A világ élvonalában küzd az olimpiai ezüstérmes Halász Bence, de edzőjétől még jócskán elmarad

Le a kalappal a kalapácsvető Halász Bence előtt, aki parádés évadot zár 2024-ben a párizsi olimpiai és a Rómában megszerzett Európa-bajnoki ezüstérmével. Nem csoda, hogy idén is őt köszöntötték az év magyar atlétájaként, 2018 óta immár a hatodik alkalommal.

Ez idő alatt olyan kalapácsvető-nagyágyúkat sikerült legalább egyszer legyőznie, mint amilyen a tokiói olimpiai bajnok, lengyel Wojciech Nowicki, annak honfitársa, az ötszörös világbajnok Pawel Fajdek, Eivind Henriksen, a norvégok olimpiai ezüstérmese, valamint a párizsi és római bronzérmes ukrán Mihajlo Kohan. Hab lenne a tortán, ha a világ- és olimpiai bajnoki címvédő kanadai Ethan Katzberg skalpja is a szerzeményei közé kerülne, de úgy tűnik, hogy erre jó ideig még várnia kell.

Sokkal valószínűbb, hogy hamarosan beéri vagy túl is szárnyalja Németh Zsoltot, az 1999-ben világbajnoki ezüstérmes edzőjét, aki az immár 25 éves egyéni csúcsával továbbra is 64 centiméterrel vezet legsikeresebb versenyzője előtt.

A „Dobópápa” hagyatéka

A vasi sikerkovács Németh Zsolt Indexnek adott nyilatkozatából először is az derült ki, hogy hazájukra büszke, környezetüket óvó és ezzel példát mutató embereknek nevelik a DOBÓ SE atlétáit, akiknek ötödik éve az olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnoki harmadik helyezett kalapácsvető, Halász Bence a frontembere. A lokálpatriotizmus és a hazafiasság szelleme már akkor is körüllengte a szombathelyi bajnokképző műhelyt, amikor még a „Dobópápaként” emlegetett Németh Pál adta meg a hangot, szabta meg a fejlődés irányát és ütemét. Amióta a sokoldalú mesterember 2009-ben eltávozott, fiai, László és Zsolt testesítik meg a szülői ház szellemét, ugyanarra igyekeznek megtanítani a versenyzőiket, mint amilyen értékekről és elkötelezettségről az édesapjuktól nap mint nap hallottak.

„Azt szeretnénk, hogy velünk, a mestereikkel együtt a versenyzőink is hazafiként és lokálpatriótaként éljék az életüket, meggyőződésüket szóban és tettekben is bizonyító sportemberek módjára. Küldetésünk akkor mondható sikeresnek, ha mindenkiben, fiatalabbakban és idősebbekben egyaránt tudatosul, hogy honnan jöttek, és hova tartoznak, és ennek jelét is adják. Erről nem szólnak a tankönyvek, a hazafiasság témája az edzőképzés módszertani jegyzeteiben sem szerepel, mi mégis úgy érezzük, hogy a nemes lelkületű sportembereket fűtenie kell a hazaszeretnek” – ezzel a szép gondolattal kezdte a lapunknak adott nyilatkozatát Németh Zsolt, a szombathelyi műhely sportszakmai dirigense, akit nemrégiben erősítettek meg a megújulást ígérő Magyar Atlétikai Szövetség egyik alelnökének tisztében, majd az év edzőjeként köszöntöttek.

A kalapácsvetők rögös útját járó Németh Zsolt 28 éves volt, amikor a sevillai világbajnokság döntőjének utolsó fordulójában „feldobta” magát” a dobogó második helyére. Pali bácsi, a büszke apa és sikerkovács nem hitt a szemének. Arra viszont már kevésbé lehettek büszkék a szakvezetők, hogy azon a világbajnokságon éremhez Zsolton kívül a 28 tagú magyar válogatottból senki sem jutott. Erre mondták azt akkoriban, hogy Németh Zsolt ezüstérme arannyal ért fel Sevillában.

„Úgy meglepődtem, hogy zavaromban bocsánatot kértem Gécsek Tibitől, a klubtársamtól és az atlantai olimpiai aranyérmes Kiss Balázstól, az egy évvel korábban Budapesten megrendezett Európa-bajnokság első és második helyezettjétől. Szinte minden hozzáértő nálam esélyesebbnek tartotta őket, a papírforma ugyan magyar érmes helyet ígért, de a statisztikusok nem velem számoltak. Az 1999-es világbajnokságot a legjobb eredménnyel érkező német Karsten Kobs nyerte 80,24 méterrel, az ezüstérmet érő dobásom 79,05 volt, mögöttem két centiméterrel lemaradva pedig az ukrán Vladiszlav Piszkunov következett. Ugyanebben az évben egy veszprémi versenyen 81,56 méterre javítottam az egyéni csúcsomat, amivel mostanában is éremre lehetne vadászni a világversenyeken. Egyetlen példa: huszonkét évvel Sevilla után Tokióban az ötszörös világbajnok lengyel Pawel Fajdek 81,53-mal lett olimpiai harmadik helyezett, képzeletbeli meccsünket három centivel én nyertem volna...”

Halász Bencét nagy reménységként fogadták, de túl merész álmokat akkor még nem szőttek róla

A ma már a mesteredzők elitjébe tartozó Németh Zsolt az atléta-pályafutása csúcsát jelentő 1999-es esztendőben még álmaiban sem gondolt arra, hogy az edzői mesterséget kitanulva egyszer majd olyan versenyzője lesz, aki őt is felmúlva a világ legjobb kalapácsvetői között vitézkedik. Az istenadta talentum, Halász Bence 13 éve került Jánoshalmáról az onnan 300 kilométerre fekvő Szombathelyre, kiemelkedő tehetségként és nagy reménységként fogadták, de túl merész álmokat még akkor sem szőttek az edzői.

Bence szinte már mindenben megelőzött, nem rohamléptekkel, de folyamatosan fejlődik, a világversenyek ismert és elismert szereplője lett. Ezt bizonyítja az olimpiai ezüstérme, a két világbajnoki bronza, a három dobogós helyezése az Európa-bajnokságon, de idesorolhatnám fiatalabb éveiből a junior világ- és Eb-győzelmeit, az ifjúsági olimpián elért második helyét, ahogy az U23-as Európa-bajnoki aranyérmét is. Ő már nemcsak a DOBÓ SE frontembere, hanem az egész magyar atlétikáé is, akinek még legalább 6-7 évig felfelé ívelhet a pályafutása, bőven Los Angelesig és remélhetően még az után is. Nem szoktuk egymáshoz hasonlítani a pályafutásunkat, de mindketten tudjuk, hogy az ő egyéni csúcsán legkevesebb 65 centimétert kell javítani, hogy az én 1999-es legjobbamat is felülmúlja. Nem siettetem, ami késik, az atlétikában sem múlik.

A tavalyi budapesti világbajnokság után az első számú közönségkedvenc, Halász Bence alaposan ráijesztett a családtagjaira, a hozzá közel álló ismerőseire, ahogy az edzőire is.

„Tüdőgyulladással ágynak esett, nagyon megviselte a betegség, talán azért, mert az elképesztően nagy terhelés kifacsarta a szervezetét, az immunrendszere nem úgy védte, ahogy a nagy menetelés közben. Rossz volt ránézni, lefogyott, és még megszólalni is alig tudott. Hónapokkal a világbajnokság után, valamikor decemberben is csúnyán rájött a köhögés, pedig a legnehezebb napokon akkor már régen túl volt – folytatta a szombathelyi mesteredző. – Sok idő telt el addig, amíg újra a »régi« Halász Bencét láttam magam előtt, aki képes a legnehezebb erősítő edzéseken a teljesítőképességének felső határát súrolni, majd az ebédnél négy jókora szelet rántott hússal pótolni a leadott kalóriákat.”

A terhelés fokozatos növelése után három hete kapcsoltak magasabb fokozatra. Terveik szerint három hosszabb edzőtáboruk lesz, az első és a harmadik Cipruson, a második pedig vagy Dél-Afrikában, vagy Mauritiuson. A minden igényt kielégítő afrikai sportközpontba szívesen térnének vissza, mert ott prímák a feltételek, mégis megfontolják a helyfoglalást, mert tavaly februárban a buszsofőrjüket a banditák alaposan helybenhagyták, elvették tőle az indítókulcsot, és elkötötték a szálloda tulajdonát képező járművet. Mindez percekkel azok után történt, hogy a szombathelyiek kiszálltak a buszból, és felszálláshoz készülődtek a helyi légikikötőben.

A Katzberg-rejtély egyelőre megfejthetetlen a magyar szakemberek számára

Németh Zsolt úgy gondolja, hogy a budapesti világbajnokságon még kis különbséggel, a párizsi olimpián viszont már fölényesen győztes kanadai Ethan Katzberg a közeljövőben sem talál legyőzőre, olyannyira nem, hogy még az orosz–ukrán Jurij Szedih 38 éve felállított 86.74 méteres világcsúcsát is megközelítheti.

„Igyekeztünk megfejteni a Katzberg-rejtélyt, de nem jutottunk dűlőre” – ismerte el Németh Zsolt, aki bölcsen nem fűzött kommentárt ahhoz, hogy egy olyan kalapácsvető, aki 2022 áprilisában még a 70 méter körül teljesítő dobóatléták közé tartozott, két évvel később már 84.38-nál tart, és mindezt 22 esztendősen teszi.

„Ilyen kozmikus sebességű fejlődést felelőtlenség lenne beígérni, inkább maradunk két lábbal a talajon, és járjuk a magunk tervezhető útját. Jövőre a szeptemberi tokiói világbajnokság jelenti a legnagyobb kihívást, de már júniusban, a csapatok Európa-bajnokságán is azon lesz Bence, hogy a magyar válogatott a lehető legjobb helyet foglalhassa el. Szeretnénk a felkészülésünk minden feladatát a lehető legprofibb módon megoldani, ez csapatmunka lesz a javából. Új nagy ellenfelek feltűnésére nem számítunk, de még az sem biztos, hogy a tokiói olimpiai ezüstérmes norvég Henriksen leteszi-e a kalapácsot. Hallunk olyat, hogy az olimpiai aranyérmes és háromszoros Európa-bajnok Nowicki 35 évesen már nem érzi magát kellőképpen motiváltnak, miközben a lengyel sportvezetés mindent elkövet annak érdekében, hogy Bence „ősi” ellenfele maradjon a körön belül. Számunkra a 2025-ös világbajnokságon egy újabb érmes helyezés megszerzése a cél, amire azt is mondhatnám, hogy tavaly óta ennél alább nem is adjuk” – mondta befejezésül Németh Zsolt, a világbajnoki ezüstérmes atlétából lett mesteredző.

(Borítókép: Halász Bence (b) és edzője, Németh Zsolt a férfi-kalapácsvetés döntőjében a 2024-es, párizsi nyári olimpián 2024. augusztus 4-én. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)