Nyolc év börtönt kapott a kétszeres NFL-győztes

2018.12.05. 11:23

Nyolc év börtönbüntetésre ítélték a kétszeres Super Bowl-győztes Brandon Brownert, miután meg akarta fojtani egykori barátnőjét - adta hírül az ESPN.

A 2014-ben és 2015-ben is bajnoki gyűrűt szerző 34 éves Brownernek azért kellett a pomonai bíróság elé állnia, mert idén júliusban betört korábbi barátnője lakásába, földre vitte, és a szőnyegen fojtogatni kezdte. Két kiskorú gyerek is a lakásban volt, de az indulattól a bekk észre sem vette őket.

Brownerre korábbi ügyei (rablás, betörés) miatt szabtak ki súlyos büntetést, visszaesőnek számít.

2014-ben a Seattle tagja volt, és nyerte meg a döntőt, az átigazolása kiválóan sikerült, mert a következő évben már a New Englandet erősítve lett a legjobb.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!