A Super Bowl, amit majdnem legyőzött a háború

Több szempontból is új korszakot nyitott a Super Bowl XXV, ami a negyedszázados jubileum ellenére nem elsősorban az ünneplésről szólt, hiszen a tíz nappal korábban kitört öbölháború miatt az is felmerült, hogy elhalasszák, vagy akár töröljék is a döntőt. A háború árnyékában rendezett meccsel folytatjuk a Super Bowl 50-et felvezető sorozatunkat.

Az NFL-t 1960 és 1989 között irányító Pete Rozelle mindig is azt mondta, hogy élete legnagyobb hibája az volt, amikor megengedte, hogy lejátsszák a forduló meccseit azon a vasárnapon, amikor meggyilkolták John Fitzgerald Kennedyt. Utódja, a posztját alig 1,5 éve betöltő Paul Tagliabue nem akart hasonló hibát elkövetni 1991 januárjában, amikor az alig 10 napja kitört öbölháború miatt kellett nehéz döntést hoznia.

A lehetőségek között felmerült, sőt, komolyan elgondolkodott rajta, hogy elhalasztja a mérkőzést – a háttérben minden szükséges lépés készen állt arra, hogy egy héttel halasszák a döntőt, ha a mérkőzést közvetítő ABC csatornának a háború miatt meg kellett volna szakítania a közvetítést. Végül azonban részben az elnök, idősebb George Bush győzködésére az eredeti tervek szerint ment le a meccs, az viszont már újdonság volt, hogy soha nem látott biztonsági intézkedések előzték meg a Floridában rendezett Super Bowlt: mindenhol mesterlövészek és állig felfegyverzett kommandósokat lehetett látni, a stadion parkolójába érkező kocsiknak pedig még a motorterét is átvizsgálták, hogy ne legyen baj.

A háborús hangulat a mérkőzésre is rányomta bélyegét. A lelátókon nem elsősorban a két résztvevő csapat, a New York Giants és a Buffalo Bills logói, hanem az amerikai zászló dominált, amire a himnuszt éneklő Whitney Houston is rátett egy lapáttal – sokak szerint minden idők legjobb előadását hozta a mérkőzés előtt.

Sőt, a félidei show-t nem is közvetítette élőben az ABC, amely inkább az öbölháborús tudósításaival jelentkezett be, így Amerika nagy része csak felvételről, a meccs után láthatta a a New Kids on the Block fellépését. Az ABC egyébként a meccs közben is többször Bagdadba kapcsolt a játékok közötti szünetekben, hogy a nézők semmilyen fejleményről ne maradjanak le.

Maga a meccs viszont más miatt is emlékezetes maradt: ekkor kezdődött ugyanis a Buffalo Bills legendásan rossz sorozata, ami során zsinórban négy Super Bowlt vesztettek el. Ráadásul a legelsőt, a Super Bowl XXV-t szinte nyert helyzetből bukták el.

Wide Right

Ahhoz ugyanis, hogy nyerjenek, csak  egy 47 yardos mezőnygólt kellett volna berúgniuk az utolsó másodpercekben. A Bills rúgója, Scott Norwood viszont úgy vette észre a bemelegítés alatt, hogy a 40 yardnál messzebbről lőtt labdái valamiért a végén erősen balra húztak, így a sorsdöntő pillanatban egyenesen célzott: ez volt az egyetlen rúgása aznap, ami nem csavarodott balra, hanem elvétette a kaput jobbra, a rontott rúgással pedig a Buffalo Bills kikapott.

De persze már az is nagy meglepetés volt, hogy a Billsnek a végén egyáltalán a fordításért kellett mennie, az alapszakasz végére és a rájátszásra összeálló úgynevezett no-huddle támadásuk szinte megállíthatatlannak tűnt: az AFC-döntőben például 51 pontot vittek a Raiders ellen. A Gaints védelmét akkor vezető, azóta vezetőedzőként négyszeres Super Bowl győztes Bill Belichick viszont egyedi tervet talált ki. A 90-es évek elején meglehetősen rigid védelmi felállásokat azzal törte meg, hogy alapfelállásként egy defensive backet hozott fel egy falember helyett, a többi védőnek pedig a lelkére kötötte, hogy a vonalnál azonnal tartóztassák fel a Bills elkapóit, hogy megtörjék a Buffalo-irányító Jim Kelly ritmusát. Ez annyira jól sikerült, hogy a 20-19-es győzelem védelmi tervét tartalmazó dosszié bekerült az NFL Hírességek Csarnokába is.