Káoszba fordult az egyetemi bajnokság

2016.11.13. 10:14

A szombati egyetemi amerikaifoci-fordulót beharangozó előzetesünkben azt írtuk, nem tűnik nagy számnak az eheti  forduló, de pont ilyenkor szokott a feje tetejére állni minden az egyetemi bajnokság kiszámíthatatlan világában. Ezt sikerült telibe találni, ugyanis az ország négy legjobb csapatából három kikapott, és ezzel még érdekesebb lesz alapszakasz utolsó két hete. Meg is mutatjuk, hogy miért. 

GettyImages-622943138

A lényeg, hogy az alapszakasz végeztével a rájátszásba csak négy csapat juthat, ezeket a csapatokat egy bizottság választja majd ki értékelve a szezonban látottakat, belekalkulálva, ki milyen erős csapatokkal játszott. Öt erős konferencia van, de csak négy hely, tehát valamelyiknek a bajnoka ki fog maradni. Az éjszaka történtek megbonyolítják a dolgot. 

Három meccs forgatta fel a viszonyokat: Iowa-Michigan 14-13, Washington-USC 13-26, Clemson-Pittsburgh 42-43.

Kezdjük ott, hogy a harmadikként rangsorolt Jim Harbaugh-csapat, a Michigan Wolverines veresége mit is jelent a Big 10 konferenciára, és a rájátszásra nézve. A Michigan eddig veretlenül menetelt, és ütközőpályára került csoportja másik nagyágyújával, az Ohio State Buckeyesszal. A két ősrivális egymás ellen szokta zárni az alapszakaszt, most is nagy rangadónak ígérkezett a meccs a tét miatt, mert úgy nézett ki, aki ott nyer, az megy a konferencia-döntőbe a csoportból. A Wolverines viszont kikapott nem top 25-ös Iowától az éjjel 14-13-ra, és ezzel nagyon kiszúrt a nagy rivális Buckeyesszal is, amelynek szintén van már egy veresége, a Penn State-től kaptak ki korábban.

A képlet egyszerű: ha a Michigan két hét múlva megveri az Ohio State-et, akkor mennek a konferenciadöntőbe, ám a Buckeyes olyan formában van, hogy baromi nehéz lesz őket legyőzni idegenben. Viszont ha a Buckeyes nyer, akkor sem tud mit csinálni, amennyiben a Penn State megnyeri két hátralévő meccsét a Rutgers és a Michigan State ellen. Ugyanis ebben az esetben a Buckeyes és a Penn State is 1-1 vereséggel áll a konferenciában, és ilyenkor az egymás elleni mérleg dönt, ami ugye a Penn State-nek kedvez. Elég vad szcenárió, de a Penn State-nek hatalmas siker lenne, mert a Sandusky-botrány óta ez az első igazán jó idényük. 

Haladjunk tovább a tavaly döntős Clemson Tigersre, ami a második kiemelt volt a szombat esti Pittsburgh elleni meccsük előtt. A Clemson idei szezonjáról nagyon sok mindenkinek a Florida State Seminoles 2014-es idénye jutott eszébe, amikor Jameis Winstonnal mindig a győzelembe menekültek valahogy Seminolesék, aztán a rájátszásban kaptak egy nagy pofont. A Clemson már megúszott egy vereséget az NC State ellen, mert ott kimaradt az ellenfél utolsó másodperces mezőnygólja, most viszont a Pittsburgh pont egy ilyennel verte őket, és győzött 43-42-re. A Clemson Tigers még így sem szállt el az ACC konferencián belüli csoportjában, mert korábban megverte a Louisville-t, aminek ez az egyetlen veresége ebben az idényben, tehát erős csapat.

Azért lehetnek bajban, mert a playoff-bizottságnál nagyon sokat számít, mennyire meggyőző a pályán mutatott teljesítmény. Ezért van az, hogy a Louisville a Clemsontól beszedett vereség ellenére is ott ólálkodik az első négy mögött. A forduló előtt hatodikok voltak, és megint nyertek, szóval most be is jöhetnek a négybe. A Tigersnek még így is saját kezében van a sorsa, de nem kaphat ki még egyszer, és meg kell nyernie az ACC-döntőt, hogy bebetonozza helyét a rájátszásban. 

És megingott a Washington Huskies is, ami eddig veretlenül menetelt a negyedik helyig. Hazai pályán kaptak ki a USC-tól, ami most már zsinórban hatodik meccsét nyerte meg, és eddigi legnagyobb skalpját gyűjtötte be. A konferencián belüli vereség Washingtonnak azért is fáj nagyon, mert már nem ők vezetik a Pac 12 konferenciájának északi csoportját, hanem a nagy rivális Washington State, ők veretlenek a konferencián belül. Emiatt is lesz óriási a november végi rangadójuk egymás ellen: aki ott nyer, megy a konferencia-döntőbe, és a látszólag gyengébb déli csoportból kap ellenfelet. Persze ehhez az kell, hogy addig ne kapjanak ki ismét, igaz a Washington State-nek bele is férne egy vereség, de ha a rangsorban előrébb akarnak lépni, akkor nincs mese, nyerni kell a Colorado ellen is jövő héten. 

Egyvalaki viszont nem rontott: az első Alabama Crimson Tide továbbra is veretlen, és az ország legdominánsabb csapata. Az Auburn szombat esti vereségével az is eldőlt, hogy már az SEC konferncia döntőjében ott lesz az Alabama. Spoiler: meg is fogják nyerni, és ott lesznek a négycsapatos rájátszásban.

Érdekes lesz, hogyan néz ki majd a bizottság hetente érkező rangsora kedden. Mivel a négyből három csapat is vesztett, biztosan lesz némi felfordulás, de a szombati esti káosz inkább azért volt jelentős, mert a Big 10-ben és a Pac 12-ben is átrendezte az alapszakasz végi viszonyokat. Penn State a rájátszásban? Magát lábon lövő és rájátszásról lemaradó Pac 12? Utóbbi már csak azért is lehet benne a pakliban, mert a Washington menetrendje nem annyira erős, és eddig is ők voltak a konferencia legnagyobb reménye.

Ne maradjon le semmiről!

Meglátjuk, mi lesz. És figyeljünk a surranópályán érkező Big 12 csapatra, az Oklahomára, aminek tavaly ilyenkor szintén nem voltak túl jók az esélyei, mégis a rájátszásba jutottak a végén. Baromi izgalmas két hét elé nézünk. Most a tizenegyedik helyen állnak, és veretlenek a konferenciában. 



  • Tippek
  • Bankszámla