- Sport
- 120 yard
- nfl
- amerikaifutball
- super bowl
- green bay packers
- kansas city chiefs
- super bowl i
- bart starr
- vince lombardi
Háborúba indultak, történelmet írtak
„Ez is csak egy meccs, pont ugyanolyan, mint a többi. Játszhatnák 40 kilós nyikhajok vagy 135 kilós drabális állatok, semmit sem bizonyítana, csak azt, hogy a profi sport vonzóbb hivatás 1967-ben, mint 1941-ben” – írta Red Smith, a New York Times legendás sportriportere az első Super Bowl előtt. A világ egyik legnagyobb sporteseményévé növő döntőt viszont akkor még nem is Super Bowlnak hívták, nemhogy a világ, de Amerika sem őrült meg érte, a legvonzóbb pedig az volt benne a játékosoknak, hogy több pénzt kereshettek akkor, mint egyébként egy egész szezonban.
![1967 januárjában két aktív profi amerikaifutball-bajnoksága volt az Egyesült Államoknak: a National Football League és az American Football League. Utóbbit 1960-ban alapították, de 1966-ra világos lett, hogy a növekvő népszerűsége miatt az NFL nem teheti meg, hogy nem vesz róla tudomást, ezért hosszú tárgyalások után 1966 nyarán bejelentették, hogy a két liga egyesülni fog, előtte pedig már az az évi szezontól kezdve a győztesei megmérkőznek egymással – így találkozott 1967. január 15-én az NFL-t megnyerő Green Bay Packers az AFL-győztes Kansas City Chiefsszel. A döntőt viszont eredetileg AFL-NFL World Championship Game-nek, vagyis AFL-NFL világbajnoki döntőnek nevezték el, a Super Bowl elnevezést a sajtó kezdte el használni. A legenda szerint a Kansas City Chiefs tulajdonosa, egyben az AFL alapítója, Lamar Hunt találta ki a Super Bowl nevet, ami a gyerekei egyik játékáról, a Superball nevű tömör gumilabdáról jutott eszébe azon a gyűlésen, ahol a döntő helyszínéről próbáltak határozni. Ám ez a gyűlés csak 1966 decemberében volt, miközben a sajtóban már szeptemberben, a szezon elején használták a Super Bowl elnevezést. Ezt egyébként Packers-edző Vince Lombardi ki nem állhatta, sokkal jobban örült volna, ha a döntőt simán csak The Bowlnak nevezik el.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10953/109538/10953851_8de84044607ccb42bb3aea5dd6f1d5ba_wm.jpg)
1967 januárjában két aktív profi amerikaifutball-bajnoksága volt az Egyesült Államoknak: a National Football League és az American Football League. Utóbbit 1960-ban alapították, de 1966-ra világos lett, hogy a növekvő népszerűsége miatt az NFL nem teheti meg, hogy nem vesz róla tudomást, ezért hosszú tárgyalások után 1966 nyarán bejelentették, hogy a két liga egyesülni fog, előtte pedig már az az évi szezontól kezdve a győztesei megmérkőznek egymással – így találkozott 1967. január 15-én az NFL-t megnyerő Green Bay Packers az AFL-győztes Kansas City Chiefsszel. A döntőt viszont eredetileg AFL-NFL World Championship Game-nek, vagyis AFL-NFL világbajnoki döntőnek nevezték el, a Super Bowl elnevezést a sajtó kezdte el használni. A legenda szerint a Kansas City Chiefs tulajdonosa, egyben az AFL alapítója, Lamar Hunt találta ki a Super Bowl nevet, ami a gyerekei egyik játékáról, a Superball nevű tömör gumilabdáról jutott eszébe azon a gyűlésen, ahol a döntő helyszínéről próbáltak határozni. Ám ez a gyűlés csak 1966 decemberében volt, miközben a sajtóban már szeptemberben, a szezon elején használták a Super Bowl elnevezést. Ezt egyébként Packers-edző Vince Lombardi ki nem állhatta, sokkal jobban örült volna, ha a döntőt simán csak The Bowlnak nevezik el.
