Havi egymilliót is össze lehet futni?

Egy olvasónk hívta fel figyelmünket arra a lengyel cikkre, amelyben arról panaszkodnak, hogy a magyar Benedek Team tarol az utcai futóversenyeken, a legkisebb díjazásúakra is rámennek, és a legtöbbször kelet-afrikai atlétaival sikeres klub elüti a pénzdíjaktól a hazai versenyzőket. A cikkben olyan vádak is elhangoztak, hogy a magyar csapat atlétáit a rengeteg versennyel kizsigerelik, és olyan képtelenséget is írtak, hogy Benedek Zsolt futói még verseny közben is doppingolnak.

A cikk után kíváncsiak lettünk, Benedekék mit érzékeltek a támadásokból, és arra is, hogyan működik egy futóistálló, ami üzletileg is sikeres. Benedek tőlünk hallott először az őt támadó cikkekről, első reakciója az volt, hogy az irigység állhat a háttérben. Megjegyezte, a lengyeleknél is van olyan csapat, amely afrikaiakat versenyeztet.

Futóból menedzser

Benedek Zsolt nem ismeretlen az atlétikában, versenyzőként félmaraton országos bajnokságot nyert, és számos hazai és külföldi utcai futáson is győzött, néhol még most is ő tartja a pályacsúcsot. Ezzel a versenyszervezők között is ismertséget szerzett, és jó kapcsolatokat épített ki.

Pályafutása vége felé egyre többször vitte magával edzőtársait is, első menedzseltje az etióp Erkolo Ashenafi lett, aki menekültstátusszal tartózkodott Magyarországon. Később egyre több magyar és külföldi futót menedzselt és edzett, akik az ő csapatában értek el kisebb-nagyobb sikereket. Ha rákeresünk a Benedek Teamre a neten, akkor azt látjuk, hogy elsősorban szlovák, cseh és lengyel versenyeken szereznek dobogós helyeket, de szinte nincs olyan kelet-európai ország, ahol ne indulnának, miközben a Balkánon is ismertséget szereztek.

Benedek azt mondta, Magyarországon távfutóként állami támogatás nélkül nem lehet megélni, ezért is fordultak hozzá magyarok, hogy külföldön versenyezhessenek. Benedekéhez hasonló projektcsapat korábban csak Ausztriában és Lengyelországban volt, de ott sem sokan próbálták ki az újszerű modellt.

A magyarok év közben itthon a saját egyesületüket képviselik, de a határon túl már a Benedek Teamért futnak. A külföldiek szerződése általában addig tart, míg le nem jár a vízumuk. Ez az időszak pár naptól akár egy évig is terjedhet.

Világbajnok is volt már nála

Az afrikai futók legtöbbször két jó nevű nyugat-európai menedzserirodától kerülnek Benedekékhez, de egymást is ajánlják a futók, és önként jelentkezők is vannak. Igyekeznek mindenkiről referenciaanyagot szerezni és leinformálni, mennyire megbízható.

„Persze mindezek ellenére is bele lehet csúszni gyenge atlétákba. Ebben az évben dolgoztam pár olyan fiatal atlétával, aki először járt Európában, és volt már olyan is, aki nálam futott olyan nemzetközi szintű eredményt, hogy a következő évben elvitte a Gianni De Madonna vezette világhírű olasz menedzsment.”

A csapat létszáma változó, de főidényben akár 15 afrikai és 5-8 magyar atlétát is versenyeztetnek. Benedek arra nagyon büszke, hogy októberben nála futott Luke Kibet, aki 2007-ben megnyerte a vb-t maratonon.

„Szerénytelenül merem állítani, hogy magyar csapatban soha, semmilyen sportágban ilyen kaliberű sportoló még nem fordult meg.” Mindenkinek igyekeznek a szintjének megfelelő versenyt találni, nemcsak a kiugró tehetségek tartozhatnak a csapathoz. A Benedek Team évi 200 versenyen van jelen futóival, a kisebb utcai futásoktól a nagy maratonokig sok helyen elindulnak.

Benedek úgy érzi, hogy mindig jó társaság jön össze náluk. A megfelelő versenyválasztással szinte mindenkit sikerélményhez tud juttatni, – ez lehet a magyarázat arra, hogy mindig mindenhol ott vannak – , és attól sem kell senkinek tartania, hogy sikertelenség esetén elzavarják. Nagyon baráti a hangulat, és az atléták olyan edzésterveket kapnak, amit akkor is használhatnak, ha távoznak. „Ezek a pozitív hírek terjednek az atléták között, és egyre többen szeretnének csatlakozni a csapathoz, még nagynevű menedzserekkel dolgozó atléták is.”

Benedek elmondta, a magyar futóknál az országos bajnokságokhoz igazítják a versenynaptárt, de ezt nem mindig könnyű összehozni. Szerinte Magyarországon ritkán esik egybe az edző és a versenyző érdeke, utóbbinak pár éve van csak arra, hogy profitáljon valamit a sportból, és ezért lehet fontosabb számára, hogy a pénzdíjas versenyek mögé szoruljanak az inkább csak erkölcsi elismeréssel járók.

