Jameis Winston egyeteme letarolta a draftot

2015.05.04. 13:40

A 2015-ös NFL-drafton nemcsak az első helyen kiválasztott játékost adta a Florida State egyetemi csapata, hanem a legtöbb játékost innen választották ki, összesen tizenegyet. A 2014-ben egyetemi bajnok Florida State-ről ezzel az elmúlt hároméves ciklusban összesen 29 játékost pumpáltak bele a ligába, és ez új rekord.

A csúcsot a legendás Miami Hurricanes 2002 és 2004 közötti termékeny időszaka tartotta holtversenyben a 2008-10-es USC-vel, huszonnyolc-huszonnyolc emberrel. De nézzük a részleteket. 

A Florida State-é volt az első számú pick Winstonnal, aztán a center Cam Erving is elkelt az első kör tizenkilencedik helyén. A második körben jött még Eddie Goldman,  Mario Edwards Jr. és Ronald Darby, úgyhogy az első ötven draftoltból öt játékos FSU-nevelt volt.  Recruitingban is egy ideje  ottvannak az élmezőnyben, idén a harmadik legjobb recruiting osztály volt a Seminolesé, tavaly negyedikek voltak.

Jimbo Fisherék valamit nagyon jól csinálnak
Jimbo Fisherék valamit nagyon jól csinálnak

Jimbo Fisher FSU-edző azt nyilatkozta, hogy az ilyen dolgokért éri meg edzőnek lenni, és nem kell ennél nagyobb bizonyíték, hogy a stábja jó munkát végzett.  Mellesleg az FSU lett az első olyan egyetem, amely egy drafton az összes offense-pozícióra játékost adott. 

A Florida State-ről drafolt játékosok:

Jameis Winston, QB (1) Buccaneers

Cameron Erving, T (19) Browns

Mario Edwards, DE (35) Raiders

Eddie Goldman, DT (39) Bears

Ronald Darby, CB (50) Bills

P.J. Williams, CB (78) Saints

Tre’ Jackson, G (111) Patriots

Rashad Greene, WR (139) Jaguars

Karlos Williams, RB (155) Bills

Nick O’Leary, TE (194) Bills

Bobby Hart, T (226) Giants 

Az élmezőny csapatokra bontva így nézett ki:

  1. FSU - 11 draftolt játékos
  2. Louisville  - 10
  3. Florida - 8
  4. Miami - 7
  5. Alabama - 7
  6. Missouri - 6
  7. Oklahoma - 6 
  8. Stanford 6
  9. USC 6

Bár a lista miatt voltak olyan megjegyzések a draft után, hogy mire veri a mellét az SEC-konferencia, amikor a legjobb háromban sincs SEC-es egyetemi csapat, de az igazság az, hogy idén is a délkeleti konferencia adta a legtöbb draftolt játékost. 

A SEC-ből 54 játékos talált csapatot a drafton, a második az ACC lett (47), köszönhetően a Florida State-nek és a második Louisville-nek. A harmadik a PAC 12 lett 39-cel, majd jön a Big 10 (35) és a Big 12 (25). Bár azt is érdemes megjegyezni, hogy az első körben PAC 12-játékos voltak a legkelendőbbek. 

A Louisville-ről draftolt játékosok

DeVante Parker, WR (14) Dolphins

Jamon Brown, T (72) Rams

John Miller, G (81) Bills

Lorenzo Mauldin, OLB (82) Jets

James Sample, SS (104) Jaguars

Deiontrez Mount, OLB (177) Titans

Charles Gaines, CB (189) Browns

B.J. Dubose, OLB (193) Vikings

Gerod Holliman, S (239) Steelers

Gerald Christian, TE (256) Cardinals

Megszakadtak nagy sorozatok is, és ez legjobban Peyton Manning volt egyetemi csapatának, a Tennessee Volunteersnek fájt. A Volsnak 1963 óta minden évben volt legalább egy draftolt játékosa, az ötvenegy éves széria idén véget ért. Az egyetem két játékosban reménykedhetett korábban,  de a linebacker A.J. Johnsont novemberben felfüggesztették, februárban pedig nemi erőszak vádja miatt vádat emeltek ellene, így csak a cornerback Justin Coleman vett részt a combine-on, ám a drafton már senkinek nem kellett. A Tennessee-nél amúgy is átmeneti időszak van, egy fiatal csapat épül, amely már talán a következő szezonban, de sanszosabban két év múlva robbanthat. 

A Tennessee elesett, azonban van még hat másik iskola, amely ennél is hosszabb sorozattal rendelkezik, és ezt idén is folytatták: a Notre Dame, a Michigan, a USC, a Michigan State, a Florida és a a Nebraska.

A Nebraskának ráadásul olyannyira bejött 2015, hogy egy másik nagy szériát is görgettek tovább: a legutóbbi negyvenhat draftból negyvenötön legalább három játékosukat vitték el. 

Hogy a recruitingba is belógassuk kicsit a lábunkat: az első forduló átlaga 3,69 csillag volt, ami átlagosnak mondható. Az első helyen elvitt Jameis Winstont ötcsillagos tehetségként került az FSU-hoz, míg Marcus Mariota háromcsillagosként érkezett az Oregonhoz Hawaii-ról. Az első négyben további három olyan játékos volt, aki háromcsillagosként került egyetemi csapatához: az ötödik helyen draftolt Brandon Scherff, a hetedik Kevin White és a nyolcadik Vic Beasley.