102 yardos futás, és nem lett touchdown?
A csütörtök éjszakai St. Louis Rams-Tampa Bay Buccaneers NFL-meccs utolsó negyedében elég látványos visszahordást mutatott be a ramses Benny Cunningham, 102 yardot rohant a labdával, azonban kevéssel az endzone előtt csak földre tudták vinni.
A Rams már az első félidőben bevitt három touchdownt a vendégeknek, aztán az utolsó negyed elején jött Cunningham visszahordása. A saját endzone-jában halászta le a labdát, és megindult a pálya jobb szélén, ahol szépen blokkoltak neki a csapattársak, majd bevágott középre, onnan jött az újabb irányváltás, és kiment szélre, ekkor már nagyon úgy nézett ki, hogy meglesz neki a touchdown, mert megnyílt előtte a terület, ám öt yarddal a cél előtt csak sikerült szerelnie az egyik vendégjátékosnak.
És ez már csak azért is volt fontos, mert a Rams nem tudta touchdownnal befejezni a támadást, csak mezőnygólt rúgtak, ám a 31-13-as vezetés után már nem igazán voltak veszélyben.
Az újoncfutó Todd Gurley most 48 yarddal és egy touchdownnal zárt, és ezzel átlépte az ezer futott yardot első NFL-es szezonjában, korábban ez csak két Rams-újoncnak sikerült, Jerome Bettisnek és Eric Dickersonnak, mindketten legendás futók lettek.
A csütörtök esti 31-23-ra megnyert meccsen Tavon Austin két touchdownt is szerzett a 31-23-ra megnyert meccsen.
Rovataink a Facebookon