„Az afrikai atlétáknál sokkal könnyebb a dolog. Őket a fizikai állapotuknak megfelelően lehet versenyeztetni folyamatosan. Természetesen aki nagyobb maratonra készül, az kisebb, majd nagyobb felhozóversenyeken indul, majd jön a célverseny, és utána a forma kiversenyeztetése. Van olyan atléta is, aki kimondottan egy nagy versenyre készül fel és érkezik Európába. Ebben nagy a rizikófaktor, ha valami miatt nem sikerül a jó eredmény.”

Havi egymilliót is össze lehet futni?

Ha már a lengyelek is egy magyar csapatot támadnak, annak pénzügyi okai is lehetnek. A Biztok cikke azt állítja, hogy a Benedek Team rengeteg pénzt nyert Lengyelországban az elmúlt évben. Ott elég jól pörög futóversenypiac, 2013-ban a különböző versenyeken 163 millió forintnyi volt az összdíjazás. Itthon keveset hallani a Benedek Teamről, és ez nem is véletlen.

„A világon mindenhol jobban megéri utcai futónak lenni, mint Magyarországon. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy itthon csak pár pénzdíjas verseny van. Nagyon sok amatőr van, mint ahogy ezt látjuk a BSI rendezvényein is. Fantasztikus, ami ezen a téren van, de úgy gondolom, jobban nyitni lehetne a profik felé is. A világon ez mindenhol működik. A magyar futóknak ma a szélrózsa minden irányába kell utazniuk, ha pár fillért szeretnének keresni. A magyar futók talán még most is jobbak, mint a környező országok futói. Csak sajnos ez nem derül ki, mert a magyar edzők nem hagyják őket versenyezni. Az európai atléták profi futásának a színvonala nagyon visszaesett, mert ebből már nagyon nehéz megélni, főleg az Európát sújtó gazdasági válság óta. Így a magyarok is labdába tudnának rúgni, ha kimondottan erre specializálódnának" – állítja Benedek.

Az egyik lengyel cikkben azt állították, hogy egymillió forint körüli összeg is összehozható havonta utcai futásból, még akkor is, ha valaki nem a topversenyeken indul. Benedek ezt nem erősítette meg. Azt sem árulta el, menedzserként mennyit kap (a lengyel cikk egy másik istálló kapcsán 15 -30 százalékot ír.) A költségeiről annyit árult el, hogy általában meghitelezi a repülőjegyet, szállást, étkezést, vízumdíjat, biztosítást, nevezési díjat fizet versenyzőinek.

Nem is izzadnak? Biztos csalnak

Azzal a megjegyzéssel, hogy túl lennének versenyeztetve a futói, nem ért egyet, szerinte évtizedekkel ezelőtti megközelítés az, hogy nem lehet sokszor elindulni. Ha megnézzük, Hosszú Katinka, vagy a japán maratonista, Juki Kavaucsi programját, van is ebben valami.

„Kácser Zita öt éve dolgozik velem, ő az egyetlen magyar futó, aki minden bajnokságon elindul és a dobogón áll, a fedett pályás 1500 métertől a mezei futáson át a 10 000 méterig bezárólag. Ráadásul az ötödik évben minden távon egyéni csúcsot futott. Ha jól van összerakva a program és nincsenek nagy sérülések,akkor elkerülhető a kiégés. Van olyan kenyai atlétám is, aki már ötödik éve dolgozik velem és neki sincs ilyen problémája. A hónapokig tartó, hosszútávú edzések sokkal jobban kizsigerelik a szervezetet, mint a jól összerakott versenyprogram, amiben vannak könnyű, közepes és erős versenyek hullámzásai. Amikor verseny jön, az atléta akár tudat alatt is többet pihen, kevesebbet edz, mint amikor csak edzésidőszak van.”

A verseny közbeni doppingolás vádján Benedek is csak nevetni tud, egy lengyel menedzser már azzal is megtámadta, hogy olyan szereket szednek a futói, ami miatt nem is izzadnak. Benedek azt mondta, futóit rendszeresen ellenőrzik, sokszor utaznak is rájuk, de a tesztek eredményei azt bizonyítják, tisztán versenyeznek, hiába mondják rájuk, hogy hónapokon át csak tiltott szerekkel lehetnek formában.

Benedek úgy érzi, hogy a Kelet-Európába kerülő kenyaiak jelenléte nem árt senkinek, sőt, sok pozitívummal is bír.

„Valóban van olyan veszély, hogy a kenyai invázió miatt egyre több fehér atléta vonul vissza. De aki felveszi velük a versenyt, az sokkal jobb eredmények elérésére lehet képes, edzéseken és versenyeken is nagyobb teljesítményre késztethetik egymást. No és ha egy erős versenyen európai atléta ver meg kenyait, annak nagy visszhangja van. Ha nem tömegesen indulnak egy versenyen afrikai atléták, akkor színesítik a mezőnyt, jó reklámot jelentenek a futásnak, jobban eladható mindenütt. Évről évre dőlnek meg a versenyrekordok, ami a szervezőknek és a szponzoroknak jó dolog. Saját tapasztalat, hogy az amatőr futók és a gyerekek nagyon szeretnek fotózkodni az afrikaiakkal."