Végig téma volt a nyári budapesti világbajnokság Isztambulban
Nem kell szégyenkeznünk a magyar eredmények miatt
– jelentette ki Gyulai Miklós, a magyar szövetség elnöke az atletika.hu-nak. Az isztambuli fedett pályás Európa-bajnokságon 16 magyar versenyző vett részt, közülük hárman jutottak döntőbe. Krizsán Xénia ötpróbában ötödik, Márton Anita súlylökésben hatodik, Kerekes Gréta 60 gáton hetedik lett.
Az a 16 fő, aki kvalifikálta magát, az már önmagában dicséretes. Nem vagyunk nagy fedett pályás nemzet, így ez a létszám kifejezetten jónak számít. Én azt láttam, hogy mindenki próbálta kihozni magából a maximumot. Azok a szakmai programok, amelyek elindultak és zajlanak, azok folyamatosan »termelik ki magukból« a fiatal atlétákat. A rutin aztán hozott három döntős helyezést
– értékelt Gyulai Miklós az atletika.hu-nak.
Scheidler Géza sportszakmai igazgató szerint nem voltak nagy magyar meglepetések, hiszen a formaidőzítést nem erre az eseményre tervezték. A cél az, hogy mindenki, aki Isztambulban magyar színekben indult, a 2023-as, hazai rendezésű világbajnokságon is ott legyen. Gyulai megjegyezte:
Bárkivel beszéltem, mindig szóba került a nyári vb. Minden bizonnyal a rendezési hagyományainkhoz hűen ezúttal is remek világversenynek lehetünk házigazdái
– taglalta a szövetség elnöke.