Kétéves alázást megbosszulni a legédesebb

2019.10.08. 10:24

A Cleveland Browns és a San Francisco 49ers mérkőzése zárta az NFL ötödik fordulóját magyar idő szerint kedd hajnalban, amin eldőlt, hogy még mindig maradt két veretlen csapat a ligában, miután a 49ers nagyon simán irányítása alatt tartotta a vendég Clevelandet, és még egy bosszúállás is belefért a mérkőzésbe.

Ne maradjon le semmiről!

Utóbbi a 49ers újonc védőjéhez, Nick Bosához kötődik, aki egy kétéves esetet vett elő. Az ügy másik főszereplője a Cleveland Browns mostani irányítója, Baker Mayfield, akivel két évvel ezelőtt, még az egyetemi bajnokságban találkoztak. Bosa akkor az Ohio State védője volt, Mayfield pedig az Oklahoma irányítója – miután az Oklahoma némi meglepetésre megverte idegenben az Ohio State csapatát, Mayfield a pálya közepére szúrta csapata zászlóját, mintegy teljessé téve a megalázást.

Bosa most ehhez az esethez kanyarodott vissza, és amikor a második negyed utolsó másodperceiben sackelni tudta Mayfieldet, a jól ismert mozdulatot kapta elő, meglengette, majd földbe szúrta a képzeletbeli zászlót – ezt aztán a meccs lefújása után egyébként zászlóval is megtette.

Bosának ezen felül is jó napja volt, két sacket és két mínuszyardot eredményező szerelést csinált, miközben a 49ers védelme összesen 3 ponton tartotta a Brownst. A 49ers támadásban elsősorban a megállíthatatlan futójátékra alapozott, 245 futott yarddal zárták a meccset, ebből 114-et Matt Breida szerzett egyedül.

A 31-3-as győzelem után a 49ers 4-0-s mérlegével a második veretlen csapat a szezonban a New England Patriots mellett (a 49ers már túl van egy pihenőhéten), a Browns 2-3-mal áll.

Eredmény

  • Cleveland Browns–San Francisco 49ers 3–31