Úristen mennyi bowl-meccs, de melyiket nézzem?
További 120 yard cikkek
- „Szétb***lak” – mondta a riporternek az erőszakkal fenyegető sportlegenda
- Serena Williams beszólt a többszörös Super Bowl-győztes játékosnak
- Autóbalesetben meghalt a fiatal, tehetséges sportoló
- Tokióban olimpiai bajnok volt, leszerződtette az NFL-csapat
- Megéri tartalékolni a szabadnapokat az év végéhez közeledve
A döntővel együtt 39 meccsből áll majd a bowl-szezon, ami elég vad maraton, még 3,5 hétre vetítve is. Úgyhogy gyorsan sorba raktuk a playoffon kívüli meccseket, melyiket mennyire érdemes megnézni (aki nem ér rá, az első tízet simán kihagyhatja például). A teljes menetrend erre, itt nem írjuk, hogy melyik mikor és hol lesz.
36. Fresno State – Rice
Őszintén, ki akarja megnézni annak a két csapatnak a bowl-meccsét, amelyikből az egyik egyedüliként vesztes mérleggel lett bowlos, a másik meg az utolsó szezonbeli meccsét 76-31-re vesztette el? Ezen még a hawaii környezet sem segít.
December 24. Hawai'i Bowl Aloha Stadium, Honolulu
35. Bowling Green – South Alabama
Oké, a South Alabama Jaguars története első bowljára készül, ráadásul ez lett a legfrissebben létre jött program, ami eljutott idáig (mindössze 2009 óta lézetnek), szóval náluk lesz motiváció. A Bowling Green rendes verést kapott a MAC-döntőben a NIU-tól, de erre a meccsre csak akkor figyel majd bárki is, ha a Jags is elveri őket.
December 20. Raycom Media Camelia Bowl Cramtom Bowl, Montgomery
34. Toledo – Arkansas State
Egyik csapat sem húzónév, de két dolog miatt érdemes lehet majd belenézni: egyrészt nincs más meccs január 4-én, másrészt mindkét csapat offense-e top20-as, úgyhogy bőven eshet 90-100 pont is a meccsen.
Január 4. GoDaddy Bowl Ladd Peebles Stadium, Mobile
33. UL Lafayette – Nevada
A Nevada akkor volt utoljára izgi, amikor Colin Kaepernick náluk játszott. Ez a meccs nyitja az idei bowl-szezont, csak aztán nehogy elmenjen emiatt a kedvünk mindentől. A Ragin' Cajuns sorban negyedszer szerepel a New Orleans Bowlban, eddig 3-ból 3 a mérlegük.
December 20. R+L Carriers New Orleans Bowl Mercedes-Benz Superdome, New Orleans
32. Illinois – Louisiana Tech
Nem lennék egyetlen Illinois-játékos és szurkoló helyében sem, mert azzal a Bulldogsszal találkoznak, ami egyrészt bírta a tempót a Marshall-lal az utolsó hétvégén, előtte meg 76-31-re verték agyon a Rice-ot. Hajrá...
December 26. Boca Raton Bowl FAU Stadium, Boca Raton
31. Utah State – UTEP
A Utah State a negyedik számú QB-jával vág neki a meccsnek, de még így is esélyesek lesznek, mert a UTEP csak futni tud, az Aggies meg 26. a futás ellen. Ennél jobbat ki sem lehetne találni, úgyhogy nem vállalunk nagyot azzal, ha azt mondjuk, hogy megszakad a sor és a sorban két 90 pont fölé menő New Mexico Bowl után idén nem lesz itt annyi.
December 20. Gildan New Mexico Bowl University Stadium, Albuquerque
30. Western Kentucky – Central Michigan
Először lesz a Bahamákon bowl, a két csapatnak ez karácsonykor biztos tök jó, de hogy a helyszín sokkal érdekesebb, mint amilyennek a meccs ígérkezik, az is fix. Két éve a Little Ceasarsban 24-21-re nyert a Central Michigan, most talán valamivel több pont lesz.
December 24. Popeyes Bahamas Bowl Thomas Robinson Stadium, Nassau
29. Houston – Pittsburgh
A Pittsburgh-nél James Conner az ország egyik legjobb futója (komolyan, semmi vicc, nem véletlenül ő lett az ACC-ben az Offensive Player of the Year), míg a másik oldalon Greg Ward egy alulértékelt QB. Január 2-án lesz, addigra kimegy minden másnap, itthon este 6-kor kezd, tök jó lesz belenézni, mert tényleg tehetséges fiúkat láthatunk majd.
Január 2. Lockheed Martin Armed Forces Bowl Amon G. Carter Stadium, Fort Worth
28. Rutgers – North Carolina
Eléggé hullámvasút volt mindkét csapat szezonja, de azt konstansan tartották, hogy nem nagyon védekeztek. Ha erről karácsony utánra sem szoknak le, bőven 80 pont fölé mehetnek, szóval látványosnak látványos lesz, még ha igazából érdektelen is.
December 26. Quick Lane Bowl Ford Field, Detroit
27. Virginia Tech – Cincinnati
A Virginia Tech erőssége a védelme (megfojtották pl. az Ohio State-et is), de hajlamosak nagy passzokat elengedni, ami pont a Cinci kezére játszik. Gunner Kiel 30 TD-t passzolt és 6 elkapójának volt 20-nál több elkapása, úgyhogy talán túlélik a gyatra védelmüket.
December 27. Military Bowl presented by Northrop Grumman Navy-Marine Coprs Memorial Stadium, Annapolis
26. Memphis – BYU
A második AAC-bajnok a Memphis, ami 2008 óta először van újra bowlban. A BYU idén háromból két AAC-csapatot megvert, de a Memphis mindegyiken túltesz, szóval lesz mire készülniük.
December 22. Miami Beach Bowl Marlins Park, Miami
25. Florida – East Carolina
Jövőre találkoznak majd a szezonban, abból kapunk majd egy kis ízelítőt. A Floridának addigra már új edzője lesz, idén viszont még mindketten azon búslakodhatnak, hogy nem sikerült az idei várakozásoknak megfelelően teljesíteni.
Január 3. Birmingham Bowl Legion Field, Birmingham
24. Oklahoma State – Washington
Kisebb csoda kellett a Cowboysnak, hogy bejussanak egy bowlba, de sikerült valahogy megnyerniük a Bedlamet, úgyhogy itt vannak. Egymás fordítottja a két csapat, mert az Oklahoma State jól támad, de nincs védelme, míg a Huskies védelme király, csak épp offense nincs mellé. Inkább a múltjuk miatt tettük ide őket, mert a meccs legnagyobb kihívása lehet, hogy az lesz, hogy összesen 40 pontot összehozzanak.
Január 2. TicketCity Cactus Bowl Sun Devil Stadium, Tempe
23. NC State – UCF
Hárman végeztek idén az AAC élén (ilyet amúgy...), a harmadik ilyen csapat a UCF. Nem kell messzire menniük, maradnak a meleg Floridában, de ennél több előnyük nem lesz. Egyik sem egy acélos csapat, amelyik irányító jobb napot fog ki, az nyerhet.
December 26. Bitcoin St. Petersburg Bowl Tropicana Field, St. Petersburg
22. San Diego State – Navy
A hangulat remek lesz, mert mindkét csapatnak tök nagy szurkolótábora van San Diego környékén. Az SDS-nek lesz három hete felkészülni a triple optionből, ami bőven elég igazából, illetve elég lenne, ha nem engednének normál csapatoknak is majdnem 150 futott yardot meccsenként. A Navy még játszott egy jót az Army ellen 13-án, azon nyertek, aztán még karácsony előtt nyernek egy bowlt is, figyeljétek csak!
