Bernát, Felícia
EUR 384,14 Ft
USD 364,08 Ft
8 °C
30 °C

Örökös eltiltást kapott a fehérorosz súlylökő

2013.06.14. 15:51

Örökös eltiltást kapott Andrej Mihnevics, a fehéroroszok korábbi világ- és Európa-bajnok súlylökője második doppingvétsége után.

Hazája szövetsége jelezte: a 2001-es doppingolása után most a 2005-ös vb-n levett mintáját újraelemezték, és abban találtak tiltott szert. Mihnevics ártatlannak vallja magát, és a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul.

Mihnevics 2003-ban volt világbajnok, a 2007-es és 2011-es vb-n, valamint a 2008-as pekingi olimpián egyaránt bronzérmet, a 2010-es Eb-n pedig aranyat szerzett.

A 2005-ös vb-ről több versenyző mintáját analizálták ismét. Ezek alapján már korábban eltiltották többek között a férfi kalapácsvetés arany- és ezüstérmesét, az ugyancsak fehérorosz Ivan Tyihont és Vagyim Gyevjatovszkijt, így Pars Krisztián a hetedik helyről az ötödikre lépett előre.

A tavalyi londoni olimpián, ahol Pars aranyérmet nyert, Tyihon azért nem indulhatott, mert közvetlen a játékok előtt derült ki, hogy a 2004-es athéni olimpián adott mintáinak ismételt vizsgálata során tiltott szer nyomaira bukkantak az ellenőrök. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság decemberben megfosztotta athéni ezüstérmétől, és az ötödik Pars a negyedik helyre lépett előre. 

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek