Bedurvult a NOB: Vagy beléptek az új világszövetségbe, vagy nem lesz boksz Los Angelesben!

2024.10.04. 13:04
Egyértelmű és kemény levelet intézett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság valamennyi nemzeti olimpiai bizottsághoz: utasítsák hazájuk ökölvívó-szövetségét, hogy szakítson meg minden kapcsolatot az orosz irányítás alatt és a Gazprom pénzéből működő Nemzetközi Ökölvívó Szövetséggel (IBA), különben az ökölvívás lekerül a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjáról.

Az előzményekről annyit kell tudni, hogy az IBA elnöke 2020 óta az orosz Umar Kremljov. A 42 éves Kremljov eredeti neve Umar Luftullojev, és tizenkét évvel ezelőtt változtatta nevét hivatalosan Kremljovra. Állítólag több okból. Egyrészt nem akarta, hogy tádzsik vezetékneve legyen, a Kremljov oroszos hangzású, már csak azért is, mert a szótő a Kreml. 

Másfelől így akarta eltávolítani magát ifjúkori bűncselekményeitől, tudniillik 2004-ben kényszerítés, 2007-ben pedig garázdaság miatt elítélték. 

Kremljov 19 éves koráig bokszolt, majd 2016-ban előbb főtitkára, majd elnöke lett az Orosz Ökölvívó Szövetségnek. A sportvezető mára milliárdos lett, az ő cége uralja a teljes oroszországi sportfogadást.

Kremljovot 2020. december 12-én az IBA elnökének választotta. A jelenleg 198 országot tömörítő szervezet egyetlen – bár bőkezű – szponzora az orosz állami olajipari óriás, a Gazprom, amely évi 50 millió dollárral pénzeli az IBA-t. 

Csakhogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság törvényen kívül helyezte az IBA-t, elvette tőle a 2024-es párizsi olimpia boksztornája selejtezőinek és magának a boksztornának a lebonyolítását, ahogy az már a tokiói olimpiával is megtörtént. És a legfrissebb hír: a CAS, a Sportdöntőbíróság elutasította az IBA fellebbezését, tehát a Kremljov vezette szervezet a NOB szerint továbbra is illegitim. (Tudni kell, hogy Kremljovnak személyesen is nagyon rossz a viszonya Thomas Bachhal, a NOB német elnökével.)

Eközben tavaly április 13-án megalakult a rivális szervezet, a World Boxing (WB) a holland Boris van der Vorst elnöksége alatt. Ennek ez idő szerint 44 tagországa van, a legfrissebb csatlakozó Kazahsztán. Az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb ökölvívója, a középsúly profi vitathatatlan világbajnoka, a kazah Gennagyij Golovkin (aki nem mellesleg a Kazah Olimpiai Bizottság elnöke) demonstratív módon kiállt a WB mellett, és ő lett az új világszövetség olimpiai kapcsolatait menedzselő tisztségviselője. Magyarán neki kell elérnie, hogy a NOB legitimnek tekintse a WB-t. 

Itt tartunk most, amikor a NOB szétküldte körlevelét valamennyi nemzeti olimpiai bizottságnak, így természetesen a MOB-nak is, arra vonatkozóan, hogy szakítsák meg a kapcsolatot nemzeti ökölvívó-szövetségükkel, amennyiben az tagja az IBA-nak. 

Márpedig a magyar sportági szakszövetség, a MÖSZ is IBA-tagszervezet. (Tudni kell, hogy a MÖSZ tisztújító közgyűlés előtt áll, amelynek időpontja november 9.)

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára jelezte az Indexnek, hogy a MOB is megkapta a NOB körlevelét, és azt továbbította a MÖSZ-nek, amely természetesen autonóm szervezet, és a döntés, mármint hogy marad-e az IBA-ban, vagy csatlakozik az egyre több tagszervezettel rendelkező WB-hez, az ő kezében van. 

Más kérdés, hogy aligha elképzelhető a gyors döntés, hiszen a november 9-i tisztújító közgyűlésig a háromtagú ügyvivő testület (Berkó Lajos, Rácz Attila, Juhász Roland) által irányított MÖSZ a politikából kölcsönzött kifejezéssel „béna kacsa”. Vagyis nyilván nem határoz ilyen sorsfordító kérdésben.

Mert azt világosan látni kell, hogy a végsőkig olimpiacentrikus magyar sportirányítási szisztémában egy sportági szakszövetség állami támogatása azon áll vagy bukik, hogy az adott sportág szerepel-e az olimpiai programban.

Márpedig a NOB ultimátumában feketén-fehéren az áll, hogy ha nem jön létre 2025-ig egy legitim, sok taggal rendelkező és az IBA-tól független világszövetség, vagyis a WB-nek nem lesz jóval több tagja a jelenlegi 44-nél, akkor 2028-ban, Los Angelesben nem lesz ökölvívótorna a játékok műsorában.