(Fotó: Cbs Photo Archive / Europress / Getty)![A semmiféle múlttal rendelkező döntő egyáltalán nem számított nagy eseménynek, óriási felhajtás sem előzte meg, az újságok inkább a vietnami háborúról szóló hírekkel voltak tele. Mai szemmel nézve leginkább bukásnak lehetne nevezni a 93 ezres férőhelyű Los Angeles Memorial Coliseumban rendezett mérkőzést, amin hivatalosan 61946 néző volt. Az NFL akkori főnöke, Pete Rozelle évekkel később is azt mondta, hogy a 30 ezer üres hely az első dolog, ami a legelső döntőről az eszébe jut. Hogy mennyire kevés volt a majdnem 62 ezer néző, azt az mutatja a legjobban, hogy egy hónappal korábban, a Los Angeles Rams és a Green Bay Packers alapszakaszmeccsén 72,5 ezren voltak kint a Coliseumban. De az is beszédes, hogy amikor napokkal a meccs előtt feltörték a Chiefs egyik széfjét, csak az abban található pénzt vitték el, a döntőre szóló 2000 jegyhez hozzá sem nyúltak. Ennek ellenére olyan hírességeket sikerült a nézőtérre csábítani, mint Henry Fonda, Kirk Douglas, Walter Cronkite, Bob Hope és Johnny Carson, sőt, mindkét csapat kispadja mögött öt-öt úrhajós ült a lelátón. Hírességek ide vagy oda, a mai napig ez maradt a legkisebb nézőszámú Super Bowl, és az egyetlen, amire nem adtak el minden jegyet.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10953/109538/10953857_1d859a342ce3b7195c5552c2360efcd8_wm.jpg)
A semmiféle múlttal nem rendelkező döntő egyáltalán nem számított nagy eseménynek, óriási felhajtás sem előzte meg, az újságok inkább a vietnami háborúról szóló hírekkel voltak tele. Mai szemmel nézve leginkább bukásnak lehetne nevezni a 93 ezres férőhelyű Los Angeles Memorial Coliseumban rendezett mérkőzést, amin hivatalosan 61946 néző volt. Az NFL akkori főnöke, Pete Rozelle évekkel később is azt mondta, hogy a 30 ezer üres hely az első dolog, ami a legelső döntőről az eszébe jut. Hogy mennyire kevés volt a majdnem 62 ezer néző, az mutatja a legjobban, hogy egy hónappal korábban, a Los Angeles Rams és a Green Bay Packers alapszakaszmeccsén 72,5 ezren voltak kint a Coliseumban. De az is beszédes, hogy amikor napokkal a meccs előtt feltörték a Chiefs egyik széfjét, csak az abban található pénzt vitték el, a döntőre szóló 2000 jegyhez hozzá sem nyúltak. Ennek ellenére olyan hírességeket sikerült a nézőtérre csábítani, mint Henry Fonda, Kirk Douglas, Walter Cronkite, Bob Hope és Johnny Carson, sőt, mindkét csapat kispadja mögött öt-öt űrhajós ült a lelátón. Hírességek ide vagy oda, a mai napig ez maradt a legkisebb nézőszámú Super Bowl, és az egyetlen, amire nem adtak el minden jegyet.
(Fotó: Cbs Photo Archive / Europress / Getty)![Az sem segített, hogy Los Angeles 120 kilométeres körzetében nem került adásba a mérkőzés (bevett szokás szerint csak akkor adták volna, ha az összes jegy elkel). Több apróhirdetés is megjelent, hogy pár dollárért kiküldik egy házilag összetákolható szuperantenna leírását, amivel be lehet fogni a meccset, de valójában csak pár kivétel volt: néhány tengerparti luxusszálló, ahol külön AFL-NFL-döntős csomagokat raktak össze, illetve a Los Angeles-környéki veteránkórházak, ahol a Vietnamban sérült katonákat ápolták. Amerika többi részének két csatorna is közvetítette a döntőt, hiszen az AFL az NBC-vel, az NFL-pedig a CBS-szel állt szerződésben. A csatornák arra is figyeltek, hogy a kamerákkal a lehető legkevesebbet mutassák a nézőtér üres részeit, de pont a páros közvetítés miatt akadt egy kis fennakadás is: az NBC lemaradt a második félidő kezdőrúgásáról, mert Bob Hope egész egyszerűen nem bírt leállni a félidei interjúval. Emiatt újra el kellett végeznie a Packersnek a kezdőrúgást, ami ma már elképzelhetetlen lenne.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10954/109540/10954017_b469a10c397d9caa55d71e22412a1841_wm.jpg)
Az sem segített, hogy Los Angeles 120 kilométeres körzetében nem került adásba a mérkőzés (bevett szokás szerint csak akkor adták volna, ha az összes jegy elkel). Több apróhirdetés is megjelent, hogy pár dollárért kiküldik egy házilag összetákolható szuperantenna leírását, amivel be lehet fogni a meccset, de valójában csak pár kivétel volt: néhány tengerparti luxusszálló, ahol külön AFL-NFL-döntős csomagokat raktak össze, illetve a Los Angeles-környéki veteránkórházak, ahol a Vietnamban sérült katonákat ápolták. Amerika többi részének két csatorna is közvetítette a döntőt, hiszen az AFL az NBC-vel, az NFL-pedig a CBS-szel állt szerződésben. A csatornák arra is figyeltek, hogy a kamerákkal a lehető legkevesebbet mutassák a nézőtér üres részeit, de pont a páros közvetítés miatt akadt egy kis fennakadás is: az NBC lemaradt a második félidő kezdőrúgásáról, mert Bob Hope egész egyszerűen nem bírt leállni a félidei interjúval. Emiatt a Packersnek újra el kellett végeznie a kezdőrúgást, ami ma már elképzelhetetlen lenne.