December 23. San Diego County Credit Union Poinsettia Bowl Qualcomm Stadium, San Diego
21. Maryland – Stanford
Az a Big Ten legnagyobb baja, hogy még egy Maryland is bowlba mehet tőlük. Ritka igazságtalan párosítás lesz ez, mert bármennyire csalódást okozott idén a Cardinal, a Terrapinst úgy fogják lemészárolni, hogy azt öröm lesz nézni. Illetve nem, főleg úgy nem, hogy marha későn is lesz, plusz előtte Notre Dame-LSU és Louisville-Georgia meccsek vannak még aznap.
December 30. Foster Farms Bowl Levi's Stadium, Santa Clara
20. Boston College – Penn State
Eltörölték a Penn State bowl-tiltását és milyen jól tették, mert máris bejutottak. A Nittany Lions jól védekezik a futójáték ellen (ez mondjuk enyhe kifejezés, mert #2 voltak idén az országban), de azt kell majd megállítaniuk, aki majdnem nagy bajt csinált a Florida State ellen.
December 27. New Era Pinstripe Bowl Yankee Stadium, Bronx
19. Air Force – Western Michigan
Két okból is mókás, hogy a Western Michigan pont a Boise pályájára megy bowl-meccsre: egyrészt, mert ők is Broncók, másrészt meg az a mottójuk, hogy "Row the Boat", a műfű itt meg kék, ami néha még a vándorló hattyúkat is megzavarja, annyira egy tónak néz ki. Csak aztán nehogy rajtuk nevessenek, mert a Falcons triple optionje szokás szerint nem egyszerű feladat, amit idén Kale Pearson jó passzjátékkal egészített ki, szóval lesz gond velük.
December 20. Famous Idaho Potato Bowl Albertsons Stadium, Boise
18. Iowa – Tennessee
A Volunteers nagy meglepetés, mert övék volt az FBS-csapatok közül a legfiatalabb keret a szezon elején, úgyhogy abból kihozni 6 győzelmet szép eredmény. 1-2 éven belül még veszélyesebbek lehetnek majd, de addig itt az Iowa nekik. Az az Iowa, ami ha nem bukik el az utolsó 4 meccséből 3-at, simán döntős is lehetett volna a Big Tenben. Nem szoktuk meg tőlük, hogy sok pontot csináljanak, de idén ez a helyzet, ezen a bowlon meg tényleg rengeteg (is) lehet.
Január 2. TaxSlayer Bowl EverBank Field, Jacksonville
17. Miami – South Carolina
Sorban három vereséggel zárta a Miami a szezont, de Brad Kaayának nem is most kellett még nagyot villantania. A Gamecocks viszont nagyon csalódott lesz, nagyon erre a meccsre sem fogják feltüzelni magukat, szóval nehéz lelkesedni az egészért. De legalább a Duck Dynasty szakállas csávói ott lesznek.
December 27. Duck Commander Independence Bowl Independence Stadium, Shreveport
16. Colorado State – Utah
Ideális időben lesz 20-án, 21.30-kor, pont focira hangolódva. Garrett Grayson a szezon legalulértékeltebb irányítója, már miatta megéri majd nézni, még úgy is, hogy Jim McElwain jövőre már a Gators edzője lesz. A Utes viszont a futójátékban erős, idén volt pár szép meglepetésük, ez lehet az idei bowl-szezon olyan meccse, amit viszonylag keveset látott kiscsapatok játszanak, a vége meg totális őrület lesz.
December 20. Royal Purple Las Vegas Bowl Sam Boyd Stadium, Whitney
15. Texas – Arkansas
2008 óta először találkozik a két kvázi "ősi rivális", de csak remélni lehet, hogy olyan meccs lesz, mint amiket régen játszottak. A Texas még mindig nem szedte össze magát, a Razorbacksben is inkább csak az egy nagy, Ole Miss elleni győzelem volt. Tökéletes mindkét csapatnak a 6-6, amit elértek.
December 29. AdvoCare Texas Bowl NRG Stadium, Houston
14. Notre Dame – LSU
Igazából az LSU talán a legfélelmetesebb csapat olyan szempontból, hogy tele vannak freshmanekkel és sophomore-okkal, úgyhogy a jövő nagyon fényes előttük. A védelmük már most is jó, Everett Golson meg úgy szórja az interceptionöket, mintha kötelező lenne. De ha az Irish 20 pont fölé megy és vezet, onnan nehéz lesz kikapni, mert a Tigers-offense még Leonard Fournette-tel is pocsék.
