A bolti árufeltöltő, aki átírta az NFL törvényeit

Ha nincs is tele az NFL olyan játékosokkal, akiknek a profiligáig vezető útjáról filmet lehetne csinálni, de azért elég sok példa akad ilyenre. Elég arra a Michael Oherre gondolni, akiről tényleg filmet is csináltak Hollywoodban (A szív bajnokai címmel), vagy Zack Hodgesra, aki árván, az utcán nőtt fel, majd a Harvardra került, és onnan küzdött be magát – egy rövid időre – az NFL-be. Minden ilyen hollywoodi sztori egyik legjobbja viszont azé a Kurt Warneré, aki bolti árufeltöltőből lett Super Bowl-győztes, majd most halhatatlan.

Kurt Warner egész karrierje arról szólt, hogy amikor félrelökték az útból, kicsit megrázta magát, és újból nekifogott, hogy megvalósítsa az álmát, és eljusson az NFL-be. Warnerről mára köztudott, hogy bolti árufeltöltőből küzdötte fel magát Super Bowl-győztes irányítónak, de a története még ennél is érdekesebb volt.

Az iowai születésű játékos sosem számított kiemelkedő tehetségnek, legalábbis nem sokat láttak benne középiskolás irányítóként. Az egyetemi másodosztályban szereplő, nem túl nagy, és nem is túl sikeres Northern Iowa Panthers csapatához került, de a négy ott töltött évéből az első háromban alig látta a pályát. A negyedikben viszont, amikor végre kezdőként játszhatott, egyből odatette magát, és ő lett a főcsoportban az év játékosa – csak ki kellett várni, hogy végre mutathasson valamit.

Ennyi elég is volt, hogy felfigyeljen rá a Green Bay Packers. 1994 nyarán meghívták az egyetemet frissen elvégző, a drafton viszont senkinek sem kellő játékost a nyári edzőtáborukba. Warner lényegében esélytelenül indult a csapatba kerülésért, két későbbi Super Bowl-győztes irányítót, Brett Favre-t és Mark Brunellt, illetve az 1990-es szezon legjobb egyetemi játékosának választott, vagyis a Heisman-trófeát megnyerő Ty Detmert kellett volna valahogy kiszorítania. Nem is kapott szerződést a szezonra, így kénytelen volt hazatérni az iowai Cedar Fallsba, ahol a Hy-Vee boltban lett árufeltöltő, 5,5 dolláros órabértért.

Warner délutánonként akkori barátnőjének két gyerekére vigyázott, majd három órán át edzett, és dobálgatott a Northern Iowa egyetem pályáján gyakorlásképp. Este tízkor pedig elkezdett dolgozni, árut pakolt a polcokra, söprögetett, és aki épp szóba állt vele, azt arról győzködte, hogy ő majd egyszer az NFL-ben lesz kezdőjátékos.

Megbolondult fiatalnak nézték, de Warner csak azért sem dobta be a törölközőt. Hogy egy lépéssel közelebb kerüljön a céljához, 1995-ben elment az arénaligába játszani, a helyi Iowa Barnstormershez, ahol a második és harmadik szezonjában döntőig vitte a csapatot. A legtöbb, az NFL-ről az egyetem után egyből lemaradó játékos nagyjából eddig mesélheti a történetét az unokáknak, esetleg három helyett hét évvel, talán egy bajnoki címmel. De Warnernek ez sem volt elég.

A két döntős szereplés között is keresték az NFL-ből, a Chicago Bears hívta próbajátékra, Warner viszont nem tudott részt venni azon – egy elég komoly pókcsípést szedett össze a nászútján, ami miatt nem tudott elutazni Chicagóba. A Bears keresett helyette mást, Warnernek pedig maradt a dobálás Iowában.

Óriási szerencséjére kapott egy harmadik nagy esélyt: a St. Louis Rams vezetőedzője, Dick Vermeil szúrta ki, hogy milyen jól megy neki az arénaligában, de az is látta rajta egyből, hogy még nincs kész az NFL-re. 1998-at írtunk, akkor még működött az NFL fiókligája, az NFL Europe, ide küldték fejlődni. Warner bizonyított, az Amsterdam Admiralsban a szezon legjobb irányítója lett.

Ugyanez maradt volna a forgatókönyv 1999-re is, csakhogy az előszezon harmadik, utolsó előtti meccsén megsérült a kezdőirányító trent Green, Vermeil pedig szemrebbenés nélkül tette be a csapatba az addigra már 28 éves, de lényegében nulla NFL-tapasztalattal rendelkező irányítót.