(Fotó: Cbs Photo Archive / Europress / Getty)![Az NFL és az AFL közötti vetélkedés természetesen hatalmas terhet rótt a csapatokra is, hiszen saját bajnokságuk büszkeségéért küzdöttek, mégis a Packersnek volt nagyobb vesztenivalója. Mivel az volt a konszenzus, hogy az 1920 óta létező NFL mérföldekkel jobb, a Green Bay már egy szoros győzelemmel is rontotta volna az NFL megítélését. Éppen ezért a Packers vezetőedzőjét, Vince Lombardit az összes NFL-csapat tulajdonosa megtalálta a meccs előtt, és közölték vele, hogy verje agyon a Chiefset, ha jót akar magának. Az viszont, hogy két különböző bajnokságból jöttek a csapatok, a szabályokban és szokásokban is megjelent, azok ugyanis némileg eltértek a két ligában. Az AFL bírói színes ruhát viseltek, az NFL-esek viszont hallani sem akartak erről, ezért állt elő végül a Wilson sportszergyártó a fehér nadrágból, függőlegesen fekete, fehér csíkos, rövidujjú felsőből és fehér sapkából álló szettel, amire mindkét liga rábólintott. A labdák viszont eltérők maradtak: a Packers az NFL-ben használt a Wilson Duke-ot, a Chiefs az AFL-es Spalding JS-V-t használta – utóbbi 6 milliméterrel hosszabb és valamivel elnyújtottabb volt, ezért azt tartották róla, hogy könnyebb vele passzolni.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10953/109538/10953849_bf215aed0c27ec9427dcc2777b15b744_wm.jpg)
Az NFL és az AFL közötti vetélkedés természetesen hatalmas terhet rótt a csapatokra is, hiszen saját bajnokságuk büszkeségéért küzdöttek, mégis a Packersnek volt nagyobb vesztenivalója. Mivel az volt a konszenzus, hogy az 1920 óta létező NFL mérföldekkel jobb, a Green Bay már egy szoros győzelemmel is rontotta volna az NFL megítélését. Éppen ezért a Packers vezetőedzőjét, Vince Lombardit az összes NFL-csapat tulajdonosa megtalálta a meccs előtt, és közölték vele, hogy verje agyon a Chiefset, ha jót akar magának. Az viszont, hogy két különböző bajnokságból jöttek a csapatok, a szabályokban és szokásokban is megjelent, azok ugyanis némileg eltértek a két ligában. Az AFL bírói színes ruhát viseltek, az NFL-esek viszont hallani sem akartak erről, ezért állt elő végül a Wilson sportszergyártó a fehér nadrágból, függőlegesen fekete, fehér csíkos, rövidujjú felsőből és fehér sapkából álló szettel, amire mindkét liga rábólintott. A labdák viszont eltérők maradtak: a Packers az NFL-ben használt a Wilson Duke-ot, a Chiefs az AFL-es Spalding JS-V-t használta – utóbbi 6 milliméterrel hosszabb és valamivel elnyújtottabb volt, ezért azt tartották róla, hogy könnyebb vele passzolni.
(Fotó: Diamond Images / Europress / Getty)![A Los Angeles-i rendezés már a legelején felmerült, a Cleveland Browns tulajdonosa, Art Modell vetette fel, hogy tartsák a télen is kedvező kaliforniai klímában a mérkőzést. A Coliseum mellett a miami Orange Bowl, a houstoni Astrodome és a New Orleans-i Sugar Bowl merült fel lehetséges helyszínként, de Los Angeles nyert. A választás viszont kis híján visszafelé sült el, ugyanis január 14-én este hatalmas köd szállt a városra, de a meccset végül szikrázó napsütésben tudták elkezdeni. A köd aznap estére újra visszatért, így a csapatok nem tudtak hazarepülni az eredeti terv szerint, de a mérkőzés zavartalanul lement. Az 1950-es évektől 2008-ig újságíróként dolgozó Jerry Magee úgy emlékezett vissza a hatalmas ködben a feleségeiket ölelgető, majd buszra szálló Chiefs-játékosokra, mint akik épp egy háborúba indultak.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10954/109540/10954015_28e7b4d30f50454aeef959add5b91042_wm.jpg)
A Los Angeles-i rendezés már a legelején felmerült. A Cleveland Browns tulajdonosa, Art Modell vetette fel, hogy tartsák a télen is kedvező kaliforniai klímában a mérkőzést. A Coliseum mellett a miami Orange Bowl, a houstoni Astrodome és a New Orleans-i Sugar Bowl merült fel lehetséges helyszínként, de Los Angeles nyert. A választás viszont kis híján rossznak bizonyult, január 14-én este ugyanis hatalmas köd szállt a városra, de a meccset végül szikrázó napsütésben tudták elkezdeni. A köd aznap estére újra visszatért, így a csapatok nem tudtak hazarepülni az eredeti terv szerint, de a mérkőzés zavartalanul lement. Az 1950-es évektől 2008-ig újságíróként dolgozó Jerry Magee úgy emlékezett vissza a hatalmas ködben a feleségeiket ölelgető, majd buszra szálló Chiefs-játékosokra, mint akik épp egy háborúba indultak.
(Fotó: James Flores / Europress / Getty)![A teljesen más hátterű csapatok egészen másképp is készültek a mérkőzésre. A Green Bay Packers és Vince Lombardi eredetileg úgy tervezték, hogy amíg csak lehet, Wisconsinban maradnak, és onnan mennek Los Angelesbe, de túl nagy volt a hó, így kénytelenek voltak Kaliforniába repülni. Az NFL azt akarta, hogy Los Angeles környékén szálljanak meg, Lombardi viszont erről hallani sem akart, inkább Santa Barbarába ment a csapattal, ahol még a környező hegyeket is kitakarta játékosai elől, nehogy azok másra koncentráljanak edzés közben. Eközben a Chiefs Los Angelesben tökéletes AFL-kampányt folytatott, állandóan a média rendelkezésére álltak, és mindent megtettek, hogy egy hét alatt a lehető legnagyobb figyelmet kapjon a bajnokságuk.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10953/109538/10953865_1d388c1862fae2f993131273cd54562b_wm.jpg)
A teljesen más hátterű csapatok egészen másképp is készültek a mérkőzésre. A Green Bay Packers és Vince Lombardi eredetileg úgy tervezték, hogy amíg csak lehet, Wisconsinban maradnak, és onnan mennek Los Angelesbe, de túl nagy volt a hó, így kénytelenek voltak Kaliforniába repülni. Az NFL azt akarta, hogy Los Angeles környékén szálljanak meg, Lombardi viszont erről hallani sem akart, inkább Santa Barbarába ment a csapattal, ahol még a környező hegyeket is kitakarta játékosai elől, nehogy azok másra koncentráljanak edzés közben. Eközben a Chiefs Los Angelesben tökéletes AFL-kampányt folytatott, állandóan a média rendelkezésére álltak, és mindent megtettek, hogy egy hét alatt a lehető legnagyobb figyelmet kapjon a bajnokságuk.