December 30. Franklin American Mortgage Music City Bowl LP Field, Nashville
13. Minnesota – Missouri
A Mizzou futás elleni védelme annyira nem jó, hogy szeptemberben az Indiana 241 yardot vitt nekik. David Cobb emiatt már dörzsöli a tenyerét, de a Gophers csak rá számíthat, hogy meglepetést okozzon az SEC-döntőben alulmaradt Tigers ellen. Ha a Mizzou játszani akar, nem sok esély lesz ellenük.
Január 1. Buffalo Wild Wings Citrus Bowl Orlando Citrus Bowl Stadium, Orlando
12. Duke – Arizona State
Blue Devils a Sun Devils ellen, tök jó. Az ASU védelme sorban négy olyan meccsel zárt, amin legalább 31 pontot engedtek, lesz tehát mit keresni ellenük. Erős mindkét csapat, és jó eséllyel lesz olyan meccs, mint a tavalyi Duke-Texas A&M, ami 52-48-as Duke-vereséggel zárult, ellenben a fél világ remekül szórakozott rajta. Nem bánnánk, ha most is hasonló lenne.
December 27. Hyundai Sun Bowl Sun Bowl Stadium, El Paso
11. Marshall – NIU
Az újévi hatoson kívül csak itt találkozik két főcsoport-győztes, úgyhogy rangos mérkőzés lesz, és nem utolsó sorban sok, nagyon sok pont várható. A NIU csak októberben kapott ki, a Marshall drámai módon bukta a tökéletes szezont, minden adott a jó meccshez, amiben utoljára láthatjuk majd egyetemi csapatban Rakeem Catót, szóval már most mehet a naptárba.
December 23. Boca Raton Bowl FAU Stadium, Boca Raton
10. West Virginia – Texas A&M
A TAMU védelme 101. az országban, a West Virginia meg 28 labdát adott el a szezonban, ez pontosan az őskáosz receptje. Ha most kéne tippelni, ezen a meccsen lesz a legtöbb pont az összes bowl közül, simán akár 120 fölött.
December 29. AutoZone Liberty Bowl Liberty Bowl Memorial Stadium, Memphis
9. Clemson – Oklahoma
Annyira csodás, hogy egy bowlban jöttek össze, mert lényegében tökéletesen ugyanolyan volt a szezonjuk: az év elején magasan voltak a rangsorban, majd csalódást keltő vereséggel mélyre zuhantak. A Clemson ugyan verte a South Carolinát, de nehéz bármit kezdeni az irányító helyzetükkel, míg az Oklahoma egy papíron sima meccset bukott a szezonzárón a rivális Oklahoma State ellen. De legalább Samaje Perine (tudjátok, aki elvette Melvin Gordontól a NCAA egy meccsen futott csúcsát) egy normál védelem ellen mutathatja meg magát.
December 29. Russell Athletic Bowl Orlando Citrus Bowl Stadium, Orlando
8. Nebraska – USC
Mivel Bo Pelinit kivágták a Nebraskától, a játékosok meg ettől elkámpicsorodtak, nem nagyon fognak felpörögni. Nem úgy a USC, ami előtt fényes jövő áll a fiatalokkal, nekik még bőven kell mit bizonyítani, úgyhogy egy alapos Nebraska-veréssel jó hangulattal mehetnek át a következő szezonra.
December 27. National University Holiday Bowl Qualcomm Stadium, San Diego
7. Louisville – Georgia
Tavaly mi volt a Belk Bowlban? Egy Cincinnati-North Carolina (bleh), szóval már pusztán ennek is örülhetünk, hogy idén sokkal jobb a páros. Attól meg csak még izgalmasabb lett, hogy a Louisville-nél a korábbi Georgia-DC, Todd Grantham dolgozik, akinek meg kell tudnia állítani a Bulldogs offense-ét. Tudd Gurley nincs már, de van Nick Chubb (egészen fantasztikusan ezek a Georgia-RB nevek), megtanulhatjuk az ő nevét is.
