nagyjából 70 ezres Legion Field sorsa, ahol eddigi hazai meccseiket játszották.
Rovataink a Facebookon