Pingpongasztal méretű hátat villantott a rákot is legyőző NFL-es

2020.05.29. 15:19
Kapcsolódó
Nem egészséges ez a kapcsolat az étellel

Nem egészséges ez a kapcsolat az étellel

Kevés ember van a Földön, akinek a szervezete díjazná, hogy 130-150 kilós legyen, és kényszerből kell tömnie magába az ételt, hogy megtartsa az állását. Az amerikafocis támadófalembereknek létszükséglet ez a súly, de ezt elérni és megtartani gyötrelem.

A tavaly leginkább a bámulatos fogyásokról szokott szólni az NFL-ben, idén is volt jelentkező Marshal Yanda személyében, ám a hónap végéhez érkezve azért befutott a válasz a tömegnövelő, még aktív NFL-játékos szekcióból is. James Conner, a Pittsburgh Steelers futójátékosa mutatta meg, hogy a karanténból már szinte pingpontasztal méretű háttal tért vissza az edzőterembe.

A Terminátor becenévre hallgató Conner 2017-ben került az NFL-be, egy óriási csatát már megvívva. A játékos ugyanis még a Pittsburgh Panthers egyetemi csapat futójátékosaként legyőzte a rákot, Hodgkin-limfómával diagnosztizálták, miközben éppen egy súlyos térdsérülésből lábadozott. Éppen ezért szinte a teljes 2015-ös szezont kihagyta, utána viszont újult erővel tért vissza, és 2016-ban 1000 futott yard fölött zárt a Panthersnél.

A Steelers a 2017-es draft 3. körében választotta ki a játékost, aki három év alatt 1581 futott és 748 elkapott yardig, illetve összesen 20 TD-ig jutott eddig az NFL-ben. Újoncként még alig kapott lehetőséget, a második idényében majdnem 1000 yardig jutott, 2019-ben viszont sérülések hátráltatták – a mostani, az edzése közben készült képek alapján viszont újra csúcsformában van az eddig 188 centivel és 106 kilóval listázott futójátékos, akinél nem lenne meglepő, ha pár plusz kilóval kerülne fel a csapat 2020-as névsorára.

Ne maradjon le semmiről!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett

Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett

Kyrie Irving 35 pontja sem volt elegendő a győzelemhez.

február 26., 10:48

  • Sport
Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott

Tovább folytatja remek kupaszereplését a harmadosztályú csapat, elődöntőbe jutott

Nagy meglepetés született a Német Kupa negyeddöntőjében.

február 26., 09:57

  • Sport
Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér

Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér

A portugál sztáron nem fog az idő.

február 26., 09:12

  • Sport
Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez

Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez

Carlo Ancelotti pihenőt szavazott néhány kulcsjátékosának.

február 26., 13:05

  • Sport
Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott

Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott

Serli Sándor közel ötven éve alatt több mint kétezer fiatal labdarúgóval foglalkozott.

február 26., 07:52

  • Sport
Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye

Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye

Harmadik alkalommal rajtolhat majd a verseny Spanyolországból.

február 26., 14:10

  • Sport
Messi és Suárez is pazar gólt lőtt Sallói Dánieléknek

Messi és Suárez is pazar gólt lőtt Sallói Dánieléknek

Igazi nosztalgiameccs volt.

február 26., 07:22

  • Címlapon
Kiszivárgott, hogy pontosan mi történt a kormány és fővárosi polgármesterek egyeztetésén

Kiszivárgott, hogy pontosan mi történt a kormány és fővárosi polgármesterek egyeztetésén

Szócsatákból nem volt hiány, de a főpolgármester támogatja az önazonosság védelméről szóló törvényt.

1 órája

  • Sport
A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól

A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól

Az arab világból akadnak kérői a támadónak.

február 26., 11:34

  • Sport
Őrült meccs a Spanyol Kupában, a Barca kétgólos hátrányból fordított, mégsem nyert

Őrült meccs a Spanyol Kupában, a Barca kétgólos hátrányból fordított, mégsem nyert

A katalánok már 48 másodperc után gólt kaptak, de ez még csak a jéghegy csúcsa volt.

február 25., 23:29

  • Sport
„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó

„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó

Feltöltődve, motiváltan szeretne visszatérni a nemzeti csapatba.

február 26., 15:06

  • Sport
Szoboszlai Dominik parádéja nem csak a Liverpoolnak hozott hatalmas sikert

Szoboszlai Dominik parádéja nem csak a Liverpoolnak hozott hatalmas sikert

A találkozó a legnézettebb kábeltévés műsor lett a múlt héten.

február 25., 09:09

  • Címlapon
Donald Trump végzetes lépésre készülhet, hatalmas a nyomás Ukrajnán

Donald Trump végzetes lépésre készülhet, hatalmas a nyomás Ukrajnán

Ha mindent véglegesen leállítanak, gyakorlatilag tálcán kínálják az országot.

5 órája

  • Címlapon
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

4 órája

  • Sport
Történelmi fordítás a ligaelső ellen az NBA-ben – 79 év alatt először fordult elő ilyen

Történelmi fordítás a ligaelső ellen az NBA-ben – 79 év alatt először fordult elő ilyen

Megdicsőült Rátgéber László sztáredző cimborája.

február 25., 09:32

  • Sport
Könnyeivel küszködött a 19 éves lány, miután elképesztő országos rekordot döntött

Könnyeivel küszködött a 19 éves lány, miután elképesztő országos rekordot döntött

Sulyán Alexa immáron felnőtt rekordernek mondhatja magát.

február 25., 10:04

  • Sport
Bátran álmodhat a Wembley-ről az Angliában húszezrek által éltetett magyar

Bátran álmodhat a Wembley-ről az Angliában húszezrek által éltetett magyar

A kilencszeres válogatott középpályás Dárdai Bencéről is beszélt.

február 25., 20:35

  • Címlapon
Diplomáciai vihar: bekérették a magyar nagykövetet Boszniában Magyar Levente kijelentései miatt

Diplomáciai vihar: bekérették a magyar nagykövetet Boszniában Magyar Levente kijelentései miatt

Egy bosnyák parlamenti képviselő „vajkrém miniszternek” nevezte a külügyi államtitkárt.

3 órája

  • Sport
Litván szakembert neveztek ki a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzőjének

Litván szakembert neveztek ki a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzőjének

Valdas Dambrauskas szeretne maradandót alkotni a miskolci csapattal.

február 26., 14:38

  • Sport
Egyre nagyobb a baj a Manchester Unitednél, újabb kétszáz dolgozóját küldi el a klub

Egyre nagyobb a baj a Manchester Unitednél, újabb kétszáz dolgozóját küldi el a klub

Az anyagi problémák lassan az égig érnek.

február 25., 16:42

  • Címlapon
Lech Wałęsa kőkemény üzenetet küldött Washingtonnak

Lech Wałęsa kőkemény üzenetet küldött Washingtonnak

A kommunista politikai rendőrség kihallgatására emlékeztette Trump viselkedése.

40 perce

  • Sport
Marco Rossi: Szoboszlai Dominik Európa legjobb csapatának a vezéregyénisége

Marco Rossi: Szoboszlai Dominik Európa legjobb csapatának a vezéregyénisége

A szövetségi kapitány büszke a magyar válogatott középpályásra, de van, amiben fejlődnie kell még.

február 25., 10:41

  • Sport
Kokó nem aprózza el: a világ legjobb bokszedzőjét hozhatja el szövetségi kapitánynak

Kokó nem aprózza el: a világ legjobb bokszedzőjét hozhatja el szövetségi kapitánynak

Még hárman esélyesek a posztra, döntés jövő kedden.

február 25., 19:39

  • Sport
Óriási tömegverekedést provokáltak ki szerb fiatalok a Vasas elleni U14-es hokimeccsen

Óriási tömegverekedést provokáltak ki szerb fiatalok a Vasas elleni U14-es hokimeccsen

Volt, hogy egyszerre három-négy szerb játékos ütött egy magyar jégkorongozót, összesen 489 perc büntetést osztottak ki.

február 25., 15:25

  • Sport
Az FTC idén lemarad a döntőről, a címvédő kiütéses vereséggel búcsúzott

Az FTC idén lemarad a döntőről, a címvédő kiütéses vereséggel búcsúzott

A BJA másodszor, a Debrecen először lehet bajnok a jégkorongozóknál.

február 25., 10:24

  • Címlapon
Így védené meg magát az Európai Unió, ha Donald Trump magára hagyná

Így védené meg magát az Európai Unió, ha Donald Trump magára hagyná

Ursula von der Leyen szerint 800 milliárd eurót lehetne mozgósítani egy biztonságosabb és ellenállóbb Európáért.

1 órája

  • Sport
A hetedik percben belőtt büntető döntött, vereséggel kezdett hazai pályán a magyar válogatott

A hetedik percben belőtt büntető döntött, vereséggel kezdett hazai pályán a magyar válogatott

Szarvas Alexandra együttese így két forduló után három ponttal áll a Nemzetek Ligájában.

február 25., 20:23