A fehér maratonista, akitől retteghetnek az afrikaiak

A 26 esztendős Sondre Nordstad Moen már gyerekként is jó időket futott, 11 évesen például 18 perc 15 másodperc alatt futotta le az öt kilométert, pedig ekkoriban még inkább sífutó akart lenni. Abban a sportágban számtalan norvég világsztár van, lehet kit követni, és meg is van az a tudás, amivel elérhető az elit. Tizennégy-tizenöt évesen országos bajnok is volt, de később már atlétikában érvényesült állóképessége.

Tizenhét évesen már 30 percen belül futotta a tízezret, 29:21 volt egyéni csúcsa, ötezret pedig 14:02 alatt futott. Olyan eredmények ezek, amikért sok felnőtt futó is megszenved. Húszévesen már U23-as Európa-bajnok volt tízezren. Minden arra utalt, hogy rövid időn belül a világ legjobbjai között lehet. Egy Achilles-sérülés miatt azonban megtorpant a fejlődése: 

Megfordult a fejében az is, hogy visszatér a sífutáshoz, idézte fel az Nrk.no.

Mégis a hosszútávfutás mellett döntött, pedig az afrikai fölény miatt semmi nem garantálta, hogy eredményes is lesz. Hamar visszatért arra a szintre, ahol volt: 2014-ben már 3 perces ezreknél valamivel erősebb, 1:02:59-ös félmaratont futott. Nagyjából ekkor dőlt el, hogy nem a pályaatlétikában, hanem a maratonfutásban van több keresnivalója. A riói olimpián elért 19. helye egyáltalán nem volt nagy durranás, de bő egy év múlva már úgy beszélhetünk róla, mint Európa legjobb futójáról, vagy akár úgy is, hogy ő a leggyorsabb fehér maratonista.

Ebben nagy szerepe volt az olasz Renato Canovának. A 72 éves edző közel három évtizede dolgozik Kenyában világklasszis maratonistákkal, a norvég futó bízhatott benne, hogy eredményes lehet a módszereivel. Az új rekorddal pedig igazolta is ezt.

Canova egyik alapelve, hogy a futóit magaslaton, oxigénszegény környezetben edzi. Moen is bevállalta, hogy feladja korábbi életét. Január 1-től maratoni rekordjáig 233 napot töltött magaslaton. Kenyában 2400 méteren, az olasz Sestriere-ben 2050, a svájci St. Moritzban 1800 méteren készült. Csak az edzésekre fókuszált, családjától és barátaitól távol úgy élt, mint egy szerzetes: futás, alvás, fizioterápia, ennyi volt a napi programja.

Hetente félelmetesen nagy mennyiségeket futott, 200-240 kilométeres adagjai voltak, és egyre több gyorsiramú edzés került a programjába. Leghosszabb edzése 45 kilométer volt, még a maratont is meghaladta. A tempó sem volt kocogós, 3 perc 30 másodperces ezrekkel nyomta le a távot. Legtöbbet Kenyában, az iteni edzőtáborban töltötte, ahol a legjobbakkal, például a kétszeres világbajnok Abel Kiruival együtt készülhetett. Nem is sokkal verték meg a mzungut (ez az európai futók megnevezése) a helyi sztárok a hosszú edzéseken.

A fejlődése ugrásszerű volt – a futásban kilométerenként néhány másodperc is annak számít a profiknál –, míg Canova elmondása szerint januárban Moen fáradtsága miatt szenvedett a 3:45-3:50-es kilométerekért, ma már úgy kell visszafogni, hogy ne fusson 3:40-es tempónál gyorsabban a regenerációs futásokon.

Moen 2015-ben 2:12:54-gyel debütált a Firenze Marathonon, a riói olimpián a 19. lett, felejthető idővel, de a legnagyobbak is ritkán képesek top időt futni világversenyen. A Canovával közös munka eredménye már áprilisban látszott. Moen gyomorpanaszai ellenére 2:10:07-tel nyert a Hannover Marathonon. Majd októberben jött az egyórás álomhatárt áttörő félmaratonja, Valenciában 59:47-et futott. Ekkor kapta fel a fejét mindenki, hogy ki ez a futó, hogyan lehetett képes ilyen időre. És persze ekkortól kezdték el egyre többen pedzegetni, hogy biztosan doppingolt.

Ahogy nőtt a sebessége, az önbizalma is egyre nagyobb lett. Ez maratonrekordjánál is jól látszott, 30 kilométer után még tudott erősíteni, öt másodpercet faragott korábbi kilométerátlagán. Canova a Letsrun.com egyik fórumbejegyzésében azt írta, tudta, hogy tanítványa képes lehet 2:06-on belül futni, de az a taktika, ahogy ezt elérte Moen, még őt is meglepte.

„Biztos voltam benne, hogy tudok 2:07-et, és talán egy jó napon 2:06-ot is, de 2:05-öt nem vártam. Jó idő volt, és az iramdiktálók jól dolgoztak. Elég sok energiám maradt a verseny zárószakaszára" – nyilatkozta Moen maratonja után. 

Hiába az afrikaiak a leggyorsabbak, az azért még előfordul, hogy a világ nagy maratonjain fehér futó nyer, de olyan időkkel, amelyektől nem nagyon esnek hanyatt. A norvég viszont elég gyors is.

Canova szerint két dolog miatt fontos Moen eredménye:

1. Megmutatta, hogy ha egy tehetséges, ám a kenyaiaknál vagy etiópiaiaknál szerényebb képességű fehér futó csak a futásra koncentrál néhány évig, tud olyan jó lenni, mint az afrikai atléták, sőt akár még jobb is.
2. Tisztán, tehát dopping nélkül is a világ legjobbja lehet valaki, legyen az afrikai vagy más földrészről származó.

Az olasz edző többször is hangsúlyozta, Moen dopping nélkül készül, hiszen az az ő edzői szemléletével sem összeegyeztethető. A norvég sikere a szisztematikus munkában rejlik, és talán abban, hogy sikerült átlépnie egy mentális gátat is. Canova azt vallja,

A terhelésüket stopperórához, pulzusmérőhöz igazítják, ami nem mindig tükrözi a teljesítőképességük határát. A túledzéstől, kimerültségtől félve lassabbak az edzéseik.

Az olasz szerint a jóval naturalisztikusabban futó kenyaiak, akik nem nézik az órát, nem olvasnak edzéselméleti könyveket, nem követik mások edzésterveit, keményebb iramra tudják magukat késztetni.

Moen a jelek szerint már kenyai módra fut, de hogy tényleg korszakos maratonistáról beszélhetünk-e, arra a következő évek adják meg a választ. Ha már stabilan hozná a 2:05-2:06-os időket, azzal is sokra viheti, ha pedig legalább még egy percet javítana az Európa-csúcson, akkor be kell látnunk, Canovának igaza van.

Egyébként ha a női mezőnyt nézzük, már most igazolást nyert a tétele. A világcsúcsot még mindig a brit Paula Radcliffe tartja.