December 30. Belk Bowl Bank of America Stadium, Charlotte
6. Arizona – Boise State
Na jó, feljebb is mehetett volna ez a meccs, de itt már nehéz rangsorolni. Az Arizona, miután kétszer verte az Oregont, harmadszor csúnyán ráfázott, de ez nem szegheti kedvüket a Boise State ellen. Végre nem egy brutál spread offense jön szembe, bár a Boise State futója, Jay Ajayi nem lesz kis falat. De ha Anu Solomon teljesen rendbe jön addig, akkor nem hibázhat a Wildcats.
December 31. Vizio Fiesta Bowl University of Phoenix Stadium, Glendale
5. Wisconsin – Auburn
Ajjajj - mondják szerintem a bowlok bejelentése óta folyamatosan a Badgersnél, mert nem túl jó a helyzet. Az Ohio State szó szerint agyonverte őket, majd most jön egy SEC-erőcsapat, ami majdnem elkapta az Alabamát. Azt sem emelnénk ki túlzottan, hogy az Auburn ellen jól lehet futni, mert hát a Buckeyes ellen is ezt mondtuk, aztán Melvin Gordon eltűnt az éjszakában, úgyhogy előbb várjuk meg, milyen formát fog ki (vélhetően) utolsó wisconsini meccsén a junior RB.
Január 1. Outback Bowl Raymond James Stadium, Tampa
4. Kansas State – UCLA
Na, ez már viszont tényleg a legjobb meccs, amit nem dec. 31-jan. 1-jén rendeznek. A győzelem mellett az is tét lesz, hogy melyik csapat jut el sorban másodszor a 10 győzelemig a szezonban. A UCLA-ből az irányító Brett Hundley, a K-State-ből pedig az irányító-elkapó páros, Jake Waters és Tyler Lockett lehet érdekes. Ja, és lesz egy Gronkowski is, mert a legkisebb Glenn a Kansas State-nél fullback!
Január 2. Valero Alamo Bowl Alamodome, San Antonio
3. Georgia Tech – Mississippi State
Option-csata, ennyi, csak nem ugyanolyan formában. A GA Tech flexbone-ja öli majd az órát, de Dak Prescott sem riad meg, ha a védelmet olvasva kell futnia. Ez viszont azt jelenti, hogy szünettel, műsorral, csinnadrattával együtt 3 óra alatt lehozhatják, mert lesz nagyjából 90-100 futási kísérlet a két csapattól.
December 31. Capital One Orange Bowl Sun Life Stadium, Miami Gardens
2. Baylor – Michigan State
Bryce Pettynek lesz ideje felépülni az agyrázkódásból, bár nagyon a K-State ellen sem láttuk, hogy komoly baja lett volna. Mindkét csapat offense-e remek, a Baylorét sokat emlegetik, de a Spartansé is a jobbak között van Connor Cookkal a center mögött. De lehet, hogy a Baylor egykedvű lesz, amiért kimaradtak a playoff-buliból.
Január 1. Goodyear Cotton Bowl Classic AT&T Stadium, Arlington
1. TCU – Ole Miss
Ugyanaz a veszély a másik Big12-bajnokra, a TCU-ra is áll, bár remélhetőleg a remek offense-ükből kihozzák, amit csak tudnak. Illetve amit hagy a Rebels, mert náluk pont a secondary a jó. Ha jól is védekeznek, BJ Catalon még szétfuthatja őket, aki sérülésből tér vissza a Horned Fogshoz, de az Ole Miss sikeréhez a védelmen kívül az is kell, hogy Bo Wallace ne a rossz énjét kapja elő – legutóbb például pont három interceptiont dobott az első félidőben, amikor a Georgia Dome-ban játszott.
December 31. Chick-fil-A Peach Bowl Georgia Dome, Atlanta
Az év végi hat nagy bowl-meccsre külön kiadással is jelentkezünk majd, nem kell aggódni!
Rovataink a Facebookon