(Fotó: Europress / Getty)![A különbségek a két csapat stílusában is komolyan meglátszottak. Akkoriban az NFL-csapatok, így a Packers is, főleg a futójátékra építettek, míg az AFL-ben a másik liga által lenézett passzjáték hódított már. A Packersnek nem is volt sok támadójátéka, azokat viszont tökéletesen hajtották végre, míg a Chiefsnél inkább az újításokon dolgoztak: előttük nem sok irányító mozgott jobbra-balra a támadófal mögötti zsebben, ahogy a tight endeket sem gyakran vonták be a passzjátékba elkapóként, míg a Chiefs ezeket mind előszeretettel csinálta. A játékstílus mellett az emberállomány is nagyon más volt a két csapatban: a Packers játékosai átlagosan 7 kilóval könnyebbek és jó pár centivel alacsonyabbak voltak, a fizikai hátrányt viszont kétszer, háromszor nagyobb rutinjukkal és makulátlan technikájukkal ellensúlyozták – a Packers-játékosok közül sokan már 30 fölött jártak 1967 elején, cserébe 10-12 éves tapasztalattal rendelkeztek, míg sok chiefses alig amerikaifutballozott 3-4 éve profi szinten.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10954/109540/10954007_2fc30547ab56d004cd02502a821abfc6_wm.jpg)
A különbségek a két csapat stílusában is komolyan meglátszottak. Akkoriban az NFL-csapatok, így a Packers is, főleg a futójátékra építettek, míg az AFL-ben a másik liga által lenézett passzjáték hódított már. A Packersnek nem is volt sok támadójátéka, azokat viszont tökéletesen hajtották végre, míg a Chiefsnél inkább az újításokon dolgoztak: előttük nem sok irányító mozgott jobbra-balra a támadófal mögötti zsebben, ahogy a tight endeket sem gyakran vonták be a passzjátékba elkapóként, míg a Chiefs ezeket mind előszeretettel csinálta. A játékstílus mellett az emberállomány is nagyon más volt a két csapatban: a Packers játékosai átlagosan 7 kilóval könnyebbek és jó pár centivel alacsonyabbak voltak, a fizikai hátrányt viszont kétszer, háromszor nagyobb rutinjukkal és makulátlan technikájukkal ellensúlyozták – a Packers-játékosok közül sokan már 30 fölött jártak 1967 elején, cserébe 10-12 éves tapasztalattal rendelkeztek, míg sok chiefses alig amerikaifutballozott 3-4 éve profi szinten.
(Fotó: James Flores / Europress / Getty)![Amíg a második félidőben az NBC bénázása, addig az elsőben egy komolyabb technikai probléma okozott késést. A mérkőzés előtt ugyanis egy kísérleti fázisban járó távirányítós rendszert telepítettek a Coliusem eredményjelzőjére és hatalmas órájára, ami pont a kezdés pillanatában, amikor a bíró elindította az időt, csődöt mondott. Az egész hetes próbálgatás miatt ugyanis az öreg óraszerkezet mutatói elfáradtak, és egyszerűen lezuhantak a magasból, de szerencsére senki sem állt alattuk, így nem történt tragédia. A hivatalos kezdés a kis közjáték miatt délután 1 helyett csak 1.16-kor volt.De nem ez volt az egyetlen szokatlan dolog a kezdéskor: a 60-as években általános volt, hogy a pálya közepén már csak eljátsszák az érmefeldobást, amit valójában 60-30 perccel a tényleges kezdés előtt, a bírók öltözőjében hajtottak végre a csapatkapitányok.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10953/109538/10953861_294b243d76fe59f4bb259654b37d463e_wm.jpg)
Amíg a második félidőben az NBC bénázása, addig az elsőben egy komolyabb technikai probléma okozott késést. A mérkőzés előtt ugyanis egy kísérleti fázisban járó távirányítós rendszert telepítettek a Coliusem eredményjelzőjére és hatalmas órájára, ami pont a kezdés pillanatában, amikor a bíró elindította az időt, csődöt mondott. Az egész hetes próbálgatás miatt ugyanis az öreg óraszerkezet mutatói elfáradtak, és egyszerűen lezuhantak a magasból, de szerencsére senki sem állt alattuk, így nem történt tragédia. A hivatalos kezdés a kis közjáték miatt délután 1 helyett csak 1.16-kor volt.
De nem ez volt az egyetlen szokatlan dolog a kezdéskor: a 60-as években általános volt, hogy a pálya közepén már csak eljátsszák az érmefeldobást, amit valójában 30-60 perccel a tényleges kezdés előtt, a bírók öltözőjében hajtottak végre a csapatkapitányok.
(Fotó: Cbs Photo Archive / Europress / Getty)![Mai szemmel már a szórakoztató betétprogramok is furcsának tűnnének. A mérkőzés előtt indián fejdíszt viselő nők táncoltak a pályán, a félidőben pedig a Grambling State és az Arizona egyetemek rezesbandái adtak minikoncertet, de fellépett a legendás trombitás, Al Hirt is. Rajtuk kívül 300 szabadon engedett galamb, 10 ezer héliummal töltött lufi, illetve a Bell repülőgépgyár két jetpackkel felszerelt mutatványosa gondoskodott a hangulatról.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10953/109538/10953839_edcd8e0a938ef429eb78d0596da43734_wm.jpg)
Mai szemmel már a szórakoztató betétprogramok is furcsának tűnnének. A mérkőzés előtt indián fejdíszt viselő nők táncoltak a pályán, a félidőben pedig a Grambling State és az Arizona egyetemek rezesbandái adtak minikoncertet, de fellépett a legendás trombitás, Al Hirt is. Rajtuk kívül 300 szabadon engedett galamb, 10 ezer héliummal töltött lufi, illetve a Bell repülőgépgyár két jetpackkel felszerelt mutatványosa gondoskodott a hangulatról.
(Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)![Mickey Egér fülei viszont nem a jókedv miatt kerültek a Chiefs öltözőjébe. Hank Stram, a vezetőedző küldte el a csapat szertárosát, Bobby Yarborough-t a kezdés előtt, hogy vegyen minél több egérfüles sapkát, és valahonnan szerezze be a Mickey Egér-show zenéjét is, hogy azt játsszák az öltözőben. Stram ezzel akarta feltüzelni csapatát, ha már a meccsre készülve végig azt hallgatták, hogy az AFL csak egy mikiegér-bajnokság az NFL-hez képest, úgyhogy megpróbált viccet csinálni a heccelésből.A képen éppen egy csuklót kötöző Yarborough egyébként 1960-tól harminc éven át dolgozott a Chiefs szertárosaként, a végére pedig több is lett annál. A később a Hírességek Csarnokába beválasztott Bobby Bell csak neki engedte, hogy bekötözze a bokáját, az 1966-os szezonban pedig Otis Taylor, a csapat elkapója pedig mindig neki adta a jegygyűrűjét a mérkőzések idejére – Yarborough a cipőfűzőjére kötve őrizte azt. A legnagyobb érdeme viszont talán az volt, kifejlesztett egy speciális sisakot a Chiefs linebackerének, Willie Laniernek, aki egy agyi vérömleny miatt a speciális, párnázott sisak nélkül nem is játszhatott volna. Ez azóta a Hírességek Csarnokának tárgyi kollekciójában található.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10954/109547/10954759_02d294e63b220e36e5e45be5f270a069_wm.jpg)
Mickey Egér fülei viszont nem a jókedv miatt kerültek a Chiefs öltözőjébe. Hank Stram, a vezetőedző küldte el a csapat szertárosát, Bobby Yarborough-t a kezdés előtt, hogy vegyen minél több egérfüles sapkát, és valahonnan szerezze be a Mickey Egér-show zenéjét is, hogy azt játsszák az öltözőben. Stram ezzel akarta feltüzelni csapatát, ha már a meccsre készülve végig azt hallgatták, hogy az AFL csak egy mikiegér-bajnokság az NFL-hez képest, úgyhogy megpróbált viccet csinálni a heccelésből.
A képen éppen egy csuklót kötöző Yarborough egyébként 1960-tól harminc éven át dolgozott a Chiefs szertárosaként, a végére pedig több is lett annál. A később a Hírességek Csarnokába beválasztott Bobby Bell csak neki engedte, hogy bekötözze a bokáját. Az 1966-os szezonban pedig Otis Taylor, a csapat elkapója mindig neki adta a jegygyűrűjét a mérkőzések idejére – Yarborough a cipőfűzőjére kötve őrizte azt. A legnagyobb érdeme viszont talán az volt, kifejlesztett egy speciális sisakot a Chiefs linebackerének, Willie Laniernek, aki egy agyi vérömleny miatt a speciális, párnázott sisak nélkül nem is játszhatott volna. Ez azóta a Hírességek Csarnokának tárgyi kollekciójában található.
(Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)![A félidőben a Kansas City lehetett valamivel nyugodtabb, 181 yardot szereztek a Packers 164-ével szemben, és bár a Green Bay vezetett 14-10-re, a szoros eredmény azt mutatta, valóban van keresni valójuk a sokkal erősebbnek tartott NFL legjobb csapata ellen.Az viszont már az első két negyed alatt kiderült, hogy a Packers elkapója, Max McGee lehet a meccs egyik hőse, pedig McGee úgy készült, hogy nem is játszik. Saját bevallása szerint mulatozással töltötte a döntő előtti estét, csak reggel 7-re ért vissza a csapat szállodájába, és annyira másnapos volt, hogy ha rajta múlik, nem lép pályára. Csakhogy Boyd Dowler megsérült már a második támadás alatt, így McGee-nek nem volt választása. A sisakját viszont az öltözőben hagyta, így amikor Lombardi pályára küldte, Bob Long sisakját kapta kölcsön. Pár játékkal később egy egykezes, összesen 37 yardos elkapás végén megszerezte a Super Bowlok történetének legelső touchdownját.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10953/109538/10953837_d7a25c8f2316307db3c4b2438e747a6e_wm.jpg)
A félidőben a Kansas City lehetett valamivel nyugodtabb, 181 yardot szereztek a Packers 164-ével szemben, és bár a Green Bay vezetett 14-10-re, a szoros eredmény azt mutatta, valóban van keresni valójuk a sokkal erősebbnek tartott NFL legjobb csapata ellen.
