Fidel Castróval alkudozott a Kuba körül úszó kaszinóról a magyar Bokszpápa

Gyertyák a szivarosdobozon

Igazán nem kellett volna, sutyorások...,

rebegte meghatottan, amikor születésnapja előestéjén mi, néhányan tisztelői, barátai meggyújtottuk a két doboz karibi szivarra helyezett 7-es és 5-ös gyertyát. 

Mert, bizony, Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség tiszteletbeli elnöke hetvenöt éves. 

Mikortól is datálódnak az első közös emlékeink? 1984-ből, a havannai Barátság Versenyről, a gyalázatos Los Angeles-i bojkott miatt beiktatott pótolimpiáról? Alighanem onnan. Együtt ámuldoztunk a Coliseo de la Ciudad Deportiva lelátóján, együtt dörzsöltük a szemünket, ahogy a szovjet (valójában grúz, vagy ahogy manapság mondanánk, georgiai) Valerij Abadzsan verte éppen a legyőzhetetlennek hitt Teófilo Stevensont, mint a kétfenekű dobot. Mígnem az akkor már háromszoros olimpiai bajnok kubai óriás egy borzalmas felütéssel véget vetett az addig számára vesztésre álló ütközetnek. 

Micsoda csapatunk volt, a 91 kilós Alvics Gyuszi hajszállal kapott ki a döntőben a kubai Felix Savóntól, Váradi Jancsi, Bacskai Imi, Hranek Sanyi és Füzessy Zoli pedig bronzérmet szerzett. Ez már az a csapat volt, amelyik az 1985-ös budapesti Eb-n egy arany-, három ezüst- és három bronzéremmel parádézott

 – idézte fel az ünnepelt minden idők egyik legsikeresebb magyar Európa-bajnoki szereplését.

Papp Laci mellett csiszolódott

Csötönyi akkoriban Papp László szövetségi kapitány segítője volt, a „kisfőnök”, aki a munka dandárját végezte a legendás háromszoros olimpiai bajnok mellett. Nem akármilyen edzői múltra tekinthetett vissza; a hetvenes években a Német Demokratikus Köztársaságban, vagyis az NDK-ban, Zwickauban dolgozott, ott ismerte meg első feleségét, ott született a kislánya. Hazatértét követően a Csepelben edzősködött olyan legendákkal együtt, mind a kosaras Glatz Árpád vagy Németh László. A válogatottnál 1979-től 1988-ig dolgozott Papp László segítőjeként, majd 1989-től a Német Szövetségi Köztársaságban, a szomszédtól minden szempontból nyugatabbra fekvő NSZK-ban, a CSC Frankfurtnál volt szaktanácsadó, de valójában ő volt a klub vezetőedzője. 

Magyar légiósaim is voltak, nem is akármilyenek. Alvics Gyuszi például olyan tehetségesen futballozott, hogy az Eintracht Frankfurt le akarta igazolni, ötvenezer márkát fizettek volna érte, de Gyuszi inkább bokszolt. Meg is nyertük a német csapatbajnokságot, amikor hazatértünk a döntőről, tízezer ember ünnepelt minket a főtéren, a városháza előtt.

Aztán beszippantotta az üzleti élet, merthogy ösztönös tehetsége volt a bizniszhez. Előbb a pécsi Casino Imperiál, majd a belvárosi Lido kaszinójának lett az igazgatója. 

„A kaszinó tele van simlisekkel, zsetonlopókkal, lapszámlálókkal, olyanokkal, akik összejátszanak a krupiéval, csakhogy amikor ezeket csiszolták, én már régen fényes voltam! Wiesbadenben három hónapig tanultam a szakmát, aztán a nevadai Renóba is kiküldtek egy tanfolyamra. Itthon pedig Szegeden azonnal bedobtak a mély vízbe. Egy ideig nálam dolgozott Kiss Laci, a Vasas volt válogatott futballistája, csodálatos szeme volt. Azért alkalmaztam, hogy kiszúrja a trükközőket, a csalókat.”

Beszippantotta a kaszinók világa

A kaszinó romantikus világ, emlékezzünk csak a legendás Casino című filmre Robert De Niróval és Sharon Stone-nal. Csötönyiből ömlenek a hihetetlen, mégis igaz sztorik.

