Megalázták India Semenyáját, túl sok férfi hormonja van Chandnak

2014.07.18. 17:10

Az Indiai Sportminisztérium szexvizsgálat után kirakta a Nemzetközösségi Játékokra készülő atlétikai válogatottól Dutee Chandot. A futó női 200 méteren indult volna.

A sportminisztérium nem mondta ki egyértelműen, hogy azért nem viszik el Chandot, mert nem nő, de minden jel erre utal. Több forrás szerint India nagyon óvatos, nem akar még egyszer olyan botrányt, mint 2006-ban volt. Akkor a 800-as Santhi Soundarajantól kellett elvenni az Ázsiai Játékokon szerzett ezüstérmét, mert megbukott a szexvizsgálaton, és mindenki emlékszik arra, milyen botrány kavart Castor Semenya a 2009-es berlini világbajnokságon.

Dutee Chand a 230-as rajtszámmal
Dutee Chand a 230-as rajtszámmal

Az ügyet meglehetősen furcsán kezelték, még az atlétának sem mondták el, mi történik vele. „Néhány nappal ezelőtt bevittek a kórházba, ahol azt kérték, hogy adjak mintát. Azt mondták ez egy rutinellenőrzés a junior világbajnokság előtt. Fogalmam sincs, mit akartak tesztelni. Amikor kértem a zárójelentést, az doktor azt mondta, valami baj van a véremmel, ezért nem indulhatok sem a Nemzetközösségi Játékokon, sem más nemzetközi versenyen. A jelentést azonban nem adta ide nekem" – mondta Chand, aki Bangaloréban edzőtáborozott. Szexvizsgálatra csak őt küldték az ott készülő csapatból, mert már hónapokkal korábban kétségbe vonták, hogy nő lenne.

A Deccanchronicle úgy tudja, hogy a sportminisztérium jelentés is adott ki, amelyben közölték, hogy az egyik atlétának túl magas az androgén (férfi nemi hormon szintje), ezért vissza kellett vonni a nevezését. Azt is írták, hogy ha androgénszintjét csökkenteni tudják hormonterápiával, később indulhat a nők között.

Chand pár héttel ezelőtt két aranyérmet (200 méter, 4x400 méteres váltó) nyert a junior Ázsia-bajnokságon.