Az viszont már az első két negyed alatt kiderült, hogy a Packers elkapója, Max McGee lehet a meccs egyik hőse, pedig McGee úgy készült, hogy nem is játszik. Saját bevallása szerint mulatozással töltötte a döntő előtti estét, csak reggel 7-re ért vissza a csapat szállodájába, és annyira másnapos volt, hogy ha rajta múlik, nem lép pályára. Csakhogy Boyd Dowler megsérült már a második támadás alatt, így McGee-nek nem volt választása. A sisakját viszont az öltözőben hagyta, így amikor Lombardi pályára küldte, Bob Long sisakját kapta kölcsön. Pár játékkal később egy egykezes, összesen 37 yardos elkapás végén megszerezte a Super Bowlok történetének legelső touchdownját.
(Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)![Max McGee mellett is volt bőven legendás alak az első Super Bowlon, például a láncdohányos Chiefs-irányító, Len Dawson, aki a meccs előtt, de a meccs szünetében is alig tudta lerakni a cigarettát. 1967-ben, az első Super Bowlt ugyan elvesztette, de amikor legközelebb a döntőbe jutott, már nyert. Akkor pedig jobb dolgot szorongatott a meccs után, mint egy cigarettát, ugyanis telefonon maga Nixon elnök gratulált Dawsonnak. Az irányító mellett A Kalapácsnak becézett Fred Williamson is közkedvelt alakja volt a Chiefsnek – a védő a karjával mért hatalmas ütésekről kapta becenevét, a Super Bowlban viszont nem alkotott maradandót. Később több harcművészeti ágban is fekete övet szerzett, majd az amerikaifutballal felhagyva színészkedni kezdett: játszott többek között a Mash-ben, számos fekete akciófilmben (melyeknek egy részét maga rendezte), de az Alkonyattól pirkadatigban és a 2004-es Starsky és Hutchban is benne volt.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10953/109538/10953835_985a4d5ae4e00d114ad7ac5fec05361f_wm.jpg)
Max McGee mellett is volt bőven legendás alak az első Super Bowlon, például a láncdohányos Chiefs-irányító, Len Dawson, aki a meccs előtt, de a meccs szünetében is alig tudta lerakni a cigarettát. 1967-ben, az első Super Bowlt ugyan elvesztette, de amikor legközelebb a döntőbe jutott, már nyert. Akkor pedig jobb dolgot szorongatott a meccs után, mint egy cigarettát, ugyanis telefonon maga Nixon elnök gratulált Dawsonnak. Az irányító mellett A Kalapácsnak becézett Fred Williamson is közkedvelt alakja volt a Chiefsnek – a védő a karjával mért hatalmas ütésekről kapta becenevét, a Super Bowlban viszont nem alkotott maradandót. Később több harcművészeti ágban is fekete övet szerzett, majd az amerikaifutballal felhagyva színészkedni kezdett: játszott többek között a Mash-ben, számos fekete akciófilmben (melyeknek egy részét maga rendezte), de az Alkonyattól pirkadatigban és a 2004-es Starsky és Hutchban is benne volt.
(Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)![A második félidőben aztán kezdett kijönni a két csapat közti valós különbség, bár a Packers így sem tudott elhúzni 40-50 ponttal, mint ahogy sok NFL-tulajdonos és akkori szakértő várta tőlük. Elijah Pitts két futott, illetve Bart Starr és Max McGee összjátékából passzolt touchdownjaival 35-10-re lépett el a Green Bay, ez a fölény pedig elég volt ahhoz, bizonyítsák, valóban az NFL az erősebb bajnokság. Az AFL alárendelt szerepe viszont nem tartott sokáig, már két évvel később meg is szereztékaz első Super Bowl-győzelmüket, amikor a New York Jets óriási meglepetésre 16-7-re legyőzte a Baltimore Coltsot. Az 1970-es szezonra végleg egyesült a két liga, onnantól pedig inkább csak a csapatok közötti rivalizálás maradt előtérben.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10953/109538/10953859_13f651e300e87412d9eae72eed1db9f2_wm.jpg)
A második félidőben aztán kezdett kijönni a két csapat közti valós különbség, bár a Packers így sem tudott elhúzni 40-50 ponttal, mint ahogy sok NFL-tulajdonos és akkori szakértő várta tőlük. Elijah Pitts két futott, illetve Bart Starr és Max McGee összjátékából passzolt touchdownjaival 35-10-re lépett el a Green Bay, ez a fölény pedig elég volt ahhoz, bizonyítsák, valóban az NFL az erősebb bajnokság. Az AFL alárendelt szerepe viszont nem tartott sokáig, két évvel később megszerezték az első Super Bowl-győzelmüket, amikor a New York Jets óriási meglepetésre 16-7-re legyőzte a Baltimore Coltsot. Az 1970-es szezonra végleg egyesült a két liga, onnantól pedig inkább csak a csapatok közötti rivalizálás maradt előtérben.
(Fotó: Cbs Photo Archive / Europress / Getty)![Bart Starrnál, a Packers irányítójánál nem nagyon volt nagyobb kaliberű amerikaifutball-játékos a 60-as években. Starr vezetésével a Packers ötször lett NFL-bajnok 1961 és 1967 között, vele nyerték meg az első két Super Bowlt, ráadásul mindkét mérkőzésen Starrt választották a mérkőzés legértékesebb játékosának. Amellett, hogy később bekerült a Hírességek Csarnokába és a Packers visszavonultatta a 15-ös mezszámát, az NFL-ben külön díjat is elneveztek róla: a Bart Starr-díjat minden évben egy, a viselkedésével példát mutató játékos kapja.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10953/109538/10953845_b74464f0d45bf1b44fa88a210c2939c3_wm.jpg)
Bart Starrnál, a Packers irányítójánál nem nagyon volt nagyobb kaliberű amerikaifutball-játékos a 60-as években. Starr vezetésével a Packers ötször lett NFL-bajnok 1961 és 1967 között, vele nyerték meg az első két Super Bowlt, ráadásul mindkét mérkőzésen Starrt választották a mérkőzés legértékesebb játékosának. Amellett, hogy később bekerült a Hírességek Csarnokába és a Packers visszavonultatta a 15-ös mezszámát, az NFL-ben külön díjat is elneveztek róla: a Bart Starr-díjat minden évben egy, a viselkedésével példát mutató játékos kapja.
(Fotó: Diamond Images / Europress / Getty)![A Chiefs és a Packers sikerét sokan annak is tulajdonítják, hogy a rasszok szerint akkoriban még eléggé szegregált bajnokságokban nem a játékosok bőrszínét, hanem a tehetségét nézték. Olyannyira, hogy a Chiefsnél egyedülálló módon külön játékosmegfigyelők voltak, akik olyan egyetemeken keresték a tehetségeket, ahol csak feketék tanultak. A Super Bowl I-en játszó keretekből összesen 14-en kerültek be a Hírességek Csarnokába, közülük heten is feketék voltak.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10954/109542/10954235_b3faa315f08e74b9b0d08ca1a6680fb0_wm.jpg)
A Chiefs és a Packers sikerét sokan annak is tulajdonítják, hogy a rasszok szerint akkoriban még eléggé szegregált bajnokságokban nem a játékosok bőrszínét, hanem a tehetségét nézték. Olyannyira, hogy a Chiefsnél egyedülálló módon külön játékosmegfigyelők voltak, akik olyan egyetemeken keresték a tehetségeket, ahol csak feketék tanultak. A Super Bowl I-en játszó keretekből összesen 14-en kerültek be a Hírességek Csarnokába, közülük heten színes bőrűek voltak.
(Fotó: Focus On Sport / Europress / Getty)![„Az időjárás nem győz le senkit, maximum az ellenfél” – hangzott Lombardi egyik leghíresebb mondása. Hogy a körülményekre ne is legyen panasz, azért George Toma, az NFL fő pályagondnoka felelt. A szénbányász családba született Toma a Kansas City Athletics baseballcsapat gondnoka volt, náluk látta az NFL-főnök Rozelle, hogy milyen jó munkát végzett, és meg is szerezte a bajnokságához. Toma a jégpályák festéséhez használt festékkel vitte fel a csapatok címereit a fűre, ami annyira rossz állapotban volt, hogy külön előkészületeket igényelt. Toma 3000 dollárnyi (mai árfolyamon 6 millió forint) zöld festékkel fújta át a teljes pályát, hogy ne sárgásbarna, borzasztó színű füvön rendezzék az első döntőt.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10954/109540/10954009_df53931a9eb561f909e6658cd3da0778_wm.jpg)
„Az időjárás nem győz le senkit, maximum az ellenfél” – hangzott Lombardi egyik leghíresebb mondása. Hogy a körülményekre ne is legyen panasz, azért George Toma, az NFL fő pályagondnoka felelt. A szénbányász családba született Toma a Kansas City Athletics baseballcsapat gondnoka volt, náluk látta az NFL-főnök Rozelle, hogy milyen jó munkát végzett, és meg is szerezte a bajnokságához. Toma a jégpályák festéséhez használt festékkel vitte fel a csapatok címereit a fűre, ami annyira rossz állapotban volt, hogy külön előkészületeket igényelt. Toma 3000 dollárnyi (mai árfolyamon 6 millió forint) zöld festékkel fújta át a teljes pályát, hogy ne sárgásbarna, borzasztó színű füvön rendezzék az első döntőt.
(Fotó: James Flores / Europress / Getty)![A Super Bowl I-ben győztes Packers játékosai 15 ezer dollárt kaptak a győzelemért, a vesztes Chiefs-játékosok 7500 dollárral gazdagodtak. Mivel előtte a packersösök megkerestek már 10 ezer dollárt az NFL megnyerésével, elég szép bónuszhoz jutottak: a 60-as években a legtöbb játékos bár profi volt, de volt mellékállása, így az egy idényben keresett 15-18 ezer dollár mellé két meccs alatt 25 ezer óriási jutalomnak számított. Az MVP-nek választott Starr a díjjal együtt nyert egy Chevrolet Corvette sportautót is, amit azonnal felajánlott egy jótékonysági árverésre – a kocsiért kapott pénzből hozta létre a Rawhide Boys Ranch nevű, problémás fiatalokkal foglalkozó szervezetet Wisconsinban, ami a mai napig létezik.A mérkőzésen egyébként 750 ezer dollárnyi jegybevétel jött össze, ami rekordot jelentett egy sporteseményt nézve – hiába volt a Ramsnek magasabb nézőszáma ugyanabban a stadionban korábban, a döntőre természetesen drágábban adták a jegyeket.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10953/109538/10953855_4db2fab2c2639df640746acb4daa55e2_wm.jpg)
A Super Bowl I-ben győztes Packers játékosai 15 ezer dollárt kaptak a győzelemért, a vesztes Chiefs-játékosok 7500 dollárral gazdagodtak. Mivel előtte a packersösök megkerestek már 10 ezer dollárt az NFL megnyerésével, elég szép bónuszhoz jutottak: a 60-as években a legtöbb játékos bár profi volt, de volt mellékállása, így az egy idényben keresett 15-18 ezer dollár mellé két meccs alatt 25 ezer óriási jutalomnak számított. Az MVP-nek választott Starr a díjjal együtt nyert egy Chevrolet Corvette sportautót is, amit azonnal felajánlott egy jótékonysági árverésre – a kocsiért kapott pénzből hozta létre a Rawhide Boys Ranch nevű, problémás fiatalokkal foglalkozó szervezetet Wisconsinban, ami a mai napig létezik.
