Őrületes izgalmak után a Los Angeles Rams nyerte a Super Bowlt

063 1370407838
2022.02.14. 04:08
Magyar idő szerint február 14-én hétfőn hajnalban játszották a profi amerikaifutball-liga, vagyis az NFL nagydöntőjét, a Super Bowlt. A Los Angeles Rams és a Cincinnati Bengals az angyalok városában csapott össze, a kosok tehát hazai pályán harcolhatták ki a győzelmet, amely végül drámai körülmények között sikerült, 23–20-ra győzött Sean McVay együttese.

A Bengals története első sikerére készült, az 1981-es és az 1988-as szezont követően harmadszor jutott el a Super Bowlba, míg a Rams az 1999-es idényben hódította el története egyetlen trófeáját – még St. Louis városának csapataként –, emellett három finálét veszített el.

Érdekesség, hogy mindössze a második alkalom volt a mostani, hogy két 1/1-es irányító meccselt egymással a nagydöntőben: 

Joe Burrow-t a 2020-as draft 1. helyén választotta ki a Bengals, Matthew Staffordot pedig 2009-ben a detroit Lions.

Az első csatát az 50. Super Bowlban Cam Newton és a Carolina Panthers vívta Payton Manning és a Denver Broncos ellen – utóbbi győzött 24–10-re.

Az amerikai himnuszt ezúttal a négyszeres Grammy-jelölt 38 éves énekesnő, Mickey Guyton előadásában hallgathatta meg a SoFi Stadium több mint 70 ezres közönsége, valamint a tévénézők milliói, majd jöhetett a pénzfeldobás. Stafford írást mondott, az érme viszont fejjel felfelé ért földet, a Bengals azonban átadta a kezdést a Ramsnek, hogy majd a második félidőt kezdhesse.

Bár az első first downt Cam Akers révén összehozta a Rams, a következő játékban sackelték a Los Angeles irányítóját, amely gyorsan véget vetett a támadásnak, a punt után pedig jó helyzetből indulhatott a Cincinnati. Burrow sem járt azonban sikerrel, pedig negyedik és egynek is nekiment a Bengals offense, ám egy jó védekezéssel a félpályánál szerezte vissza a labdát Sean McVay alakulata.

Cooper Kupp nagy játékával már mezőnygól távolságba kerültek a hazaiak, akik azonban nem elégedtek meg a három ponttal, Stafford pedig egy 17 yardos passzal találta meg az end zone-ban sztárelkapóját, Odell Beckham Jr-t, aki megszerezte a vezetést csapatának, 7–0!

A Bengals a következő labdabirtoklással sem tudott mit kezdeni, így újra Staffordék jöhettek a pályára. Ezúttal viszont a védelem odatette magát, majd a Cincinnati legjobb elkapója, Ja'Marr Chase húzott be egy kézzel egy elkaphatatlannak hitt labdát, így máris a vörös zónában jártak Burrowsék. 

Bár a TD nem jött össze, Evan McPherson 29 yardról a póznák közé rúgta a labdát, így a Bengals is pontokat pakolt az eredményjelzőre, 7–3-nál ért véget az első negyed.

A Rams azonban nem lassított, Beckham mellett ezúttal Darrell Hendersonnak is volt egy szép elkapása, az újabb touchdownt pedig Kupp szerezte, akit bántóan simán hagytak a célterületen belül. Bár az extra pontot egy rossz snap miatt bukta a Rams, nem nézett ki rosszul a 13–3 sem.

A következő Bengals drive viszont több volt, mint biztató, jól variálták a passz- és a futójátékokat, majd egy trükkös hívás után a futó Joe Mixon passzolt Tee Higginshez, touchdown Cincinnati! A jutalompont után 13–10-re módosult az állás.

Ami viszont ennél is jobban aggaszthatta a Ramst, hogy Beckham térde csúnyán letapadt egy elkapási kísérlet során, és bár saját lábán hagyta el a pályát, kérdéses volt, hogy visszatérhet-e. Meg persze az sem segített rajtuk, hogy Stafford egy bátor hosszú passz után eladta a labdát, Jessie Bates nevéhez fűződött a meccs első interceptionje!

A Bengals így abban a tudatban vághatott neki a kétperces figyelmeztetés utáni drive-nak, hogy ha jól menedzseli az órát és pontot szerez, a második félidő elején már a vezetésért támadhat. A Los Angeles védelme is megvillant azonban, 42 másodperccel a szünet előtt puntra kényszerítette riválisát, így Staffordék visszatérhettek javítani. Nem sikerült, az eredmény nem változott, félidőben tehát 13–10-re a Rams vezetett.

A Half Time Show igazi sztárparádét hozott, Eminem, Dr. Dre, Snoop Dogg, Kendrick Lamar és Mary J. Blige szórakoztatta a nagyérdeműt, majd a Bengals kezdte a második játékrészt. Nem is akárhogy: Burrow egy 75 yardos TD-passzt osztott ki Higginsnek – apró szépséghiba, hogy az elkapó a sisakrácsánál lerántva rázta le magáról védőjét, a játékvezetők azonban érthetetlen módon nem dobtak zászlót, 13–17…

Stafford ellenben dobott egy újabb interceptiont, igaz, sok köze nem volt hozzá, hiszen Ben Skowronek kezéről pattant fel a labda, Chidobe Awuzie pedig lehúzta, így remek pozícióból jöhetett újra a Cincinnati. Bár már a vörös zónán belül jártak, végül „csak” mezőnygólig jutottak, 13–20!

A Rams is field goalig jutott, így 16–20-ra zárkózott, közben viszont a klub hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy Beckham már nem térhet vissza a pályára. Nélküle kellett tehát fordítania a Los Angelesnek, a negyed végéig azonban már nem változott az állás, így négy pont volt a különbség az utolsó 15 perc előtt.

A negyedik negyed első felének legfontosabb jelenete Burrow-val történt, akinek bokájára egy sacket követően rázuhantak és fájdalmas arccal maradt lent a földön, ám végül visszatérhetett a pályára.

Hat perc volt hátra, Stafford pedig offenzívát indított, amely egy sikeres negyedik és eggyel kezdődött Kuppnak köszönhetően. Szépen haladt a Los Angeles, olyannyira, hogy a two-minute warningra első és gólig jutott.

Az első két kísérlet nem sikerült, utána viszont egy sárga zászló felezte a távolságot és újra négy lehetősége volt a Los Angelesnek. Egy pass interference miatt aztán már az egy yardoson voltak Staffordék, a drive főszereplője pedig méltón zárta le azt: 

Kupp TD-jével visszavette a vezetést a Rams és az extra pontot követően 23–20-nál 85 másodperce maradt a Bengalsnak, hogy egyenlítsen, vagy megnyerje a meccset.

Chase révén first downnal indult a drive, utána viszont megtorpant a Cincinnati, negyedik és egy, pontosabban negyedik és Super Bowl következett. Az egész meccsen remeklő Aaron Donald azonban áthámozta magát a védelmen, majd levadászta Burrow-t, akinek csak arra volt ideje, hogy vaktában megszabaduljon a labdától, társat viszont nem talált. 

A Los Angeles Rams így 23–20-ra nyert és övé lett a Vince Lombardi-trófea!

A döntő legértékesebb játékosának (MVP) Cooper Kuppot választották.

NFL 2021
56. SUPER BOWL

Cincinnati Bengals–Los Angeles Rams 20–23

(Borítókép: Frederic J. Brown / AFP)