További Boksz cikkek
- Tyson Fury negyedmázsával nehezebb Olekszandr Usziknál
- Tizenegy percig bámulták egymást, Uszik és Fury már a meccs előtt rekordot döntött
- Tyson Fury az első sportoló, aki őszintén bevallja, miért pofoztatja magát
- Sorsfordító döntés előtt a magyar ökölvívás, az életben maradás a tét
- Kokó egy hónap alatt felkavarta a magyar boksz áporodott pocsolyáját
A huszonharmadik, a végső
Megvédenie azonban nem sikerült a címét, és látva, hogy a klubja 32 évesen már nem lát benne üzleti lehetőséget, március elsején bejelentette visszavonulását. Gdanski ellenfele - 87-ben junior Európa-bajnok lett a városban -, az amerikai Trumble eddig tizenegy győzelmet és tizenöt vereséget jegyez, legutóbb november végén bokszolt, akkor amerikai riválisától, Zahir Raheemtól kapott ki.
A gála csúcspontja azonban Dariusz Michalczewski összecsapása lesz, aki újfent címvédésre készül. Történelmi pillanat következik azonban el az életében, hiszen szülőföldjén először lép ringbe. Az eddig 33 meccsén négy vereséget begyűjtő amerikai Joey de Grandis hat hétig készült kizárólag erre az "ütközetre".
Michalczewski: életem meccse lesz
A telt ház ebből adódóan már most garantált, Michalczewski kedvéért egyébként is számos szurkoló szokott elzarándokolni. "Életem meccse következik szombaton" - mondta, és azt is kijelentette, hogy noha a szurkolók hosszú küzdelemre számítanak, ő megpróbál mihamarabb véget vetni a találkozónak.
Az Universumnál korántsem tartanak attól, hogy legnagyobb üdvöskéjüket is hazai pályán éri megrendítő ütés. Bíznak abban, hogy a félnehézsúlyú Michalczewski negyvenhatodik meccsén is veretlen marad.
|