Kovács Kokó István öt évre a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke
További Boksz cikkek
- Tyson Fury negyedmázsával nehezebb Olekszandr Usziknál
- Tizenegy percig bámulták egymást, Uszik és Fury már a meccs előtt rekordot döntött
- Tyson Fury az első sportoló, aki őszintén bevallja, miért pofoztatja magát
- Sorsfordító döntés előtt a magyar ökölvívás, az életben maradás a tét
- Kokó egy hónap alatt felkavarta a magyar boksz áporodott pocsolyáját
Minden idők egyik legizgalmasabbnak ígérkező közgyűlésére sereglettek össze a magyar ökölvívás küldöttei szombaton a Magyar Sport Házába. Az izgalom oka roppant prózai volt: hosszú évtizedek óta először kínált az élet valódi választási lehetőséget a klubok szavazásra jogosult képviselőinek. 1996-tól 2017-ig Csötönyi Sándort rendre ellenfél nélkül, közfelkiáltással választották meg, és az utána következő elnököknek, Erdei Zsoltnak, néhai Bajkai Istvánnak és Kurtucz Csabának sem volt riválisa.
Amikor tavaly október 10-én lemondott a meglehetősen zűrös körülmények között 2023 januárja óta regnáló Kurtucz Csaba elnök és vele együtt a teljes elnökség, elképesztő módon egy úgynevezett ügyvivő testületet raktak felülről a magyar ökölvívó-társadalom nyakára; a triumvirátust Berkó Lajos, a sportért felelős államtitkár kabinetfőnöke, Juhász Roland bokszbíró és Rácz Attila pénzügyi szakember alkotta.
Ez az állapot nem maradhatott fenn sokáig, jóllehet az olimpián viszonylag sikeresen szerepeltek bokszolóink, hiszen Hámori Luca (66 kg) és Kovács Richárd (63,5 kg) ötödik helyezést szerzett, ezért 2024. október 12-re kiírták a MÖSZ tisztújító közgyűlését, amit aztán november 9-re halasztottak.
A közgyűlést megelőző hónapok alatt a színfalak mögött ment az intenzív helyezkedés – amelynek részletezésétől ezen a helyen eltekintünk –, újra meg újra változott az esélyes kiléte, végül mindössze két jelöltnek sikerült összegyűjtenie annyi támogatót, minimum öt tagszervezetet, amennyi a jelöltlistára való felkerüléshez szükséges volt.
Ez a két jelölt Kovács „Kokó” István (54 éves) olimpiai bajnok, amatőr és profi világbajnok, illetve Kassai László (66), Kecskemét korábbi rendőrkapitánya. Az ugyancsak indulni szándékozó Kurtucznak nem sikerült összegyűjtenie a szükséges öt támogatót.
A MÖSZ alapszabálya értelmében a 125 tagszervezet legalább 50 százalékának plusz egy küldöttnek kellett megjelennie, azaz 63 volt a szükséges minimum. Ezt bőven megugrották, mert kereken száz klub küldöttei vártak bebocsátásra az ülésterembe. Magyarul: óriási volt az érdeklődés, látszott, hogy végre valódi tétje van a közgyűlésnek.
Nagy Zsigmond, a levezető elnök személyét elfogadták, a tapasztalt jogász, aki tizennégy olimpián szolgálta a magyar sportot, három percben maximálta a hozzászólások időtartamát.
A teremben hemzsegtek a magyar boksz legendái; a két élő olimpiai bajnok, Kokó és Gedó György, a profi és amatőr világbajnok Erdei „Madár” Zsolt, Csötönyi Sándor és Kurtucz Csaba korábbi elnök, akik közül Csötönyi jelenleg a MÖSZ tiszteletbeli elnöke, Szántó Imre mesteredző, Bedák Zsolt amatőr vb-ezüstérmes, Váradi János és Alvics Gyula Európa-bajnoki érmesek, Kótai Mihály profi világbajnok.
Papp László (a háromszoros olimpiai bajnok fia), a hajdúszoboszlói Papp László Akadémia tiszteletbeli elnöke kezdésként benyújtott egy alapszabály-módosító javaslatot, amelynek lényege az volt, hogy az elnöki tisztséget csak fizetség nélkül, társadalmi elnökként lehessen betölteni. (Ennek az a háttere, hogy a két elnökjelölt közül Kassai társadalmi elnökként, fizetés nélkül vállalta volna a pozíciót, Kovács viszont fizetésért.) A javaslat még csak szavazásra sem került, mert a levezető elnök meglehetősen mondvacsináltnak tűnő érveléssel lesöpörte az asztalról, mondván, hogy a javaslat indoklása (?) nem kielégítő.
Ami ezután következett, arra nehéz szavakat találni. Ugyanis az alapszabály értelmében nyílt szavazással (!) eldöntötték, hogy ki kerülhet fel az elnökjelölti listára. Ehhez a száz (majd később már százkettő, mert két küldött dugóba került, és késve érkezett meg) jelen lévő küldött legalább ötven százalékának plusz egy embernek igennel kellett szavazni. Kovács 84 szavazattal felkerült a listára 12 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellett, Kassai azonban csak 46 (más számolás szerint 38) szavazatot kapott, a többiek tartózkodtak, vagyis nem volt meg az 50 százalék plusz egy, ezért a kecskeméti jogász fel sem került a jelöltlistára.
Hozzá kell tennünk: mindez megfelelt az alapszabályban rögzítetteknek.
Ergo Kovács István automatikusan a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke lett ötéves időtartamra, 2029-ig. Anélkül, hogy titkos szavazásra került volna sor.
Vagyis elmaradtak az izgalmak, Kokó gyakorlatilag harc nélkül győzött, más kérdés, hogy nagy valószínűséggel titkos szavazással is ő bizonyult volna jobbnak.
Kassai roppant sportszerűen gratulált Kovácsnak a győzelméhez, sok sikert kívánt az olimpiai bajnoknak, majd bejelentette, hogy visszalép elnökségi tagságra szóló jelentkezésétől.
(Borítókép: Kovács István 2024. március 27-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)