A mérkőzésen egyébként 750 ezer dollárnyi jegybevétel jött össze, ami rekordot jelentett egy sporteseményt nézve – hiába volt a Ramsnek magasabb nézőszáma ugyanabban a stadionban korábban, a döntőre természetesen drágábban adták a jegyeket.
(Fotó: Diamond Images / Europress / Getty)![A meccset 35-10-re megnyerő Packers elég udvariasan, és még annál is visszafogottabban reagált a győzelemre. Úgy tekintettek a sikerre, mint a teljesített elvárásra, hiszen az erősebb NFL verte a gyengébb AFL-t. Pezsgőzés sem volt az öltözőben, és nagy odamondogatások sem. „A Packers játékosai kezdték a legyőzésünket az első félidőben, aztán a Packers mítosza fejezte azt be a másodikban” – vélte a Chiefs védője, Jerry Mays, míg a győztes edző, Vince Lombardi még chiefses kollégája, Hank Stram fiának is a vesztes edzőt méltatta. A másnapi újságokban viszont már az jelent meg, ahogy Lombardi az NFL erejét és az AFL alárendeltségét igazolta győzelmével.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10954/109540/10954011_c90f382e9955f9e55d5d1910ba996c29_wm.jpg)
A meccset 35-10-re megnyerő Packers elég udvariasan, és még annál is visszafogottabban reagált a győzelemre. Úgy tekintettek a sikerre, mint a teljesített elvárásra, hiszen az erősebb NFL verte a gyengébb AFL-t. Pezsgőzés sem volt az öltözőben, és nagy odamondogatások sem. „A Packers játékosai kezdték a legyőzésünket az első félidőben, aztán a Packers mítosza fejezte azt be a másodikban” – vélte a Chiefs védője, Jerry Mays, míg a győztes edző, Vince Lombardi még chiefses kollégája, Hank Stram fiának is a vesztes edzőt méltatta. A másnapi újságokban viszont már az jelent meg, ahogy Lombardi az NFL erejét és az AFL alárendeltségét igazolta győzelmével.
(Fotó: James Drake / Europress / Getty)![A győztesnek járó kupát később Vince Lombardiról nevezték el, akkor viszont még nem volt külön neve. A csúcsos piramis alapra helyezett labda formával a Tiffany cég vezérigazgatója, Oscar Reidner állt elő, aki egy koktélszalvétára rajzolta le az első skicceit Pete Rozelle-nek. A közel 56 centis, színezüst kupa akkora hatást gyakorolt későbbi névadójára, hogy nem is engedte, hogy abba a díjátadó után a Tiffany belevésse a győztes csapat nevét, hanem egyből magával vitte Green Baybe, hogy a csapat szurkolói is megcsodálhassák. Csak később küldték el a Tiffanynak, ám mivel egy teljesen átlagos kartondobozban adták fel, a kupa darabokra tört, mire New Jerseybe ért, így a cég kénytelen volt egy újat készíteni – az sosem derült ki, hogy ki állta a költségeket. A kupát végül 1970-ben nevezték el az addigban rákban meghalt Vince Lombardiról, állítólag pont a Super Bowl I-ben általa legyőzött Chiefs tualjdonosa, Lamar Hunt ötletére – 1971 januárjában a Baltimore Colts vehette át elsőként a már az edzőlegenda nevét viselő kupát.](https://kep.index.hu/1/0/1095/10953/109538/10953829_e170996261a47441dd79f7e7b7c64a7d_wm.jpg)
A győztesnek járó kupát később Vince Lombardiról nevezték el, akkor viszont még nem volt külön neve. A csúcsos piramis alapra helyezett labda formával a Tiffany cég vezérigazgatója, Oscar Reidner állt elő, aki egy koktélszalvétára rajzolta le az első skicceit Pete Rozelle-nek. A közel 56 centis, színezüst kupa akkora hatást gyakorolt későbbi névadójára, hogy nem is engedte, hogy abba a díjátadó után a Tiffany belevésse a győztes csapat nevét, hanem egyből magával vitte Green Baybe, hogy a csapat szurkolói is megcsodálhassák. Csak később küldték el a Tiffanynak, ám mivel egy teljesen átlagos kartondobozban adták fel, a kupa darabokra tört, mire New Jerseybe ért, így a cég kénytelen volt egy újat készíteni – az sosem derült ki, hogy ki állta a költségeket. A kupát végül 1970-ben nevezték el az addigra rákban meghalt Vince Lombardiról, állítólag pont a Super Bowl I-ben általa legyőzött Chiefs tualjdonosa, Lamar Hunt ötletére – 1971 januárjában a Baltimore Colts vehette át elsőként a már az edzőlegenda nevét viselő kupát.
(Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)
Rovataink a Facebookon