Mindenki biztosra vette, hogy katasztrófa lesz a kísérletből, Warner viszont csúnyán rácáfolt mindenkire: kvázi ismeretlen játékosként 41 passzolt touchdownnal a liga legjobb irányítója lett, 4353 passzolt yarddal másodikként zárt, 109,2-es irányítómutatója pedig messze a legmagasabb volt posztján, a második Steve Beuerleinre majdnem 15 egységet vert.

Mindezt az alapszakaszban, hogy aztán nem mellesleg Super Bowl-győzelemig vigye a Rams, és megnyerje az alapszakasz és a Super Bowl legértekesebb játékosa (MVP) címét is. 

Tényleg totál ismeretlen volt addig, mert amikor öt forduló után a Rams 5-0-val, Warner pedig 15 touchdownnal és csak 3 eladott labdával állt, a Sports Illustrated azzal a címmel tette a lap borítójára, hogy "KI EZ a srác?"

Warner teljesítménye mellett a Super Bowl is legendás volt, ez volt az a meccs, amin a Tennessee Titans-elkapó Kevin Dyson megpróbálta a végtelenségig nyújtani a testét másodpercekkel a vége előtt, hogy TD-t szerezzen, de végül nem járt sikerrel.

"Milliószor álmodtam róla a házunk előtti kertben dobálgatva, hogy egyszer majd a Super Bowlban játszom, és az utolsó másodpercekben touchdownt passzolok a győzelemért. Soha semmi nem tudja ezt felülmúlni. Minden gyerek, mindenki, aki irányító szeretne lenni, erről álmodik egész életében. Csak nézed a legnagyobbakat, sosem feleded, amiket véghezvittek, és csak arra tudsz gondolni, hogy egyszer majd talán neked is megadatik ez a lehetőség.

Ez a nagybetűs álom"

– emlékezett vissza évekkel később Warner a döntőre.

Ami az 1999-es szezon elején indult Warnerrel, az történelmi volt az NFL-ben, az 1999-2001 közti három szezont nem véletlenül emlegetik csak "The Greatest Show on Turf", vagyis a legjobb show a műfüvön néven. A Rams játékosai sorban három MVP-címet söpörtek be, kettőt Warner nyert (1999 és 2001), az 1999-es győzelem után a 2001-es Super Bowlba is bejutottak, bár kikaptak. A három évet nézve 1569-cel zártak, azóta sem zárt három évet többel, NFL-csapat.

A három fantasztikus év után Warner továbbállt, fél szezonig a New York Giants irányítója lett, amíg le nem cserélték Eli Manningre. Arizonában folytatta, és úgy tűnt, hogy túl sokat már a Cardinals sem tud kihozni belőle – az első két ottani szezonjában csak 16 meccset játszott, ami egy idénynek felel meg, de ennél is nagyobb baj volt, hogy csak 3 meccset nyert nekik.

2007-ben aztán valami összeállt a 36 éves Warnernél, azt a szezont 8-8-cal zárták, a következő év végén pedig újra a Super Bowlban találta magát Warner, már 37 évesen. Nem is járt messze az újabb sikertől, de hiába nyerték 16-7-re az utolsó negyedet, végül nem sikerült fordítani a Steelers ellen, kikaptak 27-23-ra.

Warner még egy évet maradt levezetni Arizonában, majd nyugdíjba vonult, hogy több időt tölthessen hét gyerekével.  2014-ben, 43 évesen egy pillanatra még felmerült benne a visszatérés, amikor a Cardinals rövid időn belül két irányítót is elvesztett sérülés miatt, de rájött, hogy 5 évvel lassabb és öregebb a Super Bowl-meneteléshez képest, és nem akarta kicsinálni magát.

Az irányítót 2010-ben beiktatták az Arena Football League Hírességek Csarnokába, bekerült az Iowa Barnstormers halhatatlanjai közé is, 2012-ben a St. Louis Sports Halhatatlanja lett,

Visszavonulása óta Warner dolgozott az NFL saját tévécsatornájánál, az NFL Networknél elemzőként, hasonló munkakörben a Foxnál, jelenleg az NFL-lel együttműködő Westwood One Sports rádión kommentátor egy másik korábbi irányítóval, Boomer Esiasonnel felváltva, és továbbra is feltűnik az NFL Network adásaiban.