További Boksz cikkek
- Minden napra egy Mike Tyson-bomba: Evander Holyfield kihívta a füle megcsonkítóját!
- Videón a perdöntő bizonyíték, ahogy Mike Tyson megkegyelmezett Jake Paulnak
- Kokó lerántja a leplet a Jake Paul – Mike Tyson-meccs titkairól
- Ezt a szőke lányt többen bámulták, mint Mike Tysont és Jake Pault együttvéve
- Nem akárki Mike Tyson legyőzőjének barátnője, igazi sporthíresség
A harmadik címvédés következik
Erdei Zsolt
Első címvédése tavaly májusban éppen Garay ellen volt, és akkor többségi pontozással (114-114, 115-113, 116-112) győzte le az argentint. Erdei egyébként huszonkettedik profi mérkőzésére készül, eddigi mérlege hibátlan, míg ellenfele huszonöt találkozójából csupán kettejük májusi mérkőzését veszítette el.
Győzelem esetén idén még két címvédés
Az olimpiai bronzérmes magyar öklöző tisztában van vele, jobban be kell osztania erejét, mint tette azt kettejük első összecsapásán, és nem szabad ész nélkül előre mennie. Erdei nem foglalkozik Garay hangzatos kijelentéseivel, melyek szerint ezúttal ő nyer. "Ez valahol természetes, hiszen senki nem úgy készül egy címmeccsre, hogy kifog kapni", jegyezte meg. Erdei már érzi magán a meccs előtti feszültséget, ami szerencsére a ringbe lépéskor elmúlik.
Idei további terveiről még nem tudott bővebben beszámolni, hiszen sok minden függ a szombati összecsapás eredményétől. Amennyiben megvédi övét, úgy valószínűleg idén még kétszer kell megtennie ugyanezt. Amennyiben vereséget szenvedne szombaton, minden bizonnyal többször kellene ringbe lépnie, hogy ismét kihívó lehessen.
Ha nem lesz meccs, lesz esküvő
A szombati fellépés után nem lesz komolyabb pihenés, mert hivatalos ügyben kell Las Vegasba utaznia. Mint elmondta, nem kedvence az amerikai város, de ha már oda kell mennie, kiviszi a barátnőjét is, és eltöltenek ott egy hetet. "Szívesebben utaznék valamelyik Karib-tengeri szigetre, de most még nem tudom az idei programomat, így nem szerveztem komolyabb nyaralást.
Emellett még egy fontos "fellépés" várhat rá idén. "Ha a versenyprogram úgy alakul, akkor a nyáron szeretném elvenni feleségül Arabellát, a barátnőmet. Ehhez azonban az kell, hogy a tervezett időpontban ne legyen címmeccs, vagy ne essen egy felkészülési időszakra"- mondta magánéletéről Erdei, aki azt is elárulta, még három évig akar a profik között szerepelni, és nem a ringből akar nyugdíjba menni.