Roy Jones nem akarja abbahagyni

2005.10.04. 16:03
Hiába volt korábban négy súlycsoportban is világbajnok Roy Jones Jr., a múlt hétvégén, Antonio Tarvertől elszenvedett veresége sikeres pályafutása végét jelenti. Ő azonban még elszánt, azt mondja, a csúcson van.
"Visszatérek!" - mondta határozottan Roy Jones Jr., azon a sajtótájékoztatón, melyet a floridai Tampában tartottak nem sokkal azután, hogy egyhangú pontozásos vereséget szenvedett az amerikai Antonio Tarvertől.

A profi boksz egyik legendás alakja úgy érzi, végig méltó partnere volt a későbbi győztesnek, hiszen csak egyszer volt megfogva, igaz akkor majdnem padlóra került, mint legutóbbi összecsapásuk alkalmával. (Akkor már a második menetben padlón volt, míg most a tizenegyedikben kapott hatalmas pofont.)

Mindkét fél önmagát dicsérte

A profiboksz.hu szaklap szerint Jones úgy érzi, a csúcson van. "Jó olyan bajnoknak lenni mint én. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, de tudom, hogy elvesztettem a mérkőzést" - mondta, majd megjegyezte, büszke magára, hogy nem állt le verekedni, holott Tarvert csak így lehet legyőzni.

Tarver ugyanakkor örült annak, hogy alaposan felkészült és nem hagyta, hogy "elaltassák" az olyan hírek, miszerint Jones már egy megtört bunyós. "Az elmúlt tíz év legjobb Roy Jonesát látták ma este, és bárki, akivel megküzdött az elmúlt tíz évben, bizonyosan ma is kikapott volna tőle, de a bajnokot, a 'Magic Man'-t nem tudta legyőzni" - dicsérte magát Tarver

Tarver könnyebb bunyóst akar

A sajtótájékoztatón jelen volt Glen Johnson is, aki azonnal kihívta Tarvert. Az amerikai öklöző azonban egyelőre elhárította a "felkérést", mondván az elmúlt időben a világ öt legjobb bokszolójával mérkőzött, most egy kicsit könnyebbet szeretne.