Gusztustalan jelenet, sisakkal ütötte ellenfele fejét az elborult NFL-es

2019.11.15. 06:09

Botrányba torkollt az NFL 11. fordulójának nyitómeccse a csoportrivális Pittsburgh Steelers és a Cleveland Browns között, az utolsó másodpercekben ugyanis brutális tömegverekedés tört ki a csapatok között a Browns-védő Myles Garrett főszereplésével. Garrettet a Steelers irányítója, a pár fordulóval ezelőtt súlyos agyrázkódást szenvedő Mason Rudolph hergelte fel azzal, hogy le akarta szedni róla a sisakját, mire válaszul Garrett tépte le Rudolphét, majd azzal kezdte verni az irányítót.

Ne maradjon le semmiről!

Erre természetesen mindkét oldalon többen beszálltak a bunyóba, nem is csoda, hiszen Garrett óriási erejű ütést mért Rudolph fejére. Garrett végül a földön kötött ki, ott pedig a Steelers centere, Maurkice Pouncey kezdte ütni, rúgni. Végül mindkettejüket kiállították, Pouncey kisebb, Garrett viszont súlyosabb eltiltásra számíthat, könnyen lehet, hogy idén már nem játszik, azaz hat meccset is kaphat. Az ügyet kirobbantó Rudolph pályán maradhatott, de elképzelhető, hogy utólag őt is eltiltják, de az a minimum, hogy megbüntetik.

A csoportriválisok összecsapása egyébként is elég durvára sikerült, korábban egy másik Browns-védőt, Damarious Randallt is ki kellett állítani, miután sisakon fejelte a Steelers elkapóját, Diontae Johnsont, akinek be is vérzett a füle az ütés erejétől.

A meccs amerikaifutball szempontból érdemi részében a Browns kerekedett felül, 21-7-re nyertek Baker Mayfield két passzolt és egy futott touchdownjával. A túloldalon Rudolph is passzolt egy TD-t, emellett viszont volt négy eladott labdája is.

Győzelmével a Browns 4-6-ra javított az 5-5-tel álló Steelers mögött a csoportban, és ezzel még van minimális esélyük a rájtszásba jutásra.



  • Vennék
  • Hírek