Pankrátorrá változott az NFL-es, ezzel döntötte el a meccset
A Super Bowl-résztvevő Atlanta Falcons hazai pályán nyomta le a csoportrivális New Orleans Saintst az NFL péntek hajnali meccsén: kellett ehhez egy akrobatikus interception és egy saját csapata esélyeit rontó Saints-edző is.
Bár a New Orleans-iak esélyét már a meccs elején alaposan megnyirbálta, hogy elvesztették a csapat idei legjobbját, az újonc Alvin Kamarát, aki agyrázkódás gyanúja miatt dőlt ki a sorból, és nem is tért már vissza. Nagyon hiányoztak Kamara elkapásai és futásai, de a Saints így is meccsben tudott maradni, sőt az utolsó negyed végén a győzelemért támadtak 20-17-es Atlanta Falcons-vezetésnél.
Drew Brees irányító másfél perccel a vége előtt eleresztett egy passzt a célterületre az egyik célpontjának: kellően erős és pontosnak tűnő passz volt, ám ekkor feltűnt a zseniálisan védekező Deion Jones, aki egy akrobatikus mozdulattal lehalászta a labdát. A földet érés nem lehetett kellemes, de szerencsére semmi baja nem lett, az interception pedig piszok látványosra sikerült, kicsit olyan volt, mint egy pankrációs mozdulat.
De még ezzel sem szálltak el a Saints esélyei, mert hatvanöt másodperccel a vége előtt úgy tűnt, hogy sikerül megállítaniuk a Falcons támadását. Ám ekkor a bírók sárga zászlót dobtak a Saints-edző Sean Paytonra, amivel automatikusan meglett a Falconsnak a first down, és innen már lepörgették a hátralévő időt.
Az történt, hogy Payton időt akart kérni, miután a falconsos Devonta Freeman egy futás közben kiejtette a labdát, és kisebb káosz alakult ki a pályán. Payton rögtön jelezte az igényét, de nem reagáltak rá a bírók, mire berohant a pályára, ezt pedig sárga zászlóval díjazták.
A Saints-edző 20-17-re elvesztett mérkőzés után elmondta, egyszerűen elege lett, amikor a bírók nem reagáltak az időkérésére, de ettől még okosabbnak kellett volna lennie.
Rovataink a Facebookon