„Egyszer Bukarestben  –  mert ott is voltam igazgató  –  a Dinamo elnöke játszott, akit nem sokkal később sikkasztás miatt lecsuktak. Már 180 ezer dollár nyerésben volt, a teremfőnök kezét tördelve rohant be hozzám, hogy nagy a baj. Az elnök mindig a 17-est és környékét rakta meg hatalmas pénzzel, s valahogy mindig oda hullott az elefántcsontgolyó. Lecseréltem a krupiét, és odaküldtem a ház úgynevezett »killer dealerét«, a következő utasítás kíséretében: a 17-es szám nincs is az asztalon! Amikor hajnalban bezárt az üzlet, az elnök egymillió dollár veszteséggel távozott...”

„De Pécsett is volt hasonló esetem. Egy Kovács nevű híres játékos 280 ezer márkát nyert, már fel kellett küldenem Pestre az egyik alkalmazottunkat pénzért, mert kiürült a kassza. A pasas gúnyosan érdeklődött, meddig tartunk nyitva, mert szeretné elnyerni a kaszinó összes pénzét. Kínomban összehívtam a dealereket, s megkérdeztem, ki nem játszott még a Kováccsal? Egy szemüveges, sírós hangú lány félénken felemelte az ujját, de azonnal hozzátette, ő nem is akar, mert rosszul érzi magát. Az engem nem érdekel!, üvöltöttem, majd odaállítottam a Korda Zsuzsikát – mert így hívták – Kovács asztala mellé. Amikor hajnali négykor bezártunk, én fizettem ki a taxiját az ürgének, mert annyi pénze sem maradt, hogy kocsit rendeljen.”

Az üzleti életben egymást váltották a sikerek és a kudarcok, bár az előbbiből jóval több akadt. Azért minden még neki sem sikerülhetett...

„1995-ben nem a mi cégünk privatizálhatta a HungarHotelst, holott a mi pályázatunk volt a legjobb. Néhány hónap múlva az általunk ajánlottnál jóval kisebb összegért kótyavetyélték el a szállodaláncot. Vagy amikor 1994-ben Fidel Castro nem engedte, hogy Magyarország, Ukrajna, Románia és Kenya után Kubában is kaszinót nyissunk. Pedig remek protekcióval jutottam be hozzá!”

Üzleti tárgyalás Fidel Castróval

Meseszerű a történet, hű Csötönyihez, aki villámló szemekkel adta elő, és még harminc év távolából is átélte az eseményeket.

„Alcides Sagarrának, a kubai ökölvívás pápájának, jó barátomnak szabad bejárása volt a kubai Comandantéhoz. Egy kubai sportutam alkalmával megkértem Sagarrát, valahogy juttasson be Fidel Castróhoz, mert szeretném megszerezni az engedélyét ahhoz, hogy a Schilling Casino a szigetországban is nyisson üzletet. A legpatinásabb havannai szállodát, a Nacionalt szemeltük ki erre a célra. Castro roppant udvariasan fogadott, de amikor meghallotta, miről van szó, felordított, akár a sebzett vad: »No yanquí, no droga, no casino!« Vagyis: amíg Kubában ő a góré, addig oda nem teszik be a lábukat a jenkik, és nem lesz kábítószer meg kaszinó. Én még azt is felajánlottam, hogy ne Kubában legyen a kaszinó, hanem egy hajón, ami sziget körül kering, de az öreg hajthatatlan volt. Hát, ennyiben maradtunk, de azért búcsúzóul kaptam tőle egy nagy doboz Cohiba szivart.”

(A történelmi hűség kedvéért itt jegyezzük meg, hogy a rezsimváltás előtti Kubára, különösen Havannára igen erősen jellemző volt a pezsgő élet – elsősorban az amerikai turistáknak köszönhetően –,  amelynek szerves részét képezte a kaszinók világa.  Ezt a világot és korszakot mutatja be Robert Redford főszereplésével a Havanna című film.)

Egy telefon, és megkerül az ellopott Ibiza

Csötönyi kapcsolatai legendásak voltak, nemcsak a legmagasabb kormánykörökben. Azt mondják, az alvilági nehézfiúk is rettegtek tőle, már csak azért is, mert többen bokszolóként kezdték a karrierjüket, és pontosan tudták, hogy nem ajánlatos Csötönyivel tengelyt akasztani. Ami tény és való: húsz évvel ezelőtt ellopták az autómat, egy SEAT Ibizát, és kétségbeesésemben megemlítettem Sanyinak a tragédiámat. 

Csötönyi csak annyit kérdezett, mi volt a rendszáma a kocsinak, majd faképnél hagyott. Két nappal később, este tíz körül megcsörrent a telefonom, és egy reszelős hang beleszólt. 

