Huszonöt magyar indul az atlétikai Eb-n
Huszonöt fős magyar csapat vesz részt a jövő kedden kezdődő zürichi atlétikai Európa-bajnokságon.
A válogatott legfőbb éremesélyese ezúttal is az olimpiai bajnok kalapácsvető, Pars Krisztián, aki címvédőként indul az Eb-n. „Ha négy versenyzőnk bekerül a legjobb nyolcba, akkor már jó szereplésről beszélhetünk" – fogalmazott Spiriev Attila szakmai igazgató. Hozzátette: a döntőbe juthat a fedett Eb-negyedik 110 m gátas Baji Balázs, a londoni olimpia előtt doppingellenőrzés elmulasztásának vádjával eltiltott és júniusban, a Gyulai-emlékversenyen győzelemmel visszatért, két éve Eb-bronzérmes, az athéni olimpián második diszkoszvető Kővágó Zoltán, az idei fedett vb-n hatodik súlylökő Márton Anita és a vb-döntős kalapácsvető Orbán Éva. Rajtuk kívül a két 10 ezres futó, Erdélyi Zsófia és Papp Krisztina, valamint a két hétpróbázó, Krizsán Xénia és Zsivoczky-Farkas Györgyi is okozhat kellemes meglepetést.
Az utazó csapatba bekerültek olyan versenyzők is, akiket vagy menedzselési céllal indít a szövetség vagy azért, hogy bizonyíthassák, érdemesek a következő években a kiemelt figyelemre, támogatásra - olvasható a Magyar Atlétikai Szövetség honlapján. (MTI)
Az Eb-csapat:
férfiak:
Móricz Bálint (400 m), Kazi Tamás (800 m), Baji Balázs (110 m gát), Kiss Dániel (110 m gát), Koroknai Máté (400 m gát), Koroknai Tibor (400 m gát), Minczér Albert (3000 m akadály), Kővágó Zoltán (diszkosz), Szikszai Róbert (diszkosz), Pars Krisztián (kalapács), Hudi Ákos (kalapács), Németh Kristóf (kalapács), Helebrandt Máté (20 km gyaloglás), Rácz Sándor (50 km gyaloglás), Zsivoczky Attila (tízpróba)
nők:
Kaptur Éva (200 m), Papp Krisztina (10 000 m), Erdélyi Zsófia (10 000 m), Szabó Barbara (magas), Schmelcz Vivien Fanny (távol), Márton Anita (súly), Orbán Éva (kalapács), Madarász Viktória (20 km gyaloglás), Krizsán Xénia (hétpróba), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba)