Ez nem az a sportág, amit hobbiszinten lehet csinálni
Magyarország idén nyáron sporttörténetének legnagyobb eseményét készül megrendezni. A világ egyik legjelentősebb sporteseményének számító atlétikai világbajnokságnak a Lágymányosi híd tőszomszédságában a vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központ lesz a helyszíne augusztus 19. és 27. között. Annak érdekében, hogy az érdeklődők, a helyszínre majd kilátogató szurkolók számára még közelebb hozzuk az eseményt és a sportágat, ötrészes minisorozatunkban a jelenkori magyar atlétika meghatározó alakjait kértük fel, hogy avassanak be minket, laikus nézőket versenyszámuk rejtelmeibe. Az első részben a gátfutó Kozák Luca vendégei voltunk.
A 27 éves sportoló Debrecenben, a Gyulai István Atlétikai Stadionban látott vendégül minket, és tanította meg a gátfutás alapjait – több-kevesebb sikerrel... Az Európa-bajnoki ezüstérmes atléta egyebek között kitért arra, hogy
- mik a legnagyobb különbségek a női és a férfigát között;
- mennyire megtervezett minden lépése egy versenyen;
- elijesztheti-e a sportolót, ha bukik egy nagyot;
- mi befolyásolhatja leginkább az atléták teljesítményét egy futamban;
- hogy néz ki a tökéletes rajt;
- pályafutását követően vonzza-e az edzősködés.
Kozák Luca hosszabb interjút is adott lapunknak, amelyben a budapesti világbajnokságról és céljairól is beszélt az Indexnek.
(Borítókép: Kozák Luca 2023. május 16-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)