Menjen a kelenföldi Major utca 12. elé, ott találja a kocsiját, az ajtaja nyitva, a kulcs a kesztyűtartóban. 

Nem szaporítom a szót, az eperszínű SEAT Ibizám ott várt rám, hibátlan állapotban...

Ha már Kuba az imént szóba került, a kétezres évek elején minden januárban Cojimarban edzőtáborozott a magyar bokszválogatott, abban a kis tengerparti faluban, ahol Ernest Hemingway híres regénye, Az öreg halász és a tenger játszódik. Jómagam szerveztem ezeket az utakat, akkoriban a szövetségben dolgoztam nemzetközi igazgatóként. A helyiek és a sportág legendás alakja, Stevenson többször látogatott meg minket a Hotel Panamericanóban, Csötönyit pedig testvéreként szerette. Mondjuk, meg is volt rá minden oka, Sanyi az ilyen látogatások alkalmával mindig ötszáz dollárt dugott a háromszoros olimpiai bajnok zsebébe...

A kor persze még egy ekkora legendán is nyomott hagyott, legutolsó látogatásakor korábbi kiváló fizikumából nyomok maradtak csupán. Egészségileg már nem volt teljesen rendben a nagy bajnok, aki mégis elfogyasztott kilenc vodka-narancs koktélt, majd beszállt a Zsigulijába, és visszahajtott Havannába. Még szerencse, hogy sofőrrel érkezett...

Aktatáska az asztalon 

No de vissza a bokszhoz. 1996 októberében, nem sokkal az atlantai olimpia után Csötönyit az anyagi csődbe jutott magyar szövetség megválasztotta elnökének. Szemtanúk elmondása szerint az akkor kaszinóigazgatóként tevékenykedő üzletember letett egy aktatáskát az asztalra, azzal, hogy ebben tízmillió forint van, ebből ki lehet fizetni a szövetség adósságát. Néhány perc múlva Csötönyi Sándornak hívták a MÖSZ elnökét. (Az már sohasem fog kiderülni, hogy mi lett volna, ha ki kell nyitni azt az aktatáskát...)

Az viszont történelmi tény, hogy a magyar ökölvívósportban kevés olyan eredményes húsz év volt, amint ami ezután következett, Csötönyi regnálása alatt.

Azzal kezdtük, hogy 1997-ben Kovács István és Erdei Zsolt aranyérmes lett a budapesti világbajnokságon, majd Káté Gyula megnyerte ugyancsak Budapesten a junior vb-t. És ha Madár nem lesz váratlanul szerelmes a sydney-i olimpián, akkor a bronzérme helyett arannyal, a magyar ökölvívás tizedik olimpiai aranyérmével jöhettünk volna haza Ausztráliából. Így viszont meg kellett elégednünk a bronzéremmel... Minden Eb-ről érmeket hoztunk, 2010-ben Bacskai Balázs Moszkvában Európa-bajnokságot nyert, egy évvel korábban, Milánóban pedig Káté Gyuszi világbajnoki bronzérmes lett, megismételve 2003-as bangkoki eredményét – a mai napig ez a magyar boksz utolsó vb-érme. 

Aztán egyre vékonyabban csörgedeztek az eredmények, válságba került a magyar boksz, amit a Padre, a sokfelé Keresztapaként emlegetett Csötönyi sem tudott megakadályozni. 2017-ben átadta az elnöki pozíciót egyik kedvenc bunyósának, Erdei Zsoltnak. 

„Azóta tiszteletbeli elnökként kísérem figyelemmel a sportágat. Nagyon bízom benne, hogy a párizsi olimpián a hagyományokhoz méltó lesz a szereplésünk. Eddig két kvótánk van Hámori Luca és Kovács Richárd révén, de ehhez még szerezhetünk egyet vagy kettőt”– álmodozik a mester. 

Mert a boksz iránti szerelem olthatatlan, akár van tisztsége Csötönyinek, akár nincs. Minden eseményen felfedezhetjük a nézőtéren, legyen az magyar bajnokság vagy ifjúsági torna. Meglátásai mindig ülnek, mindig hajszálpontosak, hiszen kisujjában van az ökölvívás tudománya. Csaknem hét évtized a ring mellett nem múlik el nyomtalanul. Ahogy korábban idéztük is az ünnepelt kedvenc bonmot-ját:

Amikor titeket még csak csiszoltak, én már fényes voltam...

(Borítókép: Csötönyi Sándor. Fotó: Tövissi Bence / Index)