Menzert is szétverték, de kiütéssel nyert

2010.01.12. 11:29
A 29 éves, kazah származású, világbajnok német bokszolónő élete egyik legkeményebb meccsét vívta Ramona Kühnével.

Négyezer magdeburgi néző előtt vívott címmérkőzésen a pehelysúlyú Ina Menzer, három övét - WBC, WIBF, WBO - is kockáztatta.

Ellenfele a szintén német Ramona Kühne volt, a szokatlanul látványos, nyílt és véres összecsapást a 6. menetben Menzer technikai KO-val nyerte.

„Tudtuk, hogy pontozással nem nyerhetünk, ezért vállaltuk fel ezt a nyílt mérkőzést, de végül veszítettünk” – mondta Kühne edzője. Tanítványa szeme felett négycentis seb keletkezett, és az orra is eltörött.

Az universumos Menzer valamelyest jobb állapotban volt, de neki egy hatalmas monokli éktelenkedett a szeme alatt.

A Bild arról tudósított, hogy könnyebb kesztyűkkel – 283,5 grammosokkal - estek egymásnak, ezért tettek a szokottnál nagyobb kárt egymásban.

„Minden egyes ütésnek nyoma volt” – panaszkodott Menzer. Edzője, Michael Timm úgy gondolja, a tízunciás kesztyűket